Olyan ez...
Könnyek remegnek szemem szélén
Mielőtt lehullnak még érzem
Forró fájdalmuk bőröm perzselné
De hűti még az éj csendje
S visszafolytja akaratom
Nyugalmat erőltetek magamra
És meglep, hogy belülről tör elő
Érzem, hogy bennem szétáradna
Sebesen kitörve medréből
Mint ahogy a könnyek szöknek el
De mennyi akadállyal kell megküzdenie:
Mint a napok, az esték száma
Melyben a percek lopják reményemet
És szavak maradnak magányban
Mert úgy mondanám, mi szép s mi fáj
S új remény a „talán holnap”
Mikor megtalál a „mi van ha?”
De igyekszem, hogy elzavarjam
Mielőtt démon lesz a gondolat
És láncra köt és mélybe húz
S egyre nehezebb a várakozás
Rátelepszik törékeny lelkemre
Álmokon, s túl az éjszakán
Gondolatom itatja mérgével
Míg csak szóra, jelre vágyva…
S mégis…mindig várok
Mert annyira éreznem kell
Hogy mosolyba botlik dalom
És könnyebben lélegzem
És nem fáj, mert elringat…
|