| Mert megzavar…
Sűrű ködbe tévedt gondolatok
vihar-széllel csak kavarogtok
s hogy tudnám szétválasztani mit értek
s mit ébren érzek
vagy félelem ébreszt, ha Napra nem nézek
s kies pusztaságban csak az Egyre vágynék
de számtalan vesz körbe, s kétes a szándék
Vagy kérdés a Hold alatt, hol köd is oszlana
s érteném azt, mi engem megzavart…
Hol a tiszta gondolat, melyben csak az Egy van?
Az, mely felhőket pusztítva tör élébe a Napnak
az, melyben egyetlen kis vékony sugárral
−épp csak érintse − táncot jár
lángjának szerelmes fényében….
Tisztulj meg gondolat! − mielőtt
értelmet veszít a mosolyból
s behálóz újra és
hideg karjába fon a fájdalom…
Tisztulj meg, s hagyd, hogy ő uralja
ki színessé teszi a szót
kinek mindegy, hogy Nap vagy a Hold
hisz belőle árad a fény mindenfelé
megtisztítva gondolatom minden rejtekét
ahogy mindig is kell, hogy befogadom
s a lelkem tiszta érzésbe csomagolom…
| |