…mert nem tudlak csak egyszerűen kitépni a szívemből. Az érzés, ami hozzád köt, mélyen gyökerezik már. Eggyé vált az ereimmel, sőt, talán a véremmel. Valahol rejtve ott vagy benne…
Hiányod nem szűnik az idővel. Egyre csak várlak, hogy elmondhassam mi fáj…s hogy te elmondd, merre talállak magamban, hogy utadra engedhesselek. Merre vagy? Miért nem engeded, hogy megpihenjenek az érzések, amik felkavarják gondolataim?
Kizársz mosolyodból, de nem adod vissza az enyémet…
Hiába várlak, nem jössz. Nem tudom elmondani, hogy mit szeretnék, pedig talán te is épp ezt akarod. Ha elmondanád mit szeretnél, érteném…De így kétségek közt hagysz, ami rosszabb mindennél…Van épp elég fájdalom…ne…te ne bánts!…
Azt írtad, barátok…Tudom, hogy a barátok van hogy akár hónapokig sem beszélnek…
Vagy már az sem…? Nem érdemlem meg, hogy elmondd mit szeretnél?
Én elengedlek, ha ezt akarod, csak kérd! Még ha az érzéseim nem is változnak…
Ezt leírni is rossz. Úgy szeretném, ha tévednék, ha megnyugtatnál…De bárhogy legyen, még ha bántasz is, a szívemben örökre benne vagy, és…és nem is akarom, hogy másként legyen.
Szeretlek…sokféleképpen. Mindenért aki vagy, és mindenért, akivé én lehettem általad.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés