|
Káprázat
Vagy talán csak árny voltál?
Bár este volt, túl sok
fény nem hullhatott,
a teraszra a csillagok
s a Hold se vetett sugarából.
De tekintetedben tekintetem
lángját véltem felfedezni,
s álomba ringatott mosolyod.
Káprázat-ígéret tett védtelenné
s gazdátlan szívem
megadóan bólintott.
Hagyta, hogy mint kényszerzubbony
testtelen lelkemre kígyózzon,
kibogozhatatlanul tekeredve a
szerelem.
Feltornyosult a remény, mint
csillanó füstfelhő ereszkedett
eltakarni meztelen,
szégyenlős-pirult, remegő szívem,
s fohásza türelmetlen szaladt
a gondolatok végtelenjébe,
hogy elringassa, s értelmét
vigye a létezésnek.
S a szél se lebbent, hogy
szétfoszlassa az ezüstfüst-leplet...
...de lelketlen marta sebesre
Szerelmem szelleme:az árny.
| |