Megmutattad nekem
Vad tüskék közt éltem, sebzett hangtalan szó
mozdulatlan arcomon nem húzódott mosoly
csak könnyek sora ,mik arcomra hulltak
mint égő sebek, melyek újramarva
csúfították tükröm fényét
szobám foglya voltam, testemé a képzelet
nem szállt át a falon , s lassan elveszett
minden álom és vágy és önmagam
lassítva órákat búcsúzott el a Nap
minden este tőlem
rég elveszett kincsem, kerestem, kutattam
nem sejtettem, hogy csak épp magamban
nem kerestem, ahol él
s akkor te mint tükröt tartva nekem
megmutattad, hogy nem lehet
más rejtekem, csak én
|