|
Értettél?
Mikor még ott guggoltam melletted
vagyis szemben veled
és kezem a kezedben pihent
fogtam, nem engedhettem el,
és felnéztem rád, néztem arcod
szemem várt arra, hogy
szemedbe nézhessen, amely
elmerengett valamin.
De érezted tekintetem
és felém fordultál.
Az a pillanat, az idő
parány tört része csak,
ami nekem óráknak is tűnt,
az boldoggá tett.
Engedd, hogy nézzelek! -
Bár ez csak szememnek boldogság,
szívemben ilyenkor mélyen szenvedek,
hiszen itt vagy s nem ölellek át.
Nem. Nem lehet,
s nem lehet oly gonosz az élet sem,
hogy elveszítsem, mikor megtalálom lelkedet...
Nézz! Nézz a szemembe Kedves! -
s látod a könnyeimen túl
ott a szívem titka is.
Már hiába tagadnám, ha rám nézel,
láthatod te is.
| |