Nem hallhattad…

Nem hallhattad…

Pergő könnyeim dobolták szívem dallamát,

ahogy arcomra hulltak.

Nem érezhetted…

Vízzel oldott méreg volt az, cseppjei

marták bőrömet.

Elejtettem, elvesztettem

s hittem, hogy velük folyt

minden, mi nyugtalanít

minden, mi fájdalom

Mosolyom keresve szólított a szám

hogy csendre intsd dühöngő lelkem…

Csitítsd le feszítő, őrült ritmusát

s néma szavakkal altass el engem!

De nem hallhattad, nem érezted

a távolság, mint rideg fal,

köztünk az idő, tér, mely végtelen

s rajzolom útját a hangomnak…