Jelenembe térj!
Szirmait hullajtja a perc,
de hiába fogy, ha végtelen,
s nem tudom melyik hoz el,
hogy végre jelenembe térj,
s begyógyítsd minden sebét
a nélküled-napjaimnak.
Ártatlan bűnösként várlak,
hogy csókolj mosolyt a számra,
s érintésed megváltóm legyen.
|