Próbálok nem gondolni arra, ami fáj, csak arra, ami még menthető. Egész nap jól vagyok…aránylag. Tegnap még nem tudtam mosolyogni, ma már sikerült kicsit. Úgy érzem, készen állok arra, hogy folytassam az életem…nélküled. Aztán egy gondolat, és már folyik is a könnyem. Félek. Hogy nem jössz el. Hogy nem kapom meg a búcsúölelést. Szeretnék belelátni a lelkedbe…hogy tudjam, szerettél-e kicsit, vagy csak játéknak akartál. Ha nem hívlak, meddig váratsz?...Mégsem tudok haraggal gondolni rád. Pedig már másodszor tetted ezt velem…és nagyon fáj. Az fáj, hogy nem csókolhatlak meg többé, nem bújhatok hozzád szerelmesen. Barátok leszünk…De nem olyan barát akarok most lenni, akit évente egyszer meglátogatsz…Nekem olyan barát kell, aki mellettem van, ha kell, nem csak gondolhatok rá. Mert annál jobban szeretem benned a barátot is. Tudom, eleinte nehéz lenne elnyomni szívemben a vágyakozást, de idővel ez is könnyebb lenne.

Csak gyere el, hogy mindezt elmondhassam neked is! Gyere kérlek!

Majd szeretettel fogadlak, mosollyal szememben is, mint régen, és nem fogom mutatni vágyam. Elzárom jól szívemben, hogy ne érezd, ne érezzem. Szeretnék olyan barát lenni, akihez szívesen jössz, ha bánatod van, és kedves szavakkal, bíztató mosollyal vigasztaljalak. Vagy szívesen jössz, ha boldog vagy, hogy együtt örülhessek veled. Vagy szívesen jössz csak úgy…mert eszedbe jutok.

Sokat kaptam tőled. Elsősorban magamat, és igen, boldoggá tettél, akkor is ha nem voltál velem. Ha mellettem leszel, barátként, ha valóban…minden könnyebb lesz. Én pedig hű leszek ahhoz, amit Te érzel. Ha az barátság, akkor is. Csak maradj meg nekem!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés