William Wordsworth (1770-1850)
Tünemény
Mikor először tűnt elém, drága volt, mint egy tünemény, kit azért küldött életem, hogy egy perc dísze ő legyen. Szeme mint alkony csillaga; s az alkony hozzá a haja: csak ennyi benne az, ami nem májusi és hajnali. Vidám kép, édes könnyűség: meglep, megállít és kísért.
De többször látva: látomány volt ő, és mégis földi lány. Lépése szűzi és szabad. Házias minden mozdulat. Alakja nyájas, tiszta fény. Nyomában emlék és remény kelt: mivel ő sem állt a szív mindennapi és primitív éhei, kis búk, örömök, csók, könny, mosoly, vágy, gáncs fölött.
Azóta híven nézem őt, s lesem élete ütemét. lelket lélegző drága lény: útitárs a Halál felé. Szilárd ész, gyengéd akarat, szívós erő halk báj alatt. Valódi asszony, jó s igaz, intés, parancs, derű, vigasz. Asszony, és mégis valami fényt érzek, ami angyali... Babits Mihály fordítása
Thomas Moore (1779-1852)
A májusi holdA májusi hold csupa láng ma, szivem, lámpást visz a földi bogárka, szivem; a bércek alatt száz út csalogat, mikor álom esőz a világra, szivem! Ébredj, tündöklik az ég, gyönyöröm, üdvünk sose volna elég, gyönyöröm, s mert napja rövid legjobb, ha kicsit meglopjuk utána az éjt, gyönyöröm!
Már alszik a föld megigézve, szivem, csak a Csillagász les az égre, szivem, meg én, de nem int oly fényt neki, mint a te szép szemed isteni fénye, szivem.
Jöjj hát, míg nem kel a nap, gyönyöröm, a Tudós szeme mást kutat, gyönyöröm, s ha csövébe befog, majd azt hiszi, hogy te is ég szeme, csillaga vagy, gyönyöröm!
Szabó Lőrinc fordítása
George Gordon Lord Byron (1788-1824)
Inezhez (a Chile Harold-ból)
Ne mosolyogj sötét szemembe; hisz vissza nem mosolyoghatok: ó adja ég, ne sírj sosem te, ha könny nem enyhíti bajod.
Kérded, minő sötét talányok marják e bús, ifju szivet? Hiába - nyitját nem találod, búmat te meg nem enyhited.
Nem gyűlölet, nem szerelem hajt, nem bárgyú hírt esdeklek én, hogy ócsárlom most a jelen bajt s a kincseim mind elvetém:
de minden elfáraszt meg untat, mit nézek, érzek, hallgatok. A Szép se vigasz lomha búmnak; szemed sugára is halott.
Ez az a szivós bú, mi zordul üldözte a bolygó zsidót; mely nézni sem mer a síron tul s nem várhat addig semmi jót!
Elfutni vágyom enmagamtól! Messzire vinném átkomat, de sarkon űz egy vad kalandor, a lét-üszök - a Gondolat.
Gyönyörben fürdik még a víg nép, mit én eluntan hagytam el; bár álmodozna lázba mindég, s ne kelne a valóra fel!
Száz új vidéken kell törődnöm, s bút látok a megjárt uton; csak az vigasztal, hogy a földön a legszörnyübbet már tudom.
Mi ez? Ne kérdd, szánj meg, sugár lány, ne bánts te, jobb, ha álmodol: ne tépd le szívemről a lárvám, alatta tátong a pokol.
Kosztolányi Dezső fordítása
A Waterloo-i csata előestéje (A Chile Harold-ból)
Vidámság zengte be az éjszakát - szépség s nemesség éjét. Mulatott a belgák székhelyén az ifjuság: hős férfiak közt bájos angyalok. Mindenki szíve lángra gyúlt legott s minden szempár szerelemről beszélt, a zene mámorítón harsogott - lakodalomban vígad így a nép. De csitt! Baljósan megkondul a messzeség.
Halottad-e? - Nem én. - Szél volt, ne félj, vagy kocsi zörgött utcaköveken, táncolj! Boldog s határtalan az éj, gyönyör s ifjúság nem szunnyad sosem - az órát űzi fergetegesen. De hallga! Új dörej hasít leget, s mintha visszhangja kelne, hirtelen vésztjóslóbban szól s egyre közelebb. Fegyverre, fel! Hisz ez csak ágyúszó lehet!
A bálterem ablakában borong Braunschweig zord hercege, kit legelébb ért el az ünnepségen az a hang, mellyel jövendölőn üzent a vég, s bár mosolyogták érzékeny fülét: ő bizton tudja, mit jelent e zaj, csak vér olthatja bosszuja tüzét apjáért, kit már szemfedő takar - a harctérre rohant, el is esett hamar.
Mindenki lót-fut már s fegyverre kap, a búcsú könnye ég a szemeken, fakóra vált egy pillanat alatt minden bóktól-kigyúlt arcocska benn, olyan nehéz elválni hirtelen! Lehet: az élet szívükből kifoly, ajkukon sóhaj többé nem terem, s szemeznek-é vajon valamikor? Varázsos éj után a reggel oly komor!
S nyeregbe pattannak a férfiak, hömpölyögnek a lovak, csapatok, a zörgő szekerek - s egy perc alatt szabályosan felsorakoznak ott. S a hang a távolban csak zúg, morog, emitt ébresztő harci dob pereg, hogy talpra szökjön, ki elszunnyadott. Fakóra rémül a civil tömeg: Jön az ellenség! Jön! Bármikor itt lehet!
S a cameroni riadó rivall, Albyn hegyei közül Lochiel üzen a pirboch hangján, zeng a dal, melyet a szászok sem feledtek el - vad, sürgető hang! Sípba úgy lehel a hegyvidéken levegőt a skót, ahogy eláraszt emlékeivel a hősi múlt most minden hegylakót - Evan s Donald híre a legbátoritóbb.
Már az Ardenneken vonulnak át s az erdő harmatcseppet könnyezik, sírnak értük szív nélkül is a fák, hisz a harcból nem tér meg mindegyik, testüket - mire beesteledik - földbe tapossák, mint ők a füvet, mely egyelőre alattuk virít, de fölöttük zöldell ki majd, hideg hant fojtja vakmerő, tüzes reményüket.
Délben még heccelődtek, este a bálban szédítették a szépeket, éjfélkor felharsant a kürt szava, a reggel riadóra érkezett - s nappal hadrendben állt már a sereg. Viharfelhő jelent meg odafenn, mely sűrű porral mindent belepett, porukra is rápergett csöndesen. Lovas, ló, ellenség, barát együtt pihen.
Baranyi Ferenc fordítása
Percy Bysshe Shelley (1792-1822)
A szerelem filozófiájaForrás folyóba ömlik, folyó az óceánba; az egeknek folyton özönlik vegyülő suhogása; magány sehol; isteni jel s rend, hogy minden tünemény keveredjék valamivel - Mért ne veled én?
A hegy csókolva tör égbe, habot hab ölel, szorít, átfog; egymást ringatva, becézve hajlonganak a virágok; a földet a nap sugara, a hold a tengereket: minden csókol... - S te soha engemet?
Szabó Lőrinc fordítása
Indián szerenád
Első álmom rólad volt, első álmom elröpült. Még az esti szél nyögött, még az égen csillag ült. Lábaimban lakik egy szellem: az rejtélyesen húzott, hozott, vezetett ablakodhoz, édesem!
Csitt! A fekete folyón illet és szél úgy alél, mintha mákos álmokat tépegetne ott az éj. Apadoz a zokogás a csalogány csöpp szivén, mint ahogy a tieden kell hogy elapadjak én.
Jaj, bűvölj föl a füből! Halk! Hullok! Ájulok! Szórja csókkal szám-szemem szerelmed, mint záporok! Arcom fagyos és fehér, szívem dobzörgése vad: szorítsad szíved fölé, talán ott majd megszakad...
Babits Mihály fordítása
John Keats (1795-1821)
Csitt, csitt!Csitt, csitt! Csöndbe tipegj, kedvesem az éjben! Alszik az egész ház, de leselkedik rád, édes Izabellám, a kopasz féltékeny, hiába is húztad fejére a sipkát - hiába siklasz úgy, mint hajnali tündér, mely táncol a habon, ezüst vízgyűrűknél. Csitt, csitt! Félve emeld könnyű lábaidat! Egy nesz, vagy annyi se, s a kopasz fölriad.
A levél se rezzen, a patak se csobban - csönd van, lecsukódik az éj álmos szeme, cserebogár dünnyög, hallgatja álomban, halálra bűvölve, halk éjjeli zene. Az őrködő hold is eltün szemem elül, gúnyból-e, jóságból, felhőbe menekül, nincs fáklya az éjbe, messze tűz se remeg, édes Izabellám, csak ajkad és szemed.
Nyisd ki a kilincset! de az égre - halkan! Meghalunk mindketten, ha megcsörrenik csak. Végre! - s most ajkadat virágos ágyadban - aludjon az öreg, szikrázzon a csillag, mirólunk álmodik a szunnyadó rózsa, tüzünktől bimbózik első kakasszóra. Tojást költ a galamb, dala ideröppen, míg csókolom ajkad vacogó gyönyörben.
Kosztolányi Dezső fordítása
Mikor elcsüggeszt
Mikor elcsüggeszt, hogy meghalhatok, s nem gyűjti majd be termését agyam, s nem őrzőm meg - mint csűrök ért magot - feltornyozott könyvhalmokban magam; s mikor eszembe villan, hogy a sors varázskeze már nem soká segít lefesteni nekem a csillagos mennybolt regényes, nagy jelképeit; s mikor felrémlik, hogy többé talán nem látlak már, te illanó csoda, s bűverejét nem sugározza rám egy mondhatatlan érzés - akkor a világ partján megállok s figyelem, mint süllyed el a hírnév, szerelem. Baranyi Ferenc fordítása
Elizabeth Barrett-Browning (1806-1861)
Mondd újra (a Portugál szonettek-ből)
Mondd újra s újra mondd és újra mondd, hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak kakukknótához hasonlítanak, emlékezz rá, hogy se mező, se domb nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb újul tavasszal s kizöldül a mag. Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak sötétben zeng el és kétség borong nyomában. Ismételd...szeretsz... Ki fél, hogy a rét túl sok virággal veres s az ég túl sok csillaggal ékszeres? Mondd, szeretsz, szeretsz... Hangod úgy zenél mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj: de ne feledd, hogy némán is szeress...
Babits Mihály fordítása
Rád gondolok! (a Portugál szonettek-ből)
Rád gondolok! - Úgy indázlak közül gondolattal, mint vadszőlő a fát: nagy levelek, s a szem semmit se lát a zöldön túl, amely a törzsre ül. De értsd meg, pálmám: vágyam nem hevül gondolatért - a szebb valót magát kívánom: Téged! Jössze-, jössze-hát hozzám, de tüstént?! Mezítelenül álljon derekad, s minden ágadat zúgasd, erős fa, s lombos köteled szaggasd el s dobd a földre, mert e vad örömben: - látlak, hallak s új leget kortyol tüdőm friss árnyékod alatt! - nem gondolok Rád - itt vagyok veled.
Kardos László fordítása
Robert Browning (1812-1889)
Az elveszett kedvesNos, vége! s bármily fájó íz is, úgy fáj-e, mint hivém? Ejh! jójszakát cseveg a csíz is már a tornác ivén!
A szőlők ifjú rügye pelyhes, így láttam én ma még, de holnap mind pattanva kelyhes - s lásd, minden szín kiég...
Drágám, hát ránk is ily sors vár! - óh nyúljak kezed után? S barát legyek? csak barát már? - jó! de annak is jut ám
egy nézés, ében fénnyel villanó! - Szivem hadd őrzi görcsösen - s hangod, mely ujjong: hulljon még a hó! - lelkemből nem múl sohasem!
De szóm nem lesz hőbb, mint illik s szokás, csak tán csöppnyit puhább, s csak úgy fogom kezed, mint bárki más, csak tán picinyt tovább...
Tóth Árpád fordítása
Dante Gabriel Rossetti (1828-1882)
Fényvillanás (Az Élet háza című ciklusból)
Már jártam itt, igen! Mikor is volt? Ki tudja már! Ott künn a fű nem idegen, s az illatár, a sóhajtás, a part sok fénye sem.
Enyém voltál. Igen. Vajon mikor is lehetett? Egy fecske röppent odafenn, fordult fejed, fátylad lehullt - de rég volt, Istenem!
Így volt? S így lesz? Igen? Legyőzve évek távolát visszatalál a szerelem a gyászon át? Jön még nap s éj, amely gyönyört terem?
Baranyi Ferenc fordítása
Christina Georgina Rossetti (1830-1894)
EmlékezzEmlékezz rám, ha tőled messze-messze a hallgatag országba érkezem, s nem foghatod meg többet a kezem, és nem fordulhatok el tévedezve. Emlékezz rám, ha majd magad leszesz te, s nem szólsz jövőnkről, úgy, mint rendesen: csak emlékezz és értsd meg, kedvesem, késő tanács, imádság, minden eszme. De ha felejtesz, s aztán valahogy emlékezel reám, ne búslakodj, mert hogyha Éj s Romlás a szenvedélyt nem ölte meg, mely hajdan bennem élt, százszorta jobb, hogy mosolyogj s felejts, semmint emlékezz és egy könnyet ejts. Kosztolányi Dezső fordítása
Algernon Charles Swinburne (1837-1909)
Tenger és alkonyég közöttTenger és alkonyég között a szerelem hozzámszökött. Örömre bú jött, napra éj, a hosszú vágyra kurta kéj, s óh, szerelem, reád mi jött tenger és tengerpart között!
Tenger és kikötő között az édesből keserű lett, a vágyból könny, a könnyből láng, holt kéjből új vágy, új fulánk: s a szerelem így font-kötött a tenger és homok között.
Tenger és napnyugat között egy órát köztünk font-kötött, de már suhant is, fürge láb, a tegnapok után tovább az arany vízen; jött s szökött tenger és tengerhab között.
S tenger fölött és part alatt minden vágy meghalt, elszunnyadt. Az első csillag látta, míg kettőnk egy lett; a második csak engem látott magamat, tenger fölött és part alatt... Babits Mihály fordítása
Thomas Hardy (1840-1928)
A férfi temetésénViszik nyugodni - csöndesen vonúl a gyászmenet vele; én hátúl megyek, idegen; ők, család, s én, a kedvese.
Az én ruhám élénk maradt, övékén éjsötét a szín; de szemük könnyet nem mutat, s engem tűzként emészt a kín!
Szabó Lőrinc fordítása
Oscar Wilde (1854-1990)
Madonna miaLiliom-lány, e földre nem való, lágy barna haj takarja el fülét, szemében könnyektől fakóbb a kék, akár eső-függöny mögött a tó.
Vágy bélyege arcán nem látható, bezárja - csóktól tartva - ajkait, nyaka galamb-fehérséggel vakít, ere: márvány-mezőn bíborfolyó.
Bár magasztalja egyre őt a szám: lábát se merném megcsókolni én - beföd szárnyával súlyos áhitat,
mint Dantét, Beatrice oldalán, az égő Oroszlán szügye alatt a Hetes Kristály Arany Lépcsején.
Baranyi Ferenc fordítása
William Butler Yeats (1865-1939)
Ha ősz leszel s öregHa ősz leszel s öreg, s lehúz az álom, s a tűznél bóbiskolsz, vedd le e könyvet, lapozgasd, álmodozz csak régi, könnyed pillantásodról: visszfény volt az árnyon.
Hányan szerették jó kedved sugárát, s imádták hű vagy hamis szerelemmel, de én zarándok lelkedet szerettem és változó arcod szomorúságát.
S az izzó kandalló-rácshoz hajolva, suttogd, kicsit fájón: hogy elszökött a Szerelem, suhan a hegy fölött, s elrejti arcát fátylas csillagokba.
Csillag Tibor fordítása
Thomas Stearns Eliot (1888-1965)
A könnyező lány szobráhozCsak állj a lépcső legfelső kövére - hajolj a kert urnáira - hajadat fesse a napkelte vére - öleld magadhoz csokrodat halk döbbenettel - vágd földhöz, és szikrázzon a szemed szökevény szerelemmel: hajadat fesse a napkelte vére.
Bár ilyen könnyen hagytad volna el, bár ilyen könnyen hagyott volna el, ilyem emberi-tisztán, mint lelked száll ki a fonnyadt tetemből, ha többé nem emel föl.
Hiszen találnék kibúvót, egyedi fényt, mint a villám, valami mindkettőnknek jó megoldást, hamis mosolyt, ha már a hűséget kioltják.
És elfordult a lány, de őszi szélben képzeletemet tűnt napokba rántja, napokba s tűnt pillanatokba: haja vállára hull, kezében liliom van, s elrévedek: hogy ölelt annyi éjjel! Póz és gesztus rémlik fel elmosódva. Ma is megráz az emlékezet álma zavart éjfélkor s déli Nap-mosolyban.
Csillag Tibor fordítása
Wystan Hugh Auden (1907-1973)
Kedves, tedd alvó fejedKedves, tedd alvó fejed Hűtlen, halandó szívemre; Kör és láz elperzseli Sok merengő gyermekarc Saját báját. És a sír Gyermek-múlást bizonyít. Mégis - hajnalig simulj Élő lényeddel reám: Földi, vétkes vagy, - de lám, Nekem hibátlan remek.
Test és lélek végtelen: Két szerelmesnek, ki hitvány Aléltságban nyúlik el Fönt a szent varázshegyen, Vénusz ad nagy látomást: Világ-nagy gyönyört s reményt; Míg az elvont mélybe tett Pillantás felkölti néha Kő és jég közt az aszkéta Vad, érzéki mámorát.
Hűség, biztonság kiszáll, Hogyha már éjfélre kong, Mint a harang halkul el, S kényes úrfiak henyén, Fontoskodva esküdöznek: Mindent magam fizetek, Bármit mond a szörnyű kártya. Ám ma éjjeltől egyetlen Gondolat vagy suttogás, Sem egy csók már el ne vesszen!
Szépség, álom, éj kimúl; - Hadd: a hajnal lágy szele Álmodó fejed körül Legyen oly nap hírnöke, Mely szemet-szívet vidít, Érd be hát a földi léttel! Kínok csúcsán is legyél Váratlan erőktől edzett, Bántalom éjét virraszd át Örök földi szerelemben!
Franyó Zoltán fordítása
|