|
Kahlil Gibran
Halíl Dzsibrán (1883-1931)
„Élek, mint te
és most is melletted állok.
Hunyd be a szemed és nézz körül,
ott látsz engem magad előtt."
(Gibran sírfelirata)
Dzsibrán, Khalíl
más írásmóddal KHALIL GIBRAN, teljes arab nevén DZSUBRÁN KHALÍL DZSUBRÁN (szül. 1883. jan. 6. Bsarrí, Libanon - megh. 1931. ápr. 10. New York, USA), libanoni-amerikai író és festőművész, filozófiai értekezések, regények és misztikus költemények szerzője.
Dzsibrán, Halíl; Khalil Gibran (*1883. dec. 6. Bserre, †1931. ápr. 11. New York): libanoni keresztény [maronita] költő, író.
Az ún. szír-amerikai emigráns (mahdzsar) iskola vezető alakja. Családjával 1895-ben kivándorolt az USA-ba, majd visszatért, és iskoláit Bejrútban végezte (1897-99). 1908-ban Párizsba ment. Itt három évig festészetet tanult, Rodin tanítványa volt. 1911-ben New Yorkban telepedett le, s 1920-tól ő volt az USA-ban élő szír-libanoni írók szövetségének a vezetője. Műveit arab és 1918-tól főleg angol nyelven írta. Az arab novella megteremtésében élen járó írói tevékenységét szentimentális elbeszélésekkel kezdte: Aráisz al-murudzs ('A mezők menyasszonyai', 1906). Első regényében (Al-Adzsniha al-mutakasszira, 'Az összetört szárnyak', 1912) az arab nő társadalmi jogfosztottságáról írt. Korai írásait a társadalmi kérdések közvetlen ábrázolása jellemzik. Később egyre inkább a miszticizmus hatja át műveit.
Magyar Nagylexikon
Elemi iskolai tanulmányait Bejrútban végezte, majd 1895-ben családjával együtt kivándorolt az Egyesült Államokba, Bostonba. 1898-ban visszatért szülőhazájába; tanulmányai során elsősorban arab nyelvből jeleskedett. 1903-ban ismét Bostonba költözött, itt jelentek meg első irodalmi esszéi, és itt találkozott Mary Haskell-lel, aki egész életében jótevője maradt. 1912-ben New Yorkban telepedett le; arab és angol nyelven írt irodalmi esszéket, elbeszéléseket, s emellett festészettel is foglalkozott.
Romantikus szemléletmódot tükröző irodalmi és képzőművészeti alkotásaira a Biblia, Friedrich Nietzsche és William Blake volt a legnagyobb hatással. Az írásokat a szerzőjük mélyen vallásos és misztikus természetéből fakadó túláradó líraiság jellemzi. Témáik: a szerelem, a halál, a természet, és a szülőföld utáni vágyódás.
Jelentősebb arab nyelvű alkotásai: Ará-isz al-Murúdzs (A völgy nimfái; 1910); Damá va Ibtiszáma (Könny és mosoly; 1914); al-Arváh al-Mutamarrida (A lázadó lelkek; 1920); al-Adzsniha al-Mutakasszira (Törött szárnyak; 1922); al-Avaszif (Viharok; 1923) és al-Mavákib (Felvonulások; 1923). Fontosabb angol nyelvű művei: The Madman (Az őrült; 1918); The Forerunner (Az előfutár; 1920); The Prophet (A próféta, 1923); Sand and Foam (Homok és tajték; 1926) és Jesus, the Son of Man (Jézus, az ember fia; 1928).
Encyclopaedia Britannica
Kahlil Gibran
A P R Ó F É T A
Révbíró Tamás fordítása
New Yorkban halt meg, de földi maradványait – kívánságához híven – visszaszállították Libanonba, ahol múzeumot emeltek emlékezetére.1883-1931
Kahlil Gibran: Lázadó lelkek (Ajánlók)
 Kiadó: Trajan Könyvesműhely
Kiadás éve: 2006
Fordította: Szántai Zsolt
Oldalszám: 198
Ára: 1980 Ft
„Az igazság olyan, mint a csillagok; nem válik láthatóvá máskor, csak az éjszaka sötétjében.”
Gyakran felbukkanó, alattomos kérdés (az esetek nagy százalékában válasz nélkül marad, magányosan), hogy mi az a szépirodalom, mi fér bele ebbe a műfajputtonyba. Ahányszor csak feltettem - és mindig bennfenteseknek - sosem adtak nekem kielégítő választ, azt leszámítva persze, hogy kik tartoznak bele, jogosan vagy potyázóként.
Valószínűleg fogalmuk sem volt, úgyhogy kaptam mindenféle rizsát, amit legfeljebb a gyomrom kíváncsiságára és vágyának kielégítésére használhattam volna. Egyenes választ soha.
Most már tudom, ha nekem felteszik ezt a kérdést, tisztességes megoldást adhatok: Kahlil Gibran.
Lehet, hogy ettől úgy érzik majd, kitértem a probléma elől, mint gyáva kapus a labda útjából, hiszen csak egy nevet kaptak, de ha veszik a fáradságot és elolvassák a Lázadó lelkek című munkát, a választ biztosan megkapják. És ezt javaslom a szakmabelieknek is.
Olvassák el ezt a könyvet, ahelyett, hogy okoskodó, szerpentines válaszokkal fárasztják az érdeklődőket.
„Igen, kizártak a rendemből, mert nem voltam képes arra, hogy a saját kezemmel ássam meg a síromat, a szívemnek pedig elege lett az álságosságból, a hazugságokból.”
Kahlil Gibran már önmagában is ellentmondásokkal teli, érdekes lény lehetett, hát még ha elolvassuk az írásait.
1883-ban született, Libanonban. Foglalkozott költészettel, filozófiával és képzőművészettel. 1894-ben Bostonba emigrált, ráadásul annak is a kínai negyedébe. Ez ám a jó terep egy változatos, keveredett identitáshoz.
Egy libanoni Boston kínai negyedében, aki ráadásul Jézus tanításait követte, műveiben egészen egyedülállóan hirdette és élte meg, életének minden percében.
Tizennégy évesen vissza kellett mennie Libanonba, ahol tanulmányait folytatta, főképpen az arab és a francia irodalommal és nyelvvel. Majd újra Boston, aztán ismét otthon. 1905-ben, New Yorkban megjelent „A muzsika” című írása, ezt követően pedig sorra jelentek meg művei, a világ különböző tájain.
Gibran 1931-ben halt meg, testét Libanonban temették el.
„Kizártak és elűztek, mert nem voltam képes megpihenni kényelmes szobáikban, amelyeket a szegény emberek pénzén építettek maguknak.”
A Lázadó lelkek négy fő fejezetben mossa tisztára az elmét, amik további, hosszabb-rövidebb írásokból állnak:
Könny és mosoly
Lázadó lelkek
Az előfutár
A vándor.
Több közös síkon érintkeznek a történetek, de nem feltétlenül tartalmukban. Közös, hogy egytől-egyig tengermély tartalommal töltöttek, mélyebbel, mint amennyire első olvasásra lemerülhetnénk.
Ennek köszönhetően letehetetlen, továbbá nem szabad a könyvespolc túl magas vagy túl mély pontjaira helyezni, mert csak bosszankodunk, amikor újra elő szeretnénk venni.
Közös még a történetekben, hogy a vaskos tartalom mellett gyakorta megmosolyogtatnak, sőt megnevettetnek, helyenként a körmünket rágjuk, máshol a torkunk szorul az együttérzéstől.
A bölcselők annyi elgondolkodtató írást hagytak hátra, hogy egy élet is kevés az áttanulmányozásukra és teljes megértésükre, az írók pedig úgy játszanak az olvasó érzelmeivel és képzeletvilágával, hogy elfeledtetik minden bajunkat.
De, ahhoz, hogy ezt valaki egyszerre művelje, hogy egyszerre bőgőzzön a központi idegrendszeren és zongorázzon az elme sokszínű billentyűin, ehhez egy Kahlil Gibran kellett.
„A gyomrom nem volt képes befogadni az árvák könnyeivel sütött kenyeret.”
Életében és ma is rásüthetnék az antifeudális, a lázító, sőt, az eretnek bélyeget. Épp ezért való azoknak az olvasóknak, akik előnyben részesítik és barátként üdvözlik az önálló gondolatokat.
Gibran nyíltan ugrik az egyház, a törvény és a hatalom torkának - nem késsel és nem körömmel, hanem békével és szelídséggel -, miközben olyan hitről és szeretetről tanúskodik, amiből mindnek tanulnia kellene.
Ha Nietzsche ismerte volna a Gibran által leírt megváltót, nem esett volna abba a hibába, hogy a gyengék vallásának, a gyengék irányítójának bélyegezze.
A Lázadó lelkek nem csöpög a túlcukrozott szeretettől, nem álszent a részvét, ami átjárja, aki ezért keresi a hasonló könyveket, ne pazarolja a pénzét.
Gibran valódi értékeket hirdet, valódi embereknek, felekezettől és szimbólumtól függetlenül, viseljen akár félholdat, keresztet vagy csillagot a nyakában. Sokan tanulhatnának tőle.
„Isten nem szereti, ha olyanok imádják, akik másokat majmolnak.”
A költő egyéb írásai:
A muzsika
A nimfák völgye
Törött szárnyak
Könny és mosoly
Előfutár
A Próféta
Homok és tajték
Jézus, az ember fia
Föld istenei
Vándor
A próféta kertje
» Jónás Zsolt
2006. július 27.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
