* * *
* * *
A mérték a legjobb. Tiszteld atyádat. Légy egészséges testben és lélekben. Hallj sokat, beszélj keveset. Tanácsold a legjobbat. Szenvedélyeiden uralkodj. Óvakodj az erőszaktól. A nép ellenségeit tekintsd ellenségeidnek. Ha szerencséd van, ne légy kevély, ha nincs, ne alacsonyodj le.
Kleobulosz
Ne végy részt törvénykezésben, mert a vádlott ellensége leszel. Kerüld az örömet, amelyből fájdalom születik. Tisztességedet óvd jobban, mint esküdet. Ne hazudj, hanem mondd az igazságot. Ne legyen több jogod, mint a szüleidnek volt. Barátaidat ne hódítsd meg gyorsan; azokat, akik már megvannak, ne utasítsd el gyorsan. Ha megtanultál engedelmeskedni, megtanultál uralkodni. Kerüld a rossz társaságot. Ne mondj olyat, amit nem láttál.
Szolón
Ismerd meg magadat. Ha iszol, ne beszélj sokat, meg fogod bánni. Barátod lakomájára menj lassan, beteg ágyához siess. Az idősebbeket tiszteld. A szerencsétlent ne nevesd ki. Ne törekedj lehetetlenre. Ha beszélsz, ne hadonássz, olyan ez, mintha bolond lennél. A törvényeket tartsd meg.
Khilon
Tanúskodás – és íme, itt a baj. Gondolj barátaidra, akár itt vannak, akár nincsenek. Ne gyűjts gazdagságot jogtalanul. Ne vonakodj szüleidnek kedvében járni. Nehéz dolog az embernek önmagát megismerni. A legkellemesebb az, ha az ember megkapja, amit kíván. Az önuralom hiánya bajt hoz. A műveletlenség teher. Ne légy lusta, még akkor se, ha pénzed van.
Thalész
Ismerd fel a kellő pillanatot. Terveidről ne beszélj korán: ha nem sikerülnek, nem fognak kinevetni. Amit nem kívánsz mástól, azt magad se tedd senkinek. A rád bízott javakat add vissza. A nyerészkedés kielégíthetetlen.
Pittakosz
A legtöbb ember semmit sem ér. Nézz a tükörbe: ha szép vagy, szépet is kell tenned, ha csúnya vagy, a természet hibáját szép tetteiddel kell kijavítanod. A munkához lassan fogj, de amibe belefogtál, annál tarts ki. Kedélyed ne legyen se lágy, se szigorú. Hallj meg mindent. Csak kellő pillanatban beszélj. Ha jót teszel, azt írd az istenek javára, ne a magadéra.
Biasz
Minden a gyakorlat. A nyugalom szép. A sietség veszedelmes. Az örömök mulandóak, az erények halhatatlanok. A szerencsében légy mértéktartó, a szerencsétlenségben józan. Légy szüleidhez méltó. Dicséretes életed boldog halálod ára. Barátaidhoz légy egyforma bajukban, örömükben. Ne fecsegj ki titkot. Élj friss ételekkel és régi törvényekkel.
Periandrosz
A legeslegelső: tiszteld az isteneket és hódolj meg törvényük előtt.
Tekintsd szentnek az esküt és mind a fenséges hősöket, tiszteld az alvilág szellemeit, ne feledkezz meg sohasem szüleidről és rokonaidról.
Barátodul azt válasszad, aki erényes és előkelő. Hallgass a józan szavakra, s példa legyen számodra minden szolgálat.
Olyan barát iránt, aki csak kicsiny hibát követett el, ne lobbanj haragra, bocsáss meg neki, mert ha ellenállsz, kegyetlenné válsz.
Mindezt kövesd pontosan. Tanuld meg alaposan, hogy gyomrodnak, a gyönyörnek, az alvásnak s a haragnak ura légy.
Ne tégy soha semmit mással, amiért gyalázat érhet, még titokban sem, mert a szemérem önmagad előtt még inkább kötelez.
Szívleld meg ezt: szavadban és tettedben igazságos légy; ne szűnj meg védekezni az ellen, hogy a kábaság homálya elborítson; meglátod, egyetlen biztos dolog van, a halál; a földi vagyon, alighogy megszerezted, máris semmivé válik.
Amivel pedig a Hatalmak az embert sújtják, s amit sorsoddal magad idéztél magadra, viseld el zavartalan kedéllyel.
Ahol csak lehet, tégy jót; közben gondolj arra, hogy aki szívében jó, azt a sors nem terheli nagy szenvedéssel.
Sokat fecsegnek felőled hízelgőt és méltatlant; ne zavarjon meg sem ez, sem az. Ha rágalmaznak, bocsáss meg mosolyogva s józanul.
Most azonban még többet is mondok, hogy a tökéletesség legmagasabb fokát elérd: csábítás, szóval, tettel való csalogatás ellenére csak olyat tégy s olyat mondj, aminél jobbat nem tudsz.
A tett előtt mérlegelj, hogy a meggondolatlanság vádja ne érjen, ne kelljen meggondolatlan tetteidért vezekelned. A semmirekellő értelmetlenül beszél és cselekszik.
Amit nem értesz, abba ne fogj, hanem tanuld meg előbb, mi a teendő: így lesz az élet számodra könnyű.
Szükségtelen, hogy egészségedet megzavard mértéktelen evéssel-ivással, testgyakorlattal: ez a mérték, amelynek nincsen ellenhatása.
Testedet tartsd tisztán, de ne kényeztesd el. Óvakodj attól, hogy fényűzéssel irigységet kelts. Hordj egyszerű ruhát, de a szépség róla ne hiányozzék.
Ne légy fösvény, mert a mérték mindenben a legjobb.
Ne okozz magadnak kárt, és mint mondtam, tetteidet mérlegeld.
Soha ne nyomja el az álom fáradt szemedet, mielőtt a nap művét háromszor nem gondoltad el: mit mulasztottál, mit tettél, milyen szent kötelességet nem teljesítettél?
Kezdd az elején, haladj lépésről lépésre, s ha rosszat követtél el, borzadj meg; a jónak pedig örülj. A jó mellől ne tágíts, gondosan műveld, mert ez az isteni erény útjára vezet.
Sziklaszilárdan állj abban a lényben, aki lelkünkbe helyezte a Lét nagy törvényeit, a természet örök forrását. Ez adja meg tetteidhez az isteni erőt.
Kérjed az isteneket, hogy életed végét széppé tegyék.
Ezt megismerve, megismered az istenek és az emberek kapcsolatát, azt a hatalmat, amely a mindenséget átjárja, s amely korlátlanul uralkodik.
Meg fogod ismerni, hogy mi szabad, azt, hogy mi a természet minden dolgában hasonló, s ez az, amely megóv hiú reményektől s rejtett veszélyektől.
Meg fogod látni, miképpen változtatják életüket szenvedéssé, a nyomorultak! Milyen közel vannak a jóhoz, anélkül hogy észrevennék, nem látják, nem hallják; milyen kevesen veszik észre a gonosztól való megváltást!
A végzet így zavarja meg elméjüket: az örvény elragadja őket a határtalan boldogtalanságba.
A szörnyű kétségek gödre számukra láthatatlan; s ők még csalogatják, ahelyett, hogy menekülnének.
Zeusz atyánk, milyen sok-sok szenvedéstől váltanád meg az emberiséget, ha mindenkinek megmutatnád a démont, amely üldözi!
De te tarts ki. Az ember származása isteni és saját szent lényétől tanulja meg, miképpen éljen.
Ha e származásban te is részesedsz, helyedet megállod, győztes leszel, lelkedet pedig mindettől megmented.
Kerüld azt, amitől óvtalak. Megtisztulva oldozd fel lelked kötelékeit.
Minden tetted irányítója legyen a magas, szent értelem.
S ha testedet elhagyod, s ha a szabad éterbe szállsz, halhatatlan isten leszel, nem pedig halandó.
Püthagorasz
Ez a Mérték, de az emberek sem mielőtt hallottak, sem miután hallottak felőle, kábaságukban egyáltalán nem képesek megérteni. Minden e szerint a Mérték szerint él, de mintha tudomást se szereznének róla, mikor derengeni kezd bennük az, amit én magyarázó szavakkal és példákkal lényege szerint kifejtek, s az, amit úgy, ahogy van, feltárok. Mert a sokaság arra, amit ébren tesz, nem eszmél fel, ahogy azt, amit álmában tesz, elfelejti.
Azzal a Mértékkel, amellyel szüntelen érintkezésben állnak, értetlenek, s az, amibe egész nap beleütköznek, idegennek tűnik előttük.
Mert a többség nem eszmél fel arra, amibe beleütközik, s ha tudomást szerez is felőle, akkor sem ismeri, legfeljebb csak azt hiszi.
A kábák, ha hallottak is valamit, olyanok, mint a süketek. A közmondás szerint: jelen is távol vannak.
Sem hallani nem tudnak, sem beszélni.
Nem szabad alvók módjára cselekedni és beszélni.
A mindenkiben egyező gondolatban meg kell erősödni azzal, ami egyetemes, mint ahogy a városnak törvénnyel, de még sokkalta jobban. Mert minden emberi törvény az egyetlen istenből él. Ez pedig úgy uralkodik, ahogy neki tetszik, mindennel szembeszáll és mindent legyőz.
Az ismerethalmaz nem tanít meg értelemre.
Mert micsoda számunkra az értelem és a gondolkodás? A csőcselék énekeseit hallgatják, a tömeget fogadják el mesterül, nem gondolva arra, hogy a sok a hitvány és a kevés a jó.
A legnagyobb erény józannak lenni, s a természet szerint az igazságot mondani és tenni.
A kiválóbb sorssal együtt jár a kiválóbb halál.
Az emberi tanítás, mint a gyermekek játéka.
Az ember mellett a legszebb majom is csúf. Az isteni bölcsesség, szépség és egyéb mellett a legbölcsebb ember is majom.
Keresni kezdtem önmagamat.
Menj és járj be minden utat, a lélek határait el nem éred, olyan kimeríthetetlen.
Az ember sorsa a daimón.
Ha a világon minden füstté válna, az orr lenne a megismerő.
Nehéz a szenvedély ellen harcolni, mert azért, amit akar, lelkét dobja oda.
Mindaz, amit ébren látunk, halál, mindaz, amit alva, álom.
Tudomásul kell venni, hogy az egyetemes a létben a háború, az igazság nem egyéb, mint viszály, és minden a viszályból és hiányból keletkezik.
A harc mindennek nemzője és mindennek királya. Egyeseket istenné tett, másokat emberré, egyeseket rabszolgává, másokat szabaddá.
Ugyanegy bennünk az élő és a halott, az éber s az alvó, a fiatal s az öreg. Mert ez innen átérve azzá, az átérve ezzé változik.
A halhatatlan halandó, a halandó halhatatlan, ez annak halálát éli, az ennek életét halja.
Az út fel és le ugyanaz.
Az Istennek minden szép és jó és igaz, csak az emberek tartják ezt igaznak, azt pedig hamisnak. Nem tőlem, hanem a Mértéktől hallva, értelmes belátni, hogy: minden Egy.
Hérakleitosz
Az értelemből három dolog fakad: a helyes gondolkodás, a helyes beszéd és a helyes cselekvés.
Az orvostudomány az embert megszabadítja a test betegségeitől, a filozófia megszabadítja a lelket a szenvedélyektől.
Aki lelki javakra törekszik, isteni élet felé halad, aki testi javakra, földi élet felé.
A vétkeket ne félelemből, hanem kötelességtudásból kerüld.
Aki az igazságtalanságot cselekszi, szerencsétlenebb, mint az, aki elszenvedi.
Előkelő lélekre vall, ha valaki az illetlenséget elviseli.
Önfegyelemre vall, ha az ember a feljebbvaló, a törvény és az okosabb előtt meghajol. Nehéz az alacsonyabb rendűnek engedelmeskedni.
Az ember erényes tettekre törekedjék, ne pedig erényes szavakra.
Akinek jelleme rendezett, élete is az.
A jó ember az, aki nemcsak hogy nem követ el bűnt, hanem aki nem is akar bűnt elkövetni.
A bolond iskolája nem a szó, hanem a baj.
Sok ember, aki barátnak látszik, nem az; sok ember, aki nem látszik barátnak, mégis az.
Akinek egyetlen derék barátja sincs, nem érdemli meg, hogy éljen.
Aki senkit sem szeret, azt senki sem szeretheti. Valóságban semmit sem tudunk, mert az igazság a mélyben van.
Démokritosz azt mondta, inkább szeretne egyetlen bizonyítékot találni, mint a perzsa trónt elnyerni.
Ha lelked belsejét megnyitod, a gonosz szenvedélyek valóságos kincstárát fogod megtalálni.
Ember, akinek minden nap friss gondolata van.
A gonosz, értelmetlen, szégyentelen, alacsonyrendű élet nem rossz élet, hanem hosszadalmas meghalás.
Ne igyekezz mindent megtudni, mert akkor nem tanulsz semmit.
A boldogság nem a vagyonban és aranyban nyugszik, hanem a lélekben.
A műveltség a jó ember dísze, a szerencsétlen vigasztalása.
A rossz dolgokról még csak beszélni sem volna szabad.
Aki megfeledkezik szenvedéseiről, szemtelenné lesz.
Az emberek, akik a halál elől menekülnek, utána szaladnak.
A kapzsi ember a méh sorsát viseli: dolgozik, mintha örökké élne.
Az embernek vagy jónak kell lennie, vagy a jót kell utánoznia.
Démokritosz
SZÓKRATÉSZ HALÁLA
Szókratész: Feltéve, hogy mikor majd innen szökni készülünk (vagy akárhogy nevezzük ezt a dolgot), idejönnének a törvények és a város közössége, mit felelnénk nekik, ha utunkat elállva, azt kérdeznék: „Mondd csak, Szókratész, mit szándékozol tenni? Lehet-e más szándékod ilyen tettel, amilyenbe fogsz, mint minket, a törvényeket s az egész várost tönkretenni, amennyiben rajtad áll? Vagy azt hiszed, fennállhat s nem fordul fel az a város, amelyben a törvényszéki határozatoknak semmi tekintélyük, hanem magánemberek érvénytelenné tehetik és megsemmisíthetik őket?” Mit feleljünk erre a kérdésre, Kritón, s az ehhez hasonlókra? Mert bizony sok mondanivalója lehetne valakinek, különösen valami szónokembernek azon törvényünk védelmére, mely ilyen módon megsemmisülne, s mely azt rendeli, hogy a kimondott törvényszéki ítéletek érvényesek és végrehajtandók legyenek. Vagy talán azt feleljük nekik, hogy a város igazságtalanul járt el velünk szemben, s nem helyesen döntött perünkben? Ezt mondjuk talán, vagy valami mást?
Kritón: Úgy segéljen, ezt, Szókratész!
Szókratész: Hát aztán így szólnának a törvények: „Szókratész, hát ebben egyeztünk meg mi egymással, s nem abban, hogy megnyugszol azon törvényszéki végzésekben, amelyeket a város hozott?” S ha mi csodálkoznánk ezeken a szavaikon, így folytathatnák: „Ne csodálkozzál szavainkon, Szókratész! Inkább válaszolj, mert hiszen úgyis szereted az ilyen kérdezősködést és felelgetést. Nos, rajta, mi panaszod lehet ránk és a városra, hogy tönkre akarsz bennünket tenni? Hát nem mi közöttünk születtél, nem mi adtuk-e anyádat apádnak, s nem mi általunk jöttél a világra? Ugyan mondd meg hát, van-e a házassági törvények ellen valami kifogásod, s van-e, amelyről azt hiszed, hogy helytelen?” – „Nem én” – kellene nekem erre válaszolnom. „Vagy talán az újszülött ápolásáról és neveléséről szóló törvények ellen van kifogásod, amelyek szerint te is nevelkedtél? Vagy nem intézkedtek helyesen az erre vonatkozó törvények, mikor kötelességévé tették atyádnak, hogy neked zenei és testi nevelést adasson?” – „De igen” –, mondanám én erre... Mit szólunk majd minderre, Kritón? Igaz-e vagy nem, amit a törvények mondhatnának?
Kritón: Nekem, bizony, úgy látszik, hogy igaz.
Szókratész: „Fontold meg hát csak, Szókratész – így folytathatnák a törvények –, nincs-e nekünk igazunk, mikor azt állítjuk, hogy nem igazságos az, amit velünk tenni szándékozol. Mi, kik világra hoztunk, tápláltunk, fölneveltünk s részesítettünk minden jóban, amiben csak lehetett, téged is úgy, mint valamennyi polgártársadat, mindamellett előre kijelentettük, hogy minden athéninek szabadságában áll,... hogy költözzék oda, ahová akar.” Hidd el, kedves Kritón barátom, úgy rémlik, mintha ilyesmit hallanék. Valamint a Korübasz papjai, fuvolaszót vélnek hallani, úgy cseng énbennem is ezeknek a beszédeknek a hangja, s nem enged más beszédre hallgatnom. Tudd meg hát, hogy mostani nézetem szerint, ha ellenvetést teszel, hiába fogsz beszélni. Mindamellett, ha úgy hiszed, hogy érsz vele valamit, csak beszélj.
Kritón: De nincs mit mondanom, Szókratészem!
Szókratész: Hát akkor hagyd el, Kritónom; cselekedjünk így, mivel ez az isten útmutatása...
Ekkor már lenyugvóban volt a nap... a fürdő után visszatérve leült közénk, de nem sokáig beszélgetett még, amikor a tizenegyek szolgája belépett s elébe állva megszólította: „Szókratész, veled talán nem járok úgy, mint a többiekkel, hogy rám haragusznak s engem átkoznak, mikor a tisztviselők parancsára felszólítom őket, igyák meg a mérget. Téged az egész idő alatt a legnemesebb, legnyájasabb és legderekabb embernek ismertelek mindazok között, akik valaha ide jutottak, s most is tudom, nem fogsz rám neheztelni, hanem azokra, akik hibásak, mert hiszen tudod, kik azok. S most – úgyis tudod, mit jöttem jelenteni – Isten hozzád! Tűrd békességgel azt, ami elkerülhetetlen.”
Ezzel könnyekre fakadva elfordult és kiment. Szókratész pedig, feltekintve rá, így szólt: „Isten hozzád, úgy teszek, ahogy mondtad.”
S egyúttal felénk fordulva, ezt tette hozzá:
„Milyen emberséges ember! Fogságom egész ideje alatt gyakran bejött hozzám, beszélgetett velem, s igazán derék embernek bizonyult. Lám, most is milyen őszintén megsirat. De rajta, Kritón, fogadjunk szót neki, s hozza be valaki a mérget, ha már ki van sajtolva. Ha nincs, hát készítse el az az ember!”
Kritón pedig így felelt: „De úgy gondolom, Szókratész, rásüt még a hegyekre a nap, nem áldozott le még, s tudom, hogy mások is csak nagyon későn isszák meg a felszólítás után, s előbb még jót esznek, isznak, s más vágyaikat is kielégítik még. Ne siess hát te se, van még elé idő.”
De Szókratész így felelt: „Igazuk van azoknak, akik úgy cselekszenek, mint mondod, mert ők azt hiszik, nyernek vele valamit, ha azt teszik. De nekem is igazam van, ha semmi olyast nem teszek: mert én semmit sem nyernék vele, úgy gondolom, ha egy kevéssel később innám meg a mérget, legfeljebb azt, hogy nevetségessé válnék saját magam előtt, hogy ragaszkodom az élethez és fukarkodom vele, amidőn már elfogyott. Eredj hát, fogadj szót s másképp ne tégy.”
Hallván ezt Kritón, intett a mellette álló fiúnak. A fiú kiment és hosszú ideig odamaradt, míg végre visszatért, s vele az az ember, akinek át kellett nyújtania a mérget, melyet készen magával hozott egy serlegben. Mikor Szókratész meglátta ezt az embert, így szólt hozzá: „Ugyan, jóember, mit is kell csak tennem? Mert hisz te értesz hozzá, ugye?”
„Semmi egyebet – felelé amaz –, mint idd ki a mérget, s aztán járkálj, míg csak a lábaid el nem nehezednek. Akkor feküdj le, így majd magától is hat.”
Egyúttal odanyújtotta a serleget Szókratésznek. Ő elvette egész derülten, anélkül, hogy a keze reszketett volna, sem arcszínén, sem arcvonásain nem látszott semmi változás, hanem szokása szerint erősen szeme közé nézve az embernek, így szólt:
„Mit gondolsz, való-e áldozásra ez az ital? Szabad vagy nem?”
„Csak annyit készítünk belőle, Szókratész – felelé amaz –, amennyit éppen elégnek tartunk.”
„Értem – mondá Szókratész –, de fohászkodni csak szabad és kell is az istenekhez, hogy elköltözésem szerencsés legyen? Íme, fohászkodom hát, hogy úgy legyen.”
E szavakkal a szájához emelte a serleget, egyhuzamban, nyugodtan kiivá a mérget.
Mindeddig legtöbben csak visszafojtottuk valahogy könnyeinket, de mikor láttuk, hogy issza a mérget, s kiitta, már nem bírtuk tovább. Hiába erőlködtem, magamnak is csak patakzottak a könnyeim. Elfedtem hát arcomat, hogy megsirassam magamat; mert igazán nem őt sirattam, hanem a magam balsorsát, hogy ilyen barátot kellett elveszítenem. Kritón már előbb félrevonult, mert nem bírta elfojtani könnyeit. Apollodórosz meg, aki már előbb is folyvást könnyezett, most hangos zokogásra fakadt, jajgatott, s mindannyiunk szívét ellágyította, kivéve magáét Szókratészét. De ő így szólt:
„Mit műveltek, különös emberek, ti! Hiszen éppen ezért küldtem el az asszonyokat, hogy így ne viselkedjenek, mert úgy hallottam, csendben kell meghalnia az embernek. Legyetek hát csendesen, embereljétek meg magatokat.”
Mi ezt hallva elszégyelltük magunkat, s abbahagytuk a sírást, ő még egy ideig sétált, de aztán észrevette, hogy lábai elnehezednek. Hanyatt feküdt hát, mert azt ajánlotta az ember, s ugyanez az ember, aki a mérget átnyújtotta neki, megtapogatta a testét, időnként megvizsgálta a lábát és a lábszárait, s egyre erősebben megnyomva lábát, megkérdezte, érzi-e még. Szókratész azt felelte, hogy nem. Aztán a lábaszárát nyomta meg, s így tovább haladva testén, nekünk is megmutatta, hogyan hűl és merevedik. Aztán ismét megtapogatta, s tudatta velünk, hogyha a szívéig ér, odalesz. Már a köldökén alul majd egészen meghidegült, mikor egyszerre csak kitakarózva (mert be volt takarva) így szólalt meg, s ez volt utolsó szava: „Kritón, Aszklépiosznak kakassal tartozunk! Adjátok meg neki, el ne feledjétek!”
„Úgy lesz – feleli Kritón –, nincs más mondanivalód?”
De erre a kérdésre ő már nem felelt, hanem kis idő múlva végsőt vonaglott. Az ember kitakarta, s íme, szemei meg voltak törve. Kritón ezt látva összezárta a halott szemeit és száját.
Íme, ez volt a vége barátunknak, annak a férfiúnak, kiről bízvást elmondhatjuk, hogy minden előttünk ismeretes kortársai közül a legderekabb, s máskülönben is a legbölcsebb és a legigazságosabb volt.
Platón
****
|
|
|
|
|
|