Hogy ifjú tested átsüt a halálon,
Másfélezer magányos éjszakámon.
Hogy vakmerőn és jogtalan szeretlek,
Hogy árvaságom ablakát beverted.
Hogy lelkem fölvérzi a hulló ablak,
Hogy a temetők rám ujjal mutatnak.
Hogy vén szememben nincs egyéb dicsőség,
Nincs más erény már, csak az ifjú szépség.
Hogy gyűretlen hasad, tündöklő térded,
Napkeltét lesik a didergő éjek.
Hogy nyitott szemmel alszom, mint a holtak,
Mert arcod fénye nem szűnik fölöttem,
S kiver a boldogság, mint a verejték -
Oly gyönyörű, oly elviselhetetlen!
Hazudnék, ha mondanám, hogy nem tör rám a gondolat
Hogy lesz, amikor már csak úgy hallhatod, majd a hangomat
Ha felteszed a lemezem, hogy szóljon a rímek hegye
De ha hívni próbálnál, túl késő, nem lesz aki felvegye
Így egy kicsit megkésve, itthagyom most emlékbe
Mindazt, ami ennek kapcsán szivárgott az elmémbe
Elvégre már olyan régen belopták a fülembe
Hogy gondosan pakolgassam a szavakat az ütemre
Létezésem értéke, és elmúlásom rémképe
Beolvadt a zenémbe, de lehet, hogy nem kéne
Mert mért ne, kit érdekel, minek mi a mértéke
Úgyis por és hamu lesz mindegyikünk a végére
Ha szerencsém van, esetleg még azt a kort is megérem
Hogy földi létem tágabb összefüggéseit megértsem
És ezt soha nem kérem, de mindig reméltem
Hogy tovább él az emlékem, a barátaim lelkében.
Emlékezz rám, mikor fúj a szél
Emlékezz mikor minden véget ér
Nézz rám, fogd meg a kezem
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom a szemem.
Emlékezz, mennyire szerettél
Mennyire fájt mikor elmentél
Nézz rám, fogd meg a kezem
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom a szemem.
Emlékem, majd így hagy nyomot, ha véget ér az életem
De pont azért, hogy te is értsd, az én emlékem éltetem
Bár bánatomban egyedül sokszor eltöprengtem rajta
Hogy tükörben az életem vajon most a látszat eltakarja
Vajon számít e rám valaki, vajon lesz e kinek hiányzom
Vajon szeretnek, majd akkor is ha néha én is hibázok
Az idő távlatából, majd egyszer jussak azért eszedbe
Remélem, hogy te is örülsz, az emlékemen merengve
Nevemre már nem emlékszel, egy ismeretlen folt csupán
Csak elmosolyodsz rajta, hogy így néztem rád oly bután
Lehet, hogy nem szerettél, de bár én lennék az egyetlen
Kinek emléke megmarad, hiszen ezért mindent megtettem
Most kettesben csak én meg te, a zenész és a hallgató
Ez érted szól, hisz emlékül, most így dalban hallható
Mily szeretettel adom ezt, remélem érzed, hogy ez neked szól
Hozzád, és ezt azért írtam, majd veled lesz ha elalszol.
Emlékezz rám, mikor fúj a szél
Emlékezz mikor minden véget ér
Nézz rám, fogd meg a kezem
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom a szemem.
Emlékezz, mennyire szerettél
Mennyire fájt mikor elmentél
Nézz rám, fogd meg a kezem
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom a szemem.
Erdő mélyén dús fa lombját, fújja még a szél
Egyedül csak én nem értem, miről mit beszél
Bánatomban forgolódom, görnyedek a földre
Egyszer megígértem, szeretni foglak téged mindörökre
De elhagytál, nincs tovább, vége minden szépnek
Nem maradt már semmi, csak egy ének fel az égnek
Még mindig hiányzol, mindennap gondolok rád
Minden percben fognám kezedet, csókolnám a szád
Megtanultam szeretni, és te segítettél ebben
Még mindig szeretlek, nem tudom kifejezni szebben
Már csak ennyire vagyok képes, már csak ennyi telik tőlem
Dallamok mögé rejtőzöm, mert mind idáig féltem
Talán utoljára mondom el mit érzek, de ez így marad
A hős szerelmes távozik, most véget ér a színdarab
Szívem mélyén magam mögött hagynám ezt a világot
Csak annyit kérek, emlékezz rám, és ne kérdezd meg ki bántott.
Emlékezz rám, mikor fúj a szél
Emlékezz mikor minden véget ér
Nézz rám, fogd meg a kezem
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom a szemem.
Emlékezz, mennyire szerettél
Mennyire fájt mikor elmentél
Nézz rám, fogd meg a kezem
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom a szemem.
Szavam szívekbe furódó, dalból indítható rakéta
Mi nyomot hagy az éterben, megérzi a Planéta
De ki a hallgatásom nem érti, az a beszédemet sem
Aki nem lát a sorok mögé, hogy is várhatnám hogy megértsen
Ez az életem emléke, emlékeztet elméket
Hogy már nem vagyok itt, de néha mégis fellépek
Csak játszottam és kacagva ástam a síromat
Most meg a sírköves a sírkőre valami szívhez szólót írogat
Bocsánat, ha most könnyes szemmel szemléled ezt
Így az idő távlatából, már minden másképp fest
Egyszerű ember voltam, egyszerű szavakkal
Tele félelemmel, ja, hatalmas falakkal
Köszönöm, hogy szerettél, köszönöm, hogy élhettem
Nevem alá pedig ezt a pár kósza sort vésettem:
Születtem nyolcvan, éltem halálomig
De végig ember voltam, aki mindig csak álmodik.
Emlékezz rám, mikor fúj a szél
Emlékezz mikor minden véget ér
Nézz rám, fogd meg a kezem
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom a szemem.
Emlékezz, mennyire szerettél
Mennyire fájt mikor elmentél
Nézz rám, fogd meg a kezem
Szorítsd meg bátran, míg lehunyom a szemem.
AJÁNLOM AZ OLDALT
