|
 Űzenô
Hogy ifjú tested átsüt a halálon,
Másfélezer magányos éjszakámon.
Hogy vakmerőn és jogtalan szeretlek,
Hogy árvaságom ablakát beverted.
Hogy lelkem fölvérzi a hulló ablak,
Hogy a temetők rám ujjal mutatnak.
Hogy vén szememben nincs egyéb dicsőség,
Nincs más erény már, csak az ifjú szépség.
Hogy gyűretlen hasad, tündöklő térded,
Napkeltét lesik a didergő éjek.
Hogy nyitott szemmel alszom, mint a holtak,
Mert arcod fénye nem szűnik fölöttem,
S kiver a boldogság, mint a verejték -
Oly gyönyörű, oly elviselhetetlen!
|
|
|
|
|
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
