Szerelmemnek
Tóth András

Te vagy ki elhozta nekem a napot,
aki a világon mindent nekem adott.
Azóta is Téged szeretlek,
ha nem vagy mellettem csak Téged kereslek.

Maradj velem míg a szíved szerelemben él,
azt szeretném,hogy örökre mellettem legyél.
Csodálatos Veled e Szerelem,
gyönyörű vagy Csodaszép Kedvesem.

Hatalmába kerített szemed csillogása,
örökre maradok szíved hű társa.
Szeretlek!Ezt súgja most a szerelmes szívem,
gyere,és légy az én gyönyörű Kedvesem.

***

Mindent akartunk s nem maradt
Faló csókjainkból egy falat,
Vágy, emlék, bánat, cél, okság,
Egy pillanatnyi jóllakottság.

Vonaglottunk bízón, nagyon,
Hűs estén és hideg hajnalon.
Pállott harctér szegény testünk
S jaj, örömre hiába lestünk.

Roskadjunk le a Sors előtt
Két gyáva, koldus csókmívelők.
Mindegy, kik küldték, kik adták,
Nem ért a csókunk egy fabatkát.

Több voltunk, jaj, tán kevesebb,
Mint a hajrás, kis szerelmesek.
Túl vánkoson, leplen, ingen
Sírva láttuk meg: ez se Minden.

Be búsak vagyunk, be nagyok,
Csókokban élő csóktalanok,
A Végtelent hogy szeretjük:
Sírunk, csókolunk s újra kezdjük.

Ady

***

Most már tudom, egy napon az álmok mind valóra válnak.
Most már hiszem, egy napon - mint mim egymást, újra megtalálnak.

Buta voltam, mert már azt gondoltam, hogy elfelejthetlek
De az a furcsa bizsergető érzés
Egy véletlen találkozás után újra éledt.

Eleven szerelmes képek!
Mindig tudja, mit akar az élet.

A tűz teljesen soha nem aludt ki, hamu alatt izzott még a parázs,
S könnyedén újra lángra kapott, amelyhez nem kellett más,
- Csak egy újabb találkozás és egy régi pillantás.

A sors akarta így. A sors akarta, hogy újra összefussunk,
És most a végzet kívánja, hogy sorsunkat végleg összefonjuk!


Buta voltam, mert már azt gondoltam, hogy elfelejthetlek,
De az a furcsa bizsergető érzés
Egy véletlen találkozás után újra éledt.
Eleven szerelmes képek!
Mindig tudja, mit kar az élet.

Most már tudom, minden út hozzád vezetett!
De még ma sem hiszem el,
Hogy mindez valóban (újra) megtörténhetett! 

***

Szerencsésen találkoztunk…
Mindkettőnket egy időben, egy helyre vetett a sorsunk.

Ősi fény villant, mikor mélyen egymás szemébe néztünk,
S csak Te meg Én, a képzelet mezején
Kerestük egymás tekintetét.

Kértél, nézzek a szemedbe, újra meg újra!
Oly huncut ez a játék!
Kérlek, nézz a szemembe, újra és újra!
Nekem ennyi is elég…

Mert a pillantásunkban minden benne van!
Minden, ami volt, minden, ami lesz!
Ami már megtörtént,
S ami még megtörténhet.

Szemed tükrében úgy érzem, teljesen megnyílhatok,
Végre önmagam lehetek, és vigaszra lelhetek.

***

Rettegés

Hiába mondod, hogy nem.
Én érzem.

Itt van, és szökik tovább a testembe.
Egy csíny lenne csak.
De nem maradna kar, ami megvéd,
és én félnék, egyre jobban, és mindentől, és érzem, hogy egyre közelebb jön.
Félek.
Most először igazán, és most csakis magamat féltem, szinte már rögeszmésen.
Más most nem tud számítani.
Nem érdekel bűn, erény, vagy bármilyen kötelék.
Amíg más vagy, és nem Egy Velem, félek, hogy nem értheted,
és nem adhatod.
És rettegek, hogy ha meghalok
A lelkedben még emléket sem hagyok.
És nem köszönnéd meg, hogy voltam neked
Hogy léteztem, ahogy te létezel nekem.

Őrület ragad magával,
Eszeveszett rettegés
Valódi gyávaság
Kényszerű menekülés

Elárul!
És nem egyedül teszi
Segít neki más is
Mindenki.

Meg fogsz ezért ölni.
Fájni fog, mert félek a fájdalomtól.
Beterít ez a keserű várakozás a végre,
Arra hogy megölj végre.

***

A két szemed szeretett legtovább

A két szemed szeretett legtovább,
Be furcsa szerelem.
A szád már néma volt, de a szemed,
az még beszélt velem.

A kezed már hideg volt, jéghideg,
nem is adtál kezet,
de a szemed még megsímogatott,
nálam feledkezett.

És lándzsákat tűztél magad köré
hideg testőrökül,
de a szemed még rámleselkedett
a zord lándzsák mögül.

És ellebegtél és csak a hegyes
lándzsák maradtak ott,
de a szemed mégegyszer visszanézett
és mindent megadott.

Nadányi Zoltán

***
Nem szeretsz

Megálltam ma a télben,
nem éreztem a szélben,
hogy szeretsz.

A holdba néztem éjjel,
de nem jött semmi fényjel,
hogy szeretsz.

A párnám sírva téptem,
nem súgta a sötétben,
hogy szeretsz.

Tudom már, kedves, hallod,
tudom, ha be se vallod,
nem szeretsz.

Nadányi Zoltán

***

  Igazi szerelem

Az igazi szerelem gyönyörű, szép és igaz,
Minden levele, virága örömteli vigasz,
Fényt hoz a feneketlen, sötétlő éjszakába,
Ki belekóstol, ez lesz szive egyetlen vágya.

Az igazi szerelmet elnyomni nem lehet,
Kemény kövek közt is minduntalan megered,
Hiába tépik, zúzzák, vagy nyomorgatják,
Az álhatatos szerelem minden bajban megáll.

Az igazi szerelem szabadságból fakad,
Ha két szerelmes szív szabadon egyet akar,
Ha nincs bennük félelem vagy hamis sajnálkozás,
Csak öröm van, öröm és teljes odaadás.

A szerelem vak, ha szerelmes szívből fakad,
Nem nézi a nehézséget, csak egyet akarhat,
Odaadni önmagát a másiknak, kit szeret,
Tüzön-vizen át vállalja a szerelmet.

Igazi szerelemben a múló idő megáll,
Csak időtlen-tértelen édes valóságban száll,
Megszünnek a percek, az órák és a napok,
Megmaradnak a felejthetetlen pillanatok.

Az igazi szerelem gyengéden ölelő,
Arcot cirógató, halk és odafigyelő,
Ábrándos, játékos, bohém és kedves,
A másik felé megértően türelmes.

Az igazi szerelemben nincs korlát és határ,
Belenyugvás, féltékenység, zsarnokoskodás.
Az igazi szerelem ritka gyümölcsöt terem,
Valódi boldogságnak hívják, de csak Veled!

***

  Légy a szerelmese!

Valami nyomja szived
semmihez sincs kedved
lehet hogy a következöket
most csak elfelejtetted

hogy van egy életed
de lett túl homályos
vagy más megvakított
ott van de nemlátod

de látod hogy másnak
hogyan csillog a szeme
szépségük vakító
a tapsban gazdagok
s a hatalmuk is erös
egy gazdaghoz ment férjhez
más milliókat nyert
lett fotómodell és hasonlít
a boldogság királynöjéhez
öleli szerelmese

az életed a királynö
és csakis a tied
szeressél most bele
és ne csábítsanak
az olcsó termékek

mert hü marad hozzád
téged nagyon szeret
és azt is hidd el nekem
hogy hisz is tebenned

az életed a tiéd
szebb mint ezer mese
mit mást választhatnál
légy a szerelmese

acsai

***

Madárszerelem

"Hol a hazád, mondd, madár!
s este milyen tanya vár?
Milyen fészek, milyen lomb?
Oh te rétek dísze, mondd!"

"Áll egy szép fa társtalan:
ott búsulok egymagam.
Hajnal issza könnyemet,
este nem hoz örömet."

"Én meg téged kivánlak,
kincse-hangja a nyárnak;
nappal erdőn kószálok,
éjszaka sirdogálok."

"Énérettem sirdogálsz?
Engem kivánsz? Engem vársz?
Bánatomnak vége hát!
Óh szerelmes jóbarát!"

"Gyere hí csöpp lugasom,
zöld falomb közt, magoson.
Öröm szárnyán röpülünk,
virág alatt megülünk."

Babits Mihály fordítása 

***

ÁLDALAK BÚVAL, VIGALOMMAL

Áldalak búval, vigalommal,
féltelek szeretnivalómmal,
őrizlek kérő tenyerekkel:
búzaföldekkel, fellegekkel.

Topogásod muzsikás romlás,
falam ellened örök omlás,
düledék-árnyán ringatózom,
leheletedbe burkolózom.

Mindegy, szeretsz-e, nem szeretsz-e,
szívemhez szívvel keveredsz-e,
látlak, hallak és énekellek,
istennek tégedet felellek.

Hajnalban nyújtózik az erdő,
ezer ölelő karja megnő,
az égről a fényt leszakítja,
szerelmes szívére borítja. 

***

 Talán egyszer

Talán egyszer már nem fog ennyire fájni...
Talán egyszer újra mosolyogsz majd..
Talán egyszer nem fogod már szüntelen csak várni
Talán egyszer .. de most minden meghalt..

Te voltál az izgalom, az élet, a minden.
A másik volt a biztos, a megszokott.
Hangoztatta: Tiéd vagyok Kincsem!
De számodra csak perceket lopott...

Te hálásan fogadtad a bűnös perceket,
hisz igazi szerelem nincs csak egy.
Vártad türelemmel mikor fogja meg kezed,
s mondja: már te vagy az egyetlen egy...

De a pillanat késett.. Egyre késett...
Hited és türelmed pedig apadóban
Kevés volt már az a pár perc régen,
a lángolástól szíved majd szétrobbant.

Hát történjen valami! Akkor legyen vége!
Ha nem lehet tiéd egészen, nem kell egy kis része...

És most ülsz egyedül, a gondolataiddal..
Kísért az igaz szerelem élménye.
Lehet, hogy most fáj, de békélj meg magaddal,
a sok gyönyörű emlékért megérte.

Próbáld meg feledni, ne légy ilyen gyenge,
ha nem kellesz lépj tovább!
Mintha minden rendben lenne...

De azért...

Talán egyszer mosolya szívedig hatolt...
Talán egyszer minden gondolatod az övé volt..
Talán egyszer mindened volt a léte...
Talán egyszer... még mindig meghalnál érte... 

***

Fogsz még rám gondolni!

Ha majd egyszer évek múltján felnőtt ember leszel, És üldögélsz a kályha
mellett, s a múltra emlékszel, Felcsillan egy fény előtted, amelyben ott
lebegek, Felcsillan egy régi emlék, hogy egy lány szeretett. Akkor már feleséged
lesz, s gyereked, de egy szőke hajú lány áll előtted. Kinézel az ablakon, s
nézed a kék eget, Nem látsz benne semmi mást, Csak egy pár könnyes szemet. Akkor
már szép múltra gondolnod sem kell, Mert az emlékek csak jönnek, s soha nem
hagynak el. Nem tudod elkergetni a fejedből a régi szép időt, Mert én ott leszek
veled. S a füledben a hangom ott fog csengeni a szó: Szeretlek! A feleséged
boldog lesz, s megcsókolja a szádat, Mert azt hiszi ő az egyetlen imádottad. Te
is megcsókolod gyermekeid anyját, De mögötte látod egy lány könnyes arcát. Magad
előtt látsz egy lányt keservesen sírni, S úgy érzed, szeretnéd utoljára
megcsókolni. De ez a lány álom volt csupán, És te nem látsz mást csak a szoba
kopott falát. Minden tárgyban, cselekményben engem fogsz majd látni s meglátod
álmaidban is vissza, fogok jönni. Egy éjjel úgy érzed, nem bírod tovább, S
rájössz, hogy te akarod azt a szőke hajú lányt. Egy év múlva harag lobban
szívedben, De hidd el megérdemlem, Mert eldobtad magadtól, ki igazából
SZERETETT! Egy késő délután fiad sétálni viszed,, S egy nővel fogsz találkozni,
És ez a nő én leszek. Köszönsz szemedben könnyek állnak, rám nézel, állsz
elhagyottan és én könnyes mosollyal tovább megyek. De te ott maradsz elhagyva,
remegve emlékszel a múltra. A fiad megkérdezi: „ Apa ki volt ez a
néni?” „Egy néni ,feleled aki valaha tiszta szívvel
szeretett!!!” Fájhatnak az elmúlt évek, de hidd el amit én éreztem azt
most te érzed: „Hidd, el megérdemellek!!!” 

*** 

  kerestelek

nappal és éjszaka
mint kopót a vér szaga
úgy hajtott a vágy
láttam száz halált
de az örökélet
vésett tenyerembe ráncot
s mikor már elvesztettem
a lángot a homlokom mögött
már csak az ösztönök
dübörögtek

kerestelek

égen s mélyen a föld alatt
lágyívű dombokon
tengereken - némán mint a hal
megküzdöttem a sivataggal
voltam ott ahol a magam fajta
csak balga vendég lehet
néhány hitvány pillanatra
és én aki már jártam
mindahány világban
sehol sem leltelek

kerestelek

vassal tollal szikével kézben
vágtam eret húst inat
omlottak előttem
rejtéjes sejtfalak
élve s holtan is boncoltalak
és hol csontig metszett késem
elvesztem egy üres miérten
bár nem tört meg kór
és nem fájt a seb
lábon hordtam ki pestised

kerestelek

száz istent imádtam miattad
és tagadtam meg érted
harcoltam hamis csillagok alatt
néztem ahogy
templomom leégett
és a szent bálványokból
miként lesz salak
csak azért éltem millió évet
hogy egy szó süljön a számra:
hiába

kerestelek

  ***

Amikor lehunyod két csillag-szemed
Amikor párnádra hajtod a fejed
Amikor gondod a holnapra hagyod
Amikor álmodsz - én Veled vagyok.
Amikor lépted rossz útra téved
Amikor sorsod nehéznek érzed
Amikor egyedül maradtál végleg
Amikor nincs más - vezetlek Téged.

Amikor sírnál - de elfogyott könnyed
Amikor érzed - a szavak is ölnek
Amikor a sötét elnyelne Téged
Amikor fény kell - én gyújtok Néked.

Amikor könnyed patakként árad
Amikor örök vendég a bánat
Amikor felhők ültek a szemedre
Amikor sírsz - mosolyogj szemembe...

Amikor fáj - ne hagyd, hogy fájjon
Amikor bánt - ne hagyd, hogy bántson
Amikor eljön a halál érted
Akkor élni én hívlak Téged...

Álmodj patakot, virágzó rétet
Őzet, pacsirtát, fürge menyétet
Álmodj napot, szellőt - fényeket
Csillagok vándora - élj életet..."

 ***

 Ágh István: A magány közhelyeiből

Akkor sem vagyok egyedül, ha elmész
pár napra, mindig az jár az eszemben,
hogy nem vagy itt, s mint egy hivatlan vendég,
formát öltött hiányod költözik be
hozzám, és nem hagy békén megnyugodni,
pedig e kurta árvaság csak annyi
együttlétünkhöz képest, mintha boltba
szaladtál volna, én meg délben itthon
fölmelegítem főztödet, szorongva,
hátha özvegyi ebédem fogyasztom
kihűlőben, s akár az élet vége
kifárad lassan ételeid íze
számban, s már nemcsak téged nélkülözlek,
az egész lakást, a házat, a várost,
ahogy az egyetemes kényszerképzet
kibírhatatlan alakít magához
pár napra, közben az jár az eszemben,
mivé lennék, ha nem szeretnél engem.

*
Bihari Sándor: Itt téged írnak a betűk
/részl./

Ahol éppen nem vagy, mindig hiányzol onnan.
Hívlak, mint a papírra a verset, önmagamban,
és öntudatlan is, akár a sejteket a sejtek.
Úgy írom, mint csillagot az éjszaka: szeretlek.
...
Mint kívülem a csontjaimra szabott egyedüllét,
te légy eszméletemre tapadva bévül a hűség,
és ha kiállítanának egymagad a Sarkcsillag alá,
nem hagyom, hogy kikezdjen veled a halál.
...
A betűkhöz betűket írsz. Itt téged írnak a betűk.
Most ahol jársz, ahol állsz, a Nap idesüt.

*
Goethe: A kedves közelléte

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol
az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben, ha néma csend borul rám,
téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármily messze válva
összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Oh, jössz-e már?!

(Szabó Lőrinc fordítása)

*** 

   BERZSENYI DÁNIEL:AZ ELSŐ SZERelem

     Szívem zsenge szerelmeit
El nem törli tehát a repülő idő,
     Sem más lyányka kacér szeme
Fel nem bontja, Dudim! rózsabilincsemet,
     Mely még szép fiatal korom
Boldog napja alatt öszveszövött veled!
     Mint egy számkivetett sohajt
Édes honja felé, hol csecsemő szopott,
     S ifjú élte virágozott:
Hozzád vissza-ohajt szívem s epedve kér.
     A csendes liget ernyein,
A zúgó Balaton déli vidékein
     Látják hullani könnyemet
A csendes patakok s Delia csillaga.
     Gyakran kellemes álmaim
Bájos leplegiben véled ölelkezem;
     Elgyengülve borulsz reám,
Haldokló ajakam szívja lehelleted,
     Szived verdesi szívemet;
Majd ismét bucsuzó csókjaid éltemet
     Oltják, s földre rogyom veled,
Majd eltűnsz, s repülő képed után futok,
     Míg lankadva felébredek,
S a forró szerelem könnyei buzganak.

[1807-1808 körül]

*** 

  Ady Endre: Meg akarlak tartani

Őrjít ez a csókos valóság,
Ez a nagy beteljesülés,
Ez a megadás, ez a jóság.

Öledbe hullva, sírva, vágyva
Könyörgök hozzád, asszonyom:
Űzz, kergess ki az éjszakába.

Mikor legtüzesebb az ajkam,
Akkor fagyjon meg a tied,
Taposs és rúgj kacagva rajtam.

Hóhérok az eleven vágyak,
Átok a legszebb jelen is:
Elhagylak, mert nagyon kivánlak.

Testedet, a kéjekre gyultat,
Hadd lássam mindig hóditón,
Illatos vánkosán a multnak.

Meg akarlak tartani téged,
Ezért választom őrödül
A megszépítő messzeséget.

Maradjon meg az én nagy álmom
Egy asszonyról, aki szeret
S akire én örökre vágyom.

  ***

Juhász Gyula: Kérdések

Miért van az, hogy aki mélységedbe láthat,
Aki egész szívvel méltóan imádhat,
Azt te vaskezeddel durván eltaszítod,
Lángoló szerelmét gyűlöletre szítod.
Mért van az, te zsarnok, te gyönyörű élet?

Mért van az, hogy aki önlelkét tagadva,
Cédán veti testét hiú forgatagba,
Azt te lágy szelíden símogatod szépen,
Örömek virágát kelted a szívében,
Mért van az, te zsarnok, te gyönyörű élet?

Mért van az, hogy én is tiporva, tagadva,
Áhítatos ajkkal hallgatok szavadra,
Hogy bár rámtapostál, csókolom a képed,
Örvényekbe dobva álmodom a szépet,
Szeretlek, imádlak, te gyönyörű élet!

*** 

Radnóti Miklós:

TÉTOVA ÓDA

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán s csupán a lényeget.
De nyüzsgô s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kôben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenô kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet ujra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belôlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap,