A halak vízben élő, gerinces, kopoltyús állatok. Néhány termálvizes és sós tó kivételével, a világ minden álló- és folyóvizében megtalálhatók.

A körszájúak rendjébe tartozó ingola nagyon primitív hal. Szája fog és állkapocs nélküli szívószerv.Néhány fajuk más halakon élősködik.

A halaknak három fő csoportjuk van; mindegyikük képviselői előfordulnak édes- és tengervízben is. A porcos halak váza csak porcos, csontjaik nincsenek, bőrük pedig érdes, nem pikkelyes. Ebbe a csoportba tartoznak a ráják és a cápák.

A porcos halakhoz tartozó cápák már a történelem előtti időkben is vadászgattak. Sok cápafajt már csaknem teljesen kipusztítottak a sporthorgászok.

A legkisebb csoport a körszájúaké; ilyenek például az ingolák és a nyálkahal. A legnépesebb rend a csontos halaké; ezeknek csontos váza van, s a bőrük pikkelyes. Ősi és fejlett fajaik is vannak.

ÉLET A VÍZBEN

Az első halak kb. 540 millió évvel ezelőtt jelentek meg a tengerekben. Ezek a kopoltyúval lélegző lények tökéletesen alkalmazkodtak a vízhez. Így aztán többségük víz nélkül el is pusztul. A kezdetleges tüdővel rendelkező tüdős halak viszont átvészelnek bizonyos száraz időszakokat. Ezek a halak olyan pangó vizekben élnek, amelyekben kevés az oxigén, ezért időnként "nyelnek" egy kis levegőt a vízfelszínen.

SÓS VAGY ÉDESVÍZ?

A halfajok kb. 60 százaléka a sós vizű tengerekben él. Néhány faj a sós és az édesvízben is otthon érzi magát. A tengeri halak testnedvei kevésbé sósak, mint a tengervíz, az édesvízieké pedig valamivel sósabb, mint a tó vagy a folyó vize. A halaknak ugyanúgy "inniuk" kell bizonyos mennyiségű vizet, mint a szárazföldi élőlényeknek. A tengeri halak a bőrükön keresztül is adnak le vizet, az édesvízieknél pedig főként vizelet formájában távozik a fölösleges folyadék.

TeNGERI VÁNDOROK

Egyes halak nagy távolságokat tesznek m a vízben. A lazac egy folyó felső szakasz kel ki, a folyóban nevelkedik, majd leúszik a tengerbe, s ott él évekig.

S ha eljön számára is az ívás ideje, sok száz vagy ez kilométer megtétele után ugyanabba a folyóba tér vissza, felküzdi magát a felső szakaszra, lerakja, ill. megtermékenyíti az ikrákat, és elpusztul. Ugyanígy vándorolnak az angolnák is, csak éppen fordítva: ők az óceánban, a Sargasso - tengerben ívnak.

UTÓDGONDOZÁS

A halak petéi az ikrák. Ezeket általában nagy tömegben rakja le a nőstény, a hím pedig a spermáját rájuk ürítve termékenyíti meg őket. A kikelő ivadékoknak egyedül kell gondoskodni magukról. Akadnak azonban gondoskodó fajok is. A tüskés pikó például fészket épít, amelyet a hím aztán elszántan védelmez.

A bölcsőszájú hal a szájában nyújt védelmet az utódainak. A tengeri csikók ivadékai pedig apjuk (!) költőtáskájában kelnek ki, és ott is fejlő egy darabig.

TESTFORMA ÉS ALKALMAZKODÁS

A halak testformája változatos. Az angolnák egészen kígyószerűek. A lepény-halak szimmetrikus keresztmetszetű testtel kezdik az életüket, s csak később laposodnak el", ahogy egyik oldalukra fekszenek a tengerfenéken; szemük a "vak" oldalukról átköltözik a felső oldalukra. A tüskésbőrű sünhal labdává fújja fel magát a ragadozók elijesztésére. Egyes halaknak, például a skorpióhalnak és a tüskés rájának méregtüskéi vannak, melyekkel egy embert is megölhetnek.

A halak alkalmazkodóképessége bámulatos. Az örök sötétségben és irtózatos víznyomásban élő mélytengeri halak saját kémiai fényforrásokat fejlesztettek ki. A horgászhal például egy aprócska "fénykukaccal" csalja a szája közelébe a zsákmányt. A folyókban élő lövőhal vízsugárral lövi le a víz fölé hajló ágakon üldögélő rovarokat.

Olyan halak is vannak, amelyek hosszabb-rövidebb időre ki tudnak jönni a vízből. A kúszógéb például lábszerű úszóival ugrál a part menti iszapban, a megriasztott repülőhal, pedig hosszú, kimerevíthető úszóival 100 métert is megtehet siklórepülésben a víz felett."