Több olyan halfajt is ismerünk, amely képes elektromos áramot termelni, de alighanem a legismertebb közülük az elektromos angolna.

Első pillantásra ugyan valóban erősen emlékeztet a névadójára, de még távoli rokonságban sem áll vele, a meleg, iszapos dél-amerikai patakok lakója. Kis feje van, csökevényes szeme, s pikkelytelen nyálkás bőr fedi a testét. Valamennyi belső szerve közvetlenül a feje mögött helyezkedik el, mivel testének fönnmaradó, mintegy háromnegyed részét hatalmas elektromos szerve foglalja el. (Pedig nem tartozik a kis termetű halak közé, akár 2 m hosszúra is megnőhet!)

Az 1 nagyobb és 2 kisebb telepet alkotó elektromos szerve a harántcsíkolt izomzatából fejlődött ki, és függőlegesen, egymással párhuzamosan elhelyezkedő, az akkumulátortelep celláihoz hasonló mintegy 400-600 oszlopból áll. Minden elektromos lemezhez 1-1 idegszál kapcsolódik, s a lemezek fej felőli fele pozitív, a farok felőli negatív. A nagy telepet az angolna csak ritkán használja, a terepen való tájékozódásához elegendő az egyik kisebb is. Az iszapos folyófenékről, ahol általában tartózkodnak, az elektromos angolnák rövid időnként fölúsznak a felszínre, és hallhatóan nagyot "kortyintanak" a levegőből, szájuk nyálkahártyája ugyanis sűrűn át van szőve hajszálerekkel, és így kisegítő légzőszervként működik.

Hogyan vadászik az elektromos angolna ?

A kifejlett kétméteres elektromos angolnák akár 800 voltos kisülést is képesek "előállítani", s mivel zsákmányuk az édesvíznél lényegesen jobb vezető, valósággal magába "vonzza" az áramot, akár a villámhárító a villámot: magatehetetlenül imbolyogni kezd, izmai görcsösen remegnek, és bénultan várja sorsa beteljesülését. Ez az áramütés még egy lovat is úgy elkábíthat!

A támadó piráják raját is áramlökéseivel készteti menekülésre. Hasonlóan vadásznak Afrikában az elektromos harcsák és a minden melegebb világtengerben megtalálható zsibbasztó ráják. Tökéletesen az elektromos feszültségek érzékvilágában él számos afrikai nílusi csuka és a dél-amerikai csupaszangolna.

Gyenge áramlökéseket bocsátanak ki, hogy azok segítségével tájékozódhassanak a zavaros vizekben, amelyek ráadásul olyan gyorsan folynak, hogy még a halak fő érzékszerve, az oldalvonalszerv is felmondja a szolgálatot. Csak elektromos helymeghatározással képesek itt élni.