A hal megtévesztésére a igazi horgász az u. n. mesterséges legyeket használja legszivesebben. Ugyanis a pisztráng, a lazac, a pérhal, általában valamennyi nemes ragadozó, mint a horogsport főhalai, bogarakkal táplálkoznak s ezek fejlődésének bármely alakjában oly előszeretettel kapnak a kinálkozó préda után, hogy akárhányszor még a levegőbe is utána szöknek a viz felett röpködő rovarnak.
Eme tulajdonság reá vezetett arra is, hogy a nehezen gyüjthető, még inkább pedig a horgon nehezen megtartható természetes rovarok helyett azoknak tollból, szőrből, fonalból és szövetből készített utánzatait, sőt puszta képezelet alkotta ilyféle készítményeket alkalmazzanak. Tényleg ily mesterséges legyek ma már száz és száz változatban forognak közkézen angol nevek alatt, a legtöbbször az idő, sőt nap szakának feltüntetésével, mikor horogra tenni ajánlatos. Ámde a jó horgász sohasem indul eféle horgászkalendáriumok után, mert a viz fölött repkedő avagy a part mentén nyüzsgő rovarok mutatják meg legbiztosabban, mi legyen a csali.
Mivel pedig a járás-keléssel okozott zaj, sőt testünk avagy a horog árnyéka is elegendő a hal elriasztására, fontos kellék az óvatosság és a biztonság, utóbbi főleg abban az értelemben, hogy a horog ne csak a kiszemelt helyre essen, de ugy essen, hogy a légy a vizszinét lehető gyengéden érintse, hasonlóan ahoz, amidőn a rovar kerül belé. A csalit pedző halat, a kézfej egyetlen mozdulatával a horognyélre gyakorolt rándítással szokás a horogra nyársalni, mely mozgásnál nem az erő, mind inkább a kellő pillanat megválasztása a döntő.
Még nagy halat is partra vethetünk gyengének látszó horoggal, ha a megfogott halat a felnyársalás pillanatában nem emeljük ki a vizből, hanem az orsó eresztése és meghuzása által előbb lassankint kifárasztjuk.
E nagy könyvért legyen a dicsőség az egész magyar művelődésé és legyen
belőle okulása és öröme minden irástudó magyarnak. |