Mullá Husayn történetének folytatása:
9.
Mullá Husayn és követői az összes városban ahol áthaladtak, mindenkinek bátran beszéltek
az Új Napról. Meghívták az embereket, hogy kövessék a Báb-ot és csatlakozzanak a menethez az
úton, mely Quddús-t ment megsegíteni. Útközben Mullá Husayn megállt három napra egy kis
városban, hogy mindenki pihenni tudjon. A harmadik napon azt mondta követőinek: »Ha van
valaki, aki nincs felkészülve nagymértékű szenvedésre ezen ügyért, annak vissza kellene fordulnia
és visszatérnie otthonába.« Számos alkalommal megismételte ezeket a szavakat. Végül így szólt:
»Hamarosan, közületek hetvenkét férfival mártírhalált fogunk szenvedni Szerettünk kedvéért. Ha
féltek meghalni az ügyért, akkor azonnal el kell mennetek. Később nem lesz lehetőség a
menekülésre.« Annyira szörnyűnek hangzott a jövő, ahogy Mullá Husayn mutatta az embereinek,
hogy húszan közülük úgy döntöttek, visszatérnek otthonaikba.
Bárfurúsh-ba elért a hír, hogy Mullá Husayn és emberei közelednek. A városban élő Sa'ídu'l-'Ulamá'
azóta gyűlölte Mullá Husayn-t, mióta mesélt neki a Báb-ról. Amint meghallotta a hírt, sietett a
mecsetbe és odahívta az összes követőjét, hogy meghallgassák őt. Bárfurúsh muszlimjai
összegyűltek a mecsetben és amikor mind együtt voltak, meghallgatták vezetőjüket. A pap földre
dobta a turbánját, elszakította az ingének a nyakát, és elkezdett beszélni.
»Ébredjetek!« mondta. »Mohamed ellenségei a város felé menetelnek. El fognak törölni mindent,
amit szent Hitünkből szeretünk. Harcolnunk kell ellenük. Ha nem küzdünk meg velük,
mindannyiunkat meg fognak ölni. Az ember, aki ezeknek a gyilkosoknak a vezetője, Mullá Husayn,
egy napon eljött az előadásomra. Nem figyelmezett arra amit mondtam és megsértett saját
tanítványaim előtt. Amikor nem voltam hajlandó egyetérteni vele, akkor dühös lett és azt mondta,
hogy kényszeríteni fog engem a jövőben arra, hogy fogadjam el az eszméit. Most jön. Az emberei
közel vannak a város kapujához. Bárfurúsh minden lakójának kötelessége, mind a fiataloknak, mind
az időseknek, mind a nőknek, mind a férfiaknak, összegyűjteni minden puskát, kést, botot és követ,
és harcolni ezen veszélyes emberek ellen. Holnap a hajnali órákban öljetek meg minden embert
Mullá Husayn társaságából.
Bárfurush lakói annyira megijedtek attól, hogy Mullá Husayn meg fogja ölni őket, hogy
felkészültek a harcra. Nem tudták, hogy Mullá Husayn és társai csak békésen át akartak haladni a
városukon és mesélni nekik a Megígért eljöveteléről. Nem! Gondolkodás nélkül hittek
vezetőjüknek és felkészítették magukat a gyilkolásra.
Mullá Husayn tudta, hogy mi fog történni az elkövetkezendőkben. Ismerte a Bárfurúsh-i
Sa'ídu'l-'Ulamá'-t és tudta, hogy egy bajkeverő. Ez a muszlim vezető még mindig féltékeny volt
Mullá Husayn-re, amiért ő olyan intelligens és mivel Mullá Husayn bebizonyította neki, hogy a Báb
a Megígért. De Sa'ídu'l-'Ulamá' egy ambiciózus és könyörtelen ember volt. Nem akart senkit sem
követni. Egyedül csak ő akart vezető lenni.
Amint megközelítették a várost, Mullá Husayn azt mondta társainak, hogy el kell dobniuk mindent
ami a tulajdonukban van, kivéve a lovaikat és a kardjaikat. Tudta, hogy Bárfurúsh lakói attól
tartanak, hogy ő meg a társai ki akarják rabolni és meg akarják ölni őket. Így azt mondta:
»Hagyjátok hátra minden tulajdonotokat és elégedjetek meg a lovaitokkal és kardjaitokkal, így
mindenki láthatja, hogy nem birtokoltok semmi érdeklődést az evilági dolgok iránt, és hogy nem
vágytok megőrizni saját tulajdonotokat sem, és még kevésbé kívánjátok mások tulajdonát.« A
várostól öt km-re hirtelen megtámadták őket. Az emberek puskákkal kezdtek lőni rájuk. Mullá
Husayn társai közül hatot azonnal eltaláltak. Egyikük hívta Mullá Husayn-t: »Szeretett vezetőnk, mi
nem más okból jöttünk veled, mint hogy feláldozzuk magunkat az Ügyért. De kérlek engedd, hogy
megvédjük magunkat.«
De Mullá Husayn így szólt: »Nem jött még el az idő. A számunk még nem teljes.« Abban a
pillanatban egy lövedék eltalálta Siyyid Ridá-t a mellkasán és azonnal megölte őt. Siyyid Ridá
tiszta és egyszerű ember volt, erős hívő és Mullá Husayn legközelebbi segítője. Siyyid Ridá egész
úton gyalogolt Mashhad-ból Mullá Husayn lova mellett, így állva készen segíteni őt bármely
pillanatban. Amikor Mullá Husayn látta drága társát elesni, felemelte a szemét a mennyre és
imádkozott: »Ó Uram, én Istenem, látod a bajt amibe kerültünk, és nézd milyen fogadtatást kaptunk
ezektől az emberektől. Nem más okból jöttünk, mint tanítani nekik az igazság útját. Mindig azt
parancsoltad nekünk, hogy védjük az életünket az ellenséggel szemben. Mi most követni fogjuk a
Te parancsodat és megvédjük magunkat a harcban.«
Ezekkel a szavakkal, felvette a kardját és elkezdte önmaga megvédését. Félelem nélkül lovagolt be
az ellenség közé. Mullá Husayn egy vékony, nem túl erős férfi volt, akinek még a kezei is remegtek
amikor írt. De azon a napon, oly erőt mutatott, amit csak Isten adhatott neki. Utána ment annak az
embernek, aki megölte szeretett Siyyid Ridá-ját. A katona elszaladt, hogy elbújjon, de Mullá
Husayn követte őt a lován. A katona egy fa mögé bújt, és még puskájával is megpróbálta védeni
magát. De Mullá Husayn előre rohant és kardjának egy csapásával keresztül vágta a fa törzsét, a
katona puskájának a csövét, és magának a katonának a testét is. A fa, a puska és a test hat darabra
esett. Ez ugyan lehetetlennek tűnt minden embernek, de igaz volt.
Amikor a Bárfurush-i nők és férfiak látták Mullá Husayn nagyszerű erejét és bátorságát, eldobták a
puskáikat és futottak az életükért. Mindezen zűrzavar alatt Mullá Husayn eltűnt a látómezőről.
Társai Bárfurúsh felé lovagoltak, hogy megtalálják őt.
Mullá Husayn belovagolt a városba, egyenesen Sa'ídu'l-'Ulamá házához. Háromszor körbelovagolta
a házat, és így cselekedve szólította ki őt: »Gyere ki a házadból te gyáva. Te kényszerítetted a város
lakóit, hogy fogadjanak szent háborút ellenünk, de te elbújtál a saját házadban. Nem tudod, hogy
bárkinek, aki szent háborút hirdet, önmagának kell lovagolnia követői előtt, hogy láthassák milyen
bátor és erős? Gyere ki!«
De Sa'ídu'l-'Ulamá' nem jött ki, és amikor Mullá Husayn emberei megérkeztek, a lován ülve találták
Mullá Husayn-t sértetlenül, nyugodtan várva őket, hogy megjöjjenek. Attól, hogy látják őt, társai
olyan boldogok lettek, hogy mindegyikük megcsókolta a lábát, miközben ő a lován ült.
Amint Bárfurús lakói visszafutottak a városba, hangosan kiáltottak fel: Béke! Béke! Aznap este
Mullá Husayn emberek sokaságának beszélt. Azt mondta nekik: »Ó, Mohamed próféta követői,
miért keltek fel ellenünk? Miért próbáljátok a vérünk ontani? Gondoljátok, hogy ezt Isten jóvá
hagyta? Mondtuk mi azt valaha is, hogy a ti Hitetek nem igaz? Ez az a kedvesség amit Mohamed
parancsolt nektek, hogy mutassatok a hívőknek és nem hívőknek egyaránt? Mit tettünk, hogy
megpróbáltok megölni minket? Csak gondolkozzatok – csupán a kardommal képes voltam
szembenézni golyók ezreivel amiket ti lőttetek rám – és mégsem sérültem meg, sőt még a lovam
sem. Csupán egy enyhe sérülés ért az arcomon. Tudjátok mit jelent ez? Azt jelenti, hogy Isten
oltalmaz engem mindenen át azért, hogy ti megláthassátok, hogy a mi hitünk Istentől származik.«
Azon az estén, noha Bárfurúsh lakói a békéért kiáltottak, nem adtak Mullá Husayn-nak és társainak
sem kenyeret, sem vizet. Amikor visszautasították az összes segítséget, Mullá Husayn és társai
bezárták az udvar kapuját ahol éjszaka aludtak, és Isten kezébe adták magukat.
Eljött az esti ima ideje. Ahogyan az a muszlim országokban szokás, ima idején valaki felmegy egy
magas helyre és imádkozni szólítja a hívőket. Mullá Husayn megkért egy férfit a csoportból, hogy
másszon fel az épület tetejére és kántálja el az esti imát. Minden jelenlévő tudta, hogy ha felmászik
a tetőre, elvesztheti az életét, mert Bárfurúsh-ban bárki lelőheti őt. De oly erős volt hitbéli
szeretetük, hogy többen is felajánlották ennek megtételét. Az első aki elkezdte az imát egy ifjú volt.
Amint elmondta az első szavakat, lelőtték. Mullá Husayn így szólt: »Folytassa az imát valaki más
közületek« Egy másik fiatalember mászott fel a tetőre és folytatta az imát ott ahol a ifjú abbahagyta.
Őt szintén lelőtték. Aztán egy továbbit is. Mindegyiket megölték az imádkozás közben. Amikor a
harmadik személyt is lelőtték, Mullá Husayn kitárta az udvar kapuját, hívta a társait és kilovagoltak
az ellenség megtámadására. Néhány percen belül az emberek többsége vagy meghalt, vagy
elmenekült. Az utca tele volt Bárfurúsh lakóinak holttestével, és Isten újra bebizonyította, hogy
győzedelmeskedni tud ellenségei fölött.
Az ami később történt mindezen bajok okozójával, Sa'ídu'l-'Ulamá'-val megmutatta, hogy Isten
megbünteti azokat az embereket, akik Akarata ellen szegülnek. Sa'ídu'l-'Ulamá't egy rettenetes
betegség érte el. Habár mindig nagy szőrmét viselt és a szobájában égett a tűz, ő mégis reszketett a
hidegtől. Ugyanakkor a láza olyan magas volt, hogy mindig szomjazott, és ki volt száradva.
Hamarosan meghalt és a háza ami nagyon gyönyörű volt, mindenki által elhagyatott lett, és senki
sem gondoskodott róla. Darabokra hullott és az udvarára a város lakói apránként elkezdték lerakni a
szemetüket és ócskaságaikat. Annyira ismertté vált ez a történet, hogy még ma is amikor az
emberek veszekednek, ezt mondják egymásnak: »Remélem ugyanaz a dolog történik a te házaddal
is, ami Sa'ídu'l-'Ulamá' házával«
Mullá Husayn és társai a következő nap elhagyták Bárfurúsh-t, majd másnap hajnalban Mullá
Husayn összehívta társait és elmondta nekik, hogy már majdnem az utazás végén járnak. Észrevéve
azt, hogy közülük néhányan az ellenség holmijának egy részét elhozták magukkal, megparancsolta,
hogy mindent hagyjanak hátra. Azt mondta: »Utazásunk végére érkezve arra lesz szükségünk, hogy
semmi másotok ne legyen, csak kardjaitok és lovaitok.« Azután az emberei előtt haladt addig, amíg
el nem érkeztek egy ragyogó kis épülethez, egy muszlim szent, Shaykh Tabarsí sírjához.
10.
Azon az éjszakán mielőtt Mullá Husayn megérkezett volna Shaykh Tabarsí Szentélyéhez, a
Szentély őrének volt egy álma. Azt álmodta, hogy a Mohamedtől származó imámok egyike, Husayn
imám, megérkezett a Szentélybe hetvenkét katonával és számos társával. Azt is álmodta, hogy egy
ideig a Szentélyben maradtak, az ellenséggel szemben több harcban is részt vettek, és minden csatát
megnyertek. Az álma legjelentősebb része az volt, hogy Maga Isten Prófétája jött el a Szentélybe és
megáldotta a társaságot. Később ezek a dolgok mind valóra váltak.
Amikor Mullá Husayn a következő napon megérkezett a Szentélybe, az őr azonnal felismerte őt
mint Husayn imámot, akit az álmában látott. Mullá Husayn lábaihoz vetette magát és szeretettel
megcsókolta azokat. Még csatlakozott is Mullá Husayn társaságához és később az ellenség által
veszítette el életét az egyik csatában.
Ugyanazon a napon amikor megérkeztek a Shaykh Tabarsí Szentélybe, Mullá Husayn úgy döntött,
hogy építeni kell egy erődöt a Szentély köré, hogy megvédje az embereit az ellenségeiktől. Ezért
átadta az erőd tervét Mírzá Muhammad-Báqir-nak, aki a Bábíyyih-t is építette. Azonnal elkezdték
összegyűjteni az anyagot az erőd építéséhez. De azon az estén, még mielőtt az építkezést
elkezdhették volna, igen sok lovas érkezett harcra készen. Mullá Husayn követői nem vesztegették
az időt. Felemelkedtek a 'Ya Sáhibu'z-Zamán (Ó, a Kor Ura!) kiáltással és néhány perc alatt elűzték
a lovasokat.
Mullá Husayn ezután elrendelte, hogy az erődnek azonnal fel kell épülnie. A következő néhány nap
alatt ismét megtámadták őket háromszor is, de minden alkalommal megfutamították az ellenséget és
folytatták az erőd építési munkálatait. Amint az erőd megépült, Mullá Husayn hírt kapott, hogy
Bahá’u’lláh a közeli faluba érkezett. Bahá’u’lláh azt mondta, hogy aznap délután meglátogatja őket,
és akkor mind az ő vendégei lesznek.
El tudod képzelni, milyen boldogság töltötte el Mullá Husayn szívét, hogy Bahá’u’lláh vendége
lehet? Valamint emlékszel a Szentély őrének álmára? Isten Prófétája eljött, hogy áldását adja a
Shaykh Tabarsí erődre. Minden Isten tervei szerint haladt.
Amint Mullá Husayn megtudta, hogy Bahá’u’lláh jönni fog, mindenkit munkára késztetett, hogy az
erőd tiszta és kész legyen. Ő maga is csatlakozott hozzájuk a Szentély poros talajának felsöprésében
és vízzel való megöntözésében. Amikor Bahá’u’lláh megérkezett, Mullá Husayn oly szeretettel és
gyengédséggel karolta át Őt, hogy minden jelenlevő kíváncsi lett arra, hogy Ki lehet Bahá’u’lláh, és
miért fordítja Felé Mullá Husayn oly nagymértékű szerető figyelmét. Látod, akkor még senki sem
tudta, hogy Bahá’u’lláh Kicsoda. Szeretetük még mindig a Báb-é volt, senki másé. Azonban amint
Bahá’u’lláh elkezdett beszélni hozzájuk, elkezdték látni, hogy milyen csodálatos is Ő. De azt, senki
sem vette észre közülük, hogy Ő Isten Prófétája.
Bahá’u’lláh az erőd meglátogatásakor leellenőrizte a munkát és elmondta, hogy mindennel meg van
elégedve, majd elmagyarázott néhány dolgot Mullá Husayn-nek melyek az emberek kényelmét és
biztonságát segíthetik elő. Azután így szólt: »Az egyetlen dolog, amire még az erődnek és a
társaságnak szüksége van, Quddús jelenléte.« Bahá’u’lláh tudta, hogy ha Quddús ott lesz, minden
tökéletes lesz. Ezért azt mondta Mullá Husayn-nek, hogy küldje el Mullá Mihdí-t és vele hat férfit
Sárí városába, hogy követeljék Quddús szabadon bocsátását a rokona házából, ahol fogva tartották
őt.
Mielőtt Bahá’u’lláh elhagyta volna az erődöt, mindenkit bátorítva elmondta nekik, hogy mindegy
mi történik a Shaykh Tabarsí erődben, türelmesnek kell lenniük és el kell fogadniuk a Mindenható
akaratát. »Ha az lesz Isten akarata« tette hozzá, »Meglátogatunk titeket még egyszer ugyanezen a
helyen és támogatásunkat nyújtjuk nektek. Isten kiválasztottai lettetek, Seregének élenjárói és
Hitének megalapítói. Az Ő serege valóban hódítani fog. Bármi történjék, a győzelem a tietek, egy
győzelem ami teljes és bizonyos.« Ezekkel a szavakkal hagyta el az erődöt és tért vissza Teheránba.
11.
Mielőtt Quddús megérkezett volna az erődbe, Mullá Husayn összehívta minden követőjét és
beszélt nekik Quddús érkezéséről. Azt mondta nekik, hogy a Báb és Bahá’u’lláh akarata, hogy
Quddús idejöjjön, és hogy nekik úgy kell viselkedni Quddús irányába mintha ő Maga lenne a Báb.
»Ami engem illet,« mondta, »Úgy kell tekintenetek engem, mint az ő alázatos szolgáját. Teljes
mértékben engedelmeskednetek kell Quddús-nak úgy, hogy még ha ő azt mondaná is, hogy meg
kell ölnötök engem, habozás nélkül engedelmeskednetek kell. Amennyiben haboztok, hűtlenek
lesztek hitetekben. Ne szóljatok hozzá, csak ha felszólít erre titeket. Fel kell adnotok saját
kívánságaitokat és vágyaitokat, és követnetek kell az ő terveit és parancsait. Olyan módon kell
cselekednetek, hogy büszke lehessek rátok.«
Mikor egy hírnök meghozta az üzenetet, hogy Quddús hamarosan megérkezik az erődbe, Mullá
Husayn felugrott és körülbelül száz társát elvitte magával, hogy találkozzanak vele. Két gyertyát
rakott minden férfi kezébe, maga gyújtotta meg azokat, és kivonultak az éjszakába. Az erdőben
találkoztak Quddús-szal és világítottak neki az úton, vissza az erődbe, énekelve egy himnuszt,
ezekkel a szavakkal: »Szent, Szent, az Úr a mi Istenünk, az angyalok és a lélek Ura.«
Amikor Quddús megérkezett az erődbe, egy prófécia volt az első amit mondott a Koránból, a
Megígértről. Egyenesen utána Bahá’u’lláh-t említette, és Mullá Husayn-t kérdezte Felőle. Mullá
Husayn elmondta Quddús-nak, hogy Bahá’u’lláh később visszatér az erődbe, ha Isten is úgy akarja.
Mullá Husayn, életének ettől a pontjától Quddús egyszerű szolgálója lett. Bármit akart is Quddús,
hogy csináljon neki, ő kérdezés nélkül, nagy örömmel megtette azt. Mullá Husayn éjszakákon át
sétált körbe és körbe azon a helyen, ahol Quddús fekhelye volt, és egy különleges imát kántált neki.
Az egyiken ezen éjszakák közül, a társaság egyik tagjának aki csendesen imádkozott, azt mondta,
hogy próbáljon nem mártírrá válni. »Amikor eljön a 80-as év, akkor leszel képes megérteni, azon
dolgok titkát, melyek most el vannak rejtve előled.« mondta Mullá Husayn. (A 80-as év, mely a
muszlim naptár 1280-as éve, a keresztény naptárban az 1863-64-es év volt, az az év, amikor
Bahá’u’lláh kijelentette Magát a világnak.) Oly nagyszerű volt Mullá Husayn szelleme és tudása,
hogy azonnal félreseperte mindenki félelmét.
Az elkövetkezendő néhány hét alatt Mullá Husayn és Quddús társaságának számos oka volt a
félelemre és kételkedésre. Sa'ídu'l-'Ulamá' meg akarta ölni az összes bábít, így az erőd közelében
élő emberek többsége nem segítette őket. Néhány ember azonban mégis segített nekik, de amikor a
Sháh katonákat küldött, a kenyér erődhöz való eljuttatásának útját elvágták, majd később a víz
ellátást ugyancsak megakadályozták. A bábíkat többször megtámadták és sok férfi halt meg,
miközben az erődöt védte.
Mihdí-Qulí Mírzá herceg egy egész hadsereggel jött az erődhöz. Egy hírnököt küldött Mullá
Husayn-nek, hogy kérdezze meg, miért építették az erődöt. Mullá Husayn azt mondta a hercegnek,
»A kormány elleni harc nincs szándékunkban. Az Ügyünk vallási, és olyan emberek által lettünk
megtámadva, akiket vallási miniszterek vezetnek. Bizonyítani tudjuk bárkinek, hogy Üzenetünk az
Igazság Istentől. Ha akarod tudni az Igazságot, hozd el a vallás vezetőit Bárfurúsh és Sári városából
az erődbe. A Koránból fogunk mindent bebizonyítani nektek. Döntsön maga a herceg, hogy a mi
Ügyünk igaz vagy hamis.«
(Bahá’u’lláh később azt tanította, hogy a kard használata mint vallási viták eldöntésére való eszköz,
a továbbiakban nem engedélyezett. Valójában a bahá’íok egyáltalán nem használnak fegyvert,
kivéve, ha a Kormány megköveteli tőlük. De a Báb ideje alatt engedélyezve volt, hogy fegyverrel
védjék meg magukat.)
Azonban a herceg ahelyett, hogy elhozta volna a vallási vezetőket, megtámadta az erődöt.
Quddús, Mullá Husayn-nel a nyomában, a »Szálljatok föl lovaitokra, Ó, Istennek hősei« kiáltással
vezette harcba kétszázkét emberét.
Vás-Kas irányába lovagoltak, ahol a herceg szállása volt. Habár az ellenség megpróbálta
megállítani őket, a bábík úgy lovagoltak, mintha semmi sem lett volna az útjukban. Mullá Husayn
mutatta az utat, és a kapun keresztül belovagolt egészen a herceg magánszobájába. A herceg annyira
megijedt, hogy kiugrott a hátsó ablakon és cipő nélkül futott el. Az emberei szintén elfutottak, a
harcban pedig a két másik herceg életét vesztette. A bábí-k arannyal és ezüsttel teli tartályokat
találtak, de meg sem érintették azokat. Mindössze egy fazék lőport és a herceg kedvenc kardját
vették el. Ami Mullá Husayn-é lett.
Mialatt a bábík újrarendezték soraikat a csatatéren, Mullá Husayn őrködött az ellenség további
támadásának esetére. Hirtelen, az ellenség ismét feléjük lovagolt. Az emberek felemelkedtek a „Yá
Sáhibu'z-Zamán!” kiáltással és Mullá Husayn az egyik irányba, Quddús és emberei pedig a másik
irányba lovagoltak. Annyira közismert volt Mullá Husayn ereje és bátorsága a kard használat során,
hogy az ellenség elfordult tőle és inkább Quddús felé ment. Ezer golyót lőttek egyszerre, és azok
egyike megsértette Quddús ajkát. Mikor Mullá Husayn meghallotta a puskák hangját, Quddús felé
fordította a lovát, hogy segítsen neki. Amint Mullá Husayn meglátta, hogy Quddús megsérült és vér
csöpög a szájából, felemelte a kezét és mindenfele ütlegelni kezdte saját magát, de Quddús
leállította őt. Aztán Mullá Husayn telve még nagyobb erővel mint amennyire addig valaha, Quddús
kardját felvette az egyik kezébe és a herceg kardját a másikba. Száztíz emberrel a háta mögött ment
a csatába mindkét kardot lengetve. Olyan keményen harcolt és olyan jól, hogy harminc percen
belül, a herceg egész hadseregét legyőzték és megfutamították.
A Sháh-ot meglepte a hír, hogy a herceg elvesztette a csatát, és küldött neki egy másik hadsereget.
Ez a hadsereg hét falat épített a Shaykh Tabarsí erőd körül. Mivel a bábík kifogytak a vízből, Mullá
Husayn elrendelte, hogy ássanak egy kutat. Azon a napon, amikor befejezték a kutat, Mullá Husayn
így szólt: »Ma mindannyiunknak lesz elegendő vize a fürdéshez. Meg kell tisztítani magunkat, mert
hamarosan meg fogjuk ízlelni a mártíromság kupáját. Ti mind, akik hajlandóak vagytok meghalni a
Mindenhatóért, fel kell készítenetek magatokat és várnotok kell a támadás óráját. Ezen az éjszakán,
még hajnal előtt csatlakozhatnak hozzám mindazok, akik szeretnének előresietni az ellenséggel való
találkozásra, és örökre visszatérni Szerettünkhöz.«
Aznap délután Mullá Husayn lemosta magát, új ruhákat vett fel, körültekerte a Báb zöld turbánját a
fején és várta a végső órát. Teljes boldogságban töltötte az időt társaival, örömöt és bátorságot adva
nekik. Quddús-szal is töltött némi időt egyedül, és elmondta neki mindazon dolgokat melyek a
szívében voltak. Majd éjfél után nem sokkal, amint a hajnalcsillagot meglátta felugrott, felszállt a
lovára, és jelet adott az erőd kapujának kinyitására. Háromszáztizenhárom emberrel a háta mögött
rohant ki találkozni az ellenséggel. Ismét a »Yá Sáhibu'z-Zamán!« kiáltás hangja töltötte meg az
erdőt körülöttük.
Mullá Husayn előrerohant és egy rövid időn belül, ő és az emberei lerombolták az ellenség által
épített mind a hét falat. A Sháh három hadseregét – egyiket amit a herceg vezetett, a másik kettőt
pedig amiket Abbás-Qulí Khán vezetett – meglepték és legyőzték. De 'Abbás-Qulí Khán felmászott
egy fára, és várta a lehetőséget, hogy bárkit megöljön aki közel megy hozzá. Mullá Husayn-t és a
bábí-k harcát a puskákból jövő fény következtében nem látta. De 'Abbás-Qulí Khán-t sem látta
senki a fa takarásában, mert sötét volt. A ló, melyen Mullá Husayn lovagolt, hirtelen megakadt egy
sátor kötelében és mielőtt képes lett volna abból kiszabadulni, 'Abbás-Qulí Khán egy golyót lőtt
Mullá Husayn mellkasába. Bár 'Abbás-Qulí Khán nem tudta, hogy kit lőtt le, sikerrel járt. A vérző
Mullá Husayn leszállt a lováról, megpróbált néhány lépést tenni, de a földre zuhant. Társai közül
ketten is meglátták, hogy elesett és vissza vitték őt az erődbe. Eszméletlennek tűnt.
Miután Mullá Husayn-t bevitték az erődbe, Quddús utasítást adott hogy hagyják vele egyedül.
Mullá Husayn-t és Quddús-t egyedül hagyták a szobájában. De kint maradtak az ajtó előtt és vártak.
Hamarosan meglepve hallották, hogy Mullá Husayn válaszol Quddús kérdéseire. Egyikük átnézett
az ajtó repedésén és azt látta, hogy Quddús Mullá Husayn-t szólítja. Amint nevén szólította, Mullá
Husayn felkelt, és letérdelt Quddús elé ahogy azt általában szokta. Lehajtott fejjel, lefelé nézve
hallgatta mindazt, amit Quddús mondott. A beszélgetés egyik véletlenül meghallott része a
következő volt: Quddús ezt mondta Mullá Husayn-nek, »Sietsz elhagyni ezt a világot, és egyedül
hagysz engem az ellenséggel szemben. Ha ez elnyeri Isten tetszését, csatlakozni fogok hozzád egy
rövid időn belül és szintén megízlelem a mennyországban való létezés édességét.« Mullá Husayn
válaszát mind hallották: »Neked ajánlom az életemet. Elégedett vagy velem?«
Mullá Husayn és Quddús két órán keresztül beszélgettek egymással, de senki sem tudja, hogy miről
beszéltek. Hosszú idő elteltével Quddús kinyitotta az ajtót a társaságnak és így szólt: »Végső búcsút
vettem Mullá Husayn-től.« Amikor odamentek ahol Mullá Husayn feküdt, ő már halott volt, de az
arcán volt még egy kis mosoly, és olyan békésnek látszott, mintha csak elaludt volna.
Quddús maga gondoskodott Mullá Husayn testéről. Saját ingét adta Mullá Husayn-re, és kiadta a
parancsot, hogy temessék el őt délre a Shaykh Tabarsí Szentély közelében. Quddús utolsó szavai
Mullá Husayn-hez mielőtt eltemették, ezek voltak: »Jól tetted, hogy utolsó órádig hűséges maradtál
Isten Szövetségéhez. Kérem Istent, hogy soha ne legyen egyenetlenség közötted és közöttem.«
Aztán megcsókolta Mullá Husayn szemeit és homlokát, és maga fektette be a testét a sírba. Hét
közel álló hívő meghatódva könnyezett. Quddús elmondta mindenkinek, hogy tartaniuk kell a titkot,
hogy hol van az a hely ahol Mullá Husayn el van temetve. Aztán megparancsolta, hogy azt a
harminchat férfit akik azon a napon lettek mártírok, temessék el a Szentély északi részén – mindet
egy közös sírba. Quddús utolsó szavai hozzájuk ezek voltak: »Hadd tanuljanak Isten szerettei
Hitünk ezen mártírjainak példájából. Legyenek és maradjanak oly egységesek az életben, mint ők
vannak most a halálban.«
Epilógus
Attól a naptól fogva, amikor Mullá Husayn-t először támadta meg az ellenség,
mártíromságának napjáig száztizenhat nap telt el. A megölt mártírok száma azon száztizenhat nap
alatt, hetvenkettő volt. Mullá Husayn négy különböző csatában olyan bátorságot és erőt mutatott,
mely csak Istentől származhatott. Halálakor csupán harminchat éves volt. Tizennyolc éves korában
találkozott először Siyyid Kázim-mel. Kilenc évig tanult tőle. Életéből másik kilenc évet tanítással
töltött és Isten Hitének védelmével az Ő ellenségeivel szemben.
Amikor a Báb megtudta, hogy Mullá Husayn meghalt, dicsőítéseket és imákat írt neki, amelyek
hossza, a Korán hosszúságának háromszorosát tették ki. Tábláinak egyikében a Báb azt írta, hogy
maga a por, ahol Mullá Husayn testét eltemették boldogságot tud hozni az elcsüggedteknek és
gyógyulást a betegeknek. Bahá’u’lláh a Kitáb-i-Iqán-ban a legnagyobb tisztelettel adózik neki. Ő
írta: „Ha ő nem lett volna, Isten nem foglalta volna el Irgalmának székét, sem nem emelkedett volna
fel az örök dicsőség trónusára!”
Mullá Husayn az egyik legnagyszerűbb férfi a Bahá’í történelemben, emléke pedig máig él és élni
is fog évszázadokon át mint inspiráció és példa mindenkinek, aki Isten ösvényén jár.
Mullá Husayn – Molla Hoszájn (Siyyid Kázim tanítványa)
Siyyid Kázim – Szejed Kazem (hittudós, Shajkh Ahmad tanítványa)
Hájí Siyyid Muhammad Báqir – Hadzsi Szejed Mohámád Baker nagyszerű hittudós Isfahán-ban)
Isfahán – Eszfáhan (város)
Karbilá – Kárbela (város)
Muhammad-Hasan – Mohámád Hászán (Mullá Husayn testvére)
Muhammad Báqir – Mohámád Baker (Mullá Husayn unokaöccse)
Najaf – Nádzsáf (város)
Búshihr – Buser (város)
Shíráz – Siraz (város)
Fatimih – Fatime (Mohamed próféta legkisebb lánya, magyaros kiejtéssel)
Sharíf – Sárif (őrző)
Mullá 'Alí – Molla Áli (Siyyid Kázim tanítványa, később Quddús »Koddusz« néven vált ismertté)
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
