Boldogság
Ya Bahá'u'l-Abhá
     
Bahá'u'lláh tanításai
     
A Báb szentélye, Haifa
A Báb szentélye, Haifa
     
Bahá'í naptár
     
Panama
Panama
     
Bahá\'í témák
     
Sydney
Sydney
     
Történetek
     
Samoa
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
     
A lélek természete

“Kérdeztél engem a lélek természetéről. Tudd bizonyosan, hogy a lélek Isten jele, égi gyöngyszem, melynek valóságát az emberek legtanultabbjai sem tudták fölfogni, és amelynek titkát a legélesebb elme sem remélheti felfedni. Az első minden teremtett dolgok között, mely nyilvánvalóvá teszi a Teremtő kiválóságát, az első, mely elismeri az Ő dicsőségét, mely ragaszkodik az Ő igazságához, és az első mely imádatában meghajol Előtte. Ha hű marad Istenhez, akkor visszatükrözi az Ő sugarait, és végül megtér Hozzá. Ha azonban Teremtőjéhez való hűségében nem mutatkozik erősnek, akkor énjének és szenvedélyének áldozatává válik, és végül ezek mélyére süllyed.” Bahá’u’lláh

“A legfontosabb dolog a szívek tükrének a kifényesítése, hogy azok ragyogóvá és az isteni fény befogadójává válhassanak. Az egyik szív rendelkezhet a kifényezett tükör képességével, míg egy másikat ezen világ pora és szennye fedhet be és homályosíthat el. Bár ugyanazon nap süt le mindkettőre, abban a tükörben, amelyik ki van fényezve, tiszta és megszentelt, a nap a maga teljességében, dicsőségében és erejében látható, megmutatván fenségét és ragyogását; annak a szívnek azonban, amelyik porfedett és homályos, nincs meg a visszatükrözés képessége, habár ami magát a napot illeti, továbbra is ragyog, és nem halványul, sem nem szűnik meg. Ezért aztán kötelességünk arra törekednünk, hogy kifényesítsük szívünk tükrét, hogy így azon fény visszatükrözőivé váljunk, valamint az isteni jótétemények befogadóivá, amelyek teljességükben rajta keresztül nyilvánulnak meg.” ‘Abdu’l-Bahá

“A lélek nélküli test nem képes valódi eredmények elérésére. Bár maga a szépség és kiválóság ölthet testet benne, mégis szüksége van lélekre. Bármennyire is kifényesítették és bármennyire tökéletes is a lámpa burája, mégis szüksége van fényre. Nem világít fény nélkül sem a lámpa, sem a gyertya.” ’Abdu’l-Bahá

„… tisztítsd meg füled, hogy Isten említésén kívül mást ne hallhass; és tisztítsd meg szemed, hogy mást ne lásson, mint Istent; valamint a tudatodat, hogy mást fel ne fogjon; a nyelvedet, hogy mást ne hirdessen, mint Istent; a kezedet, hogy mást ne írjon, mint Isten szavait; a tudásod, hogy mást ne foglaljon magába, mint Istent; a szíved, hogy Isten mellett más vágyat ne dédelgessen; és ugyanily módon tisztítsd meg tetteid és céljaid, hogy az igaz szeretet Paradicsomában légy befogadva, és hogy közelébe léphess annak, Akit Isten Ki Fog Nyilvánítani, és általa nagyra becsült tisztaság ékesítsen, és légy megszentelve azoktól aki elfordultak tőle, és elutasították segítségét.” a Báb

     
Gyűrűszimbólum
     
Üdvözöllek!

 

"A Magasztos Lény így szól: Ó szeretetteim! Az egység szentélye felállítatott; ne tekintsétek hát egymást idegeneknek. Ti egy fa gyümölcsei és egy ág levelei vagytok. Reménykedünk, hogy az igazság fénye beragyogja a világot és megtisztítja a zsarnokságtól. Ha a föld uralkodói és királyai, kik Isten hatalmának szimbólumai, magasztaltassék az Ő dicsősége, felemelkednek és elhatározzák, hogy annak szentelik magukat, ami az egész emberiség legfőbb érdekeit szolgálja, akkor az igazságos uralom bizonyosan létrejön az emberek gyermekei között, és fénye beragyogja az egész földet."

 

 Bahá'u'lláh

     
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
     
Uganda
Bahá'í templom Ugandában
     
Menü
     
India
India
     
Számláló
Indulás: 2006-11-04
     
German
Frankfurt
     
Oldalcímek
     
Bahjíban
     
Honlapról:

Indulás: 2006.11.04. Az idézetek és imák a Bahá'í Írásokból származnak, Bahá'u'lláh-tól, A Bábtól, 'Abdu'l-Bahától, és Shoghi Effenditől.

     
Virágok a Kertben
     
Különlegességek
     
Bahjíban
     

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.