A vallás, mint a rend forrása

Az embert az összes többi élőlénytől a lélek különíti el, melynek meghatározó eleme az értelem. Ez teszi lehetővé, hogy civilizációkat építsünk, s hogy anyagiakban is gyarapodjunk. Ám az elért eredmények önmagukban soha nem elégítették ki az emberi szellemet, melyet rejtélyes természete űz a transzcendencia, a láthatatlan birodalma felé, hajt a végső valóság, a lényegek megismerhetetlen lényege felé, melyet Istennek nevezünk. A vallások, melyeket Isten szellemi Napjai sugároznak szét a világban, biztosítják a legfontosabb kötődést az ember és azon végső valóság között, serkentve és csiszolva abbéli képességét, hogy szellemileg kiteljesedhessék, s egyúttal társadalmilag is haladhasson.
Egyetlen komoly kísérlet sem engedheti meg magának, mely az emberiség dolgainak rendbetételét és a világbékét célozza, hogy a vallásról megfeledkezzék. Az ember róla alkotott felfogása és annak gyakorlása alkotja a történelem zömét. Egy kiváló történész a vallást „az emberi természet sajátosságának" nevezte. Tagadhatatlan, hogy e képesség elsilányulása nagymértékben hozzájárult a társadalmi zavarokhoz, az emberekben lévő és a közöttük kialakult konfliktusokhoz. Ám józan ésszel aligha tagadható, hogy a vallás uralkodó befolyást gyakorol a civilizációra. Emellett, az erkölcsökre és a törvényekre kifejtett közvetlen hatásán keresztül újra és újra bebizonyosodik, hogy a vallás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a társadalomban rend uralkodjék.
Amikor a vallásról, mint társadalmi erőről szól, Bahá'u'lláh ezt mondja: „A vallás a legalkalmasabb eszköz ahhoz, hogy a népek között rend és megelégedettség uralkodjék". Utalva annak hanyatlására vagy korrumpálódására, így ír: „Ha a vallás lámpása elhomályosulna, káosz és zűrzavar dúlna, és a tisztesség, az igazság, a nyugalom és a béke fényei megszűnnének ragyogni". A következmények felsorolásakor a bahá'í írások rámutatnak arra, hogy „az emberi természet elfajulása, a viselkedés lealacsonyodása, az intézmények leromlása és széthullása ilyen körülmények között a legpusztítóbb, a legvisszataszítóbb. Az emberi jellem lealacsonyul, a bizalom megrendül, a fegyelem ellankad, az emberi lelkiismeret eltompul, a tisztességtudat és a szégyenérzet visszaszorul, eltorzul olyan fontos fogalmaink jelentése, mint kötelességtudat, szolidaritás, kölcsönösség, lojalitás, és fokozatosan kihuny a békesség, az öröm és a remény érzése."

 Részlet: A világbéke igéretéből (Nyilatkozat az Igazságosság Egyetemes Házától)