Ez a történet nagyon szomorú, mert abból az időkből származik, amikor még a bahá’iokat üldözték, kegyetlenkedtek velük, és nagyon sokat közülük meg is öltek csak azért, mert bahá’iok voltak.

Rúhu’lláh egy nagyon jó természetű, őszinte, jó magaviseletű perzsa kisfiú volt, aki 12 éves korában az édesapjával elutazott Akkóba, ’Abdu’l-Bahához. A fiú már sokat hallott a Mester mérhetetlen szeretetéről, kedvességéről, és az utazás alatt alig tudott aludni az izgatottságtól, hogy Akkóban legyenek már végre.

Nagy öröm és boldogság volt neki mikor végre ott lehetett a Mester mellett. Egy ideig ott éltek a közelében, és eközben a Hit iránti szeretete folyton- folyvást nőtt. ’Abdu’l-Bahá is nagyon szerette a gyermeket, és boldogan hallgatta mikor a kisfiú gyönyörű hangján, dallamosan mondta a kívülről tudott imákat. A perzsák sokszor nem csak elmondják az imákat, hanem különleges dallamon kántálják őket.

Sajnos a látogatás után vissza kellet térniük hazájukba, de ezután Perzsiában vándoroltak, és tanították a hitet az őszinte és érdeklődő embereknek. Egyik helyről a másikra vitték Bahá’u’lláh gyönyörű üzenetét az egységről, a szeretetről, összefogásról, kedvességről, segítőkészségről. Rúhu’lláh kedves, és lelkes szavai mindenkire nagy hatással voltak.

Mindenhol nagyon megszerették őt, mert látták, a jó természetét, szellemiségét, jóságát, kedvességét, udvariasságát, és őszinteségét. Minden reggel hajnalban kelt, hogy imádkozhasson, és taníthassa a bahá’í Hitet.

Egy napon azonban a Hit ellenségei elfogták Őt, és az édesapját, majd egy teheráni börtönbe vitték őket. Nagyon rossz körülmények közé kerültek, és igen nehéz volt aludni a nagy láncok súlya alatt. Mindezek ellenére Rúhu’lláh nagyon sokat imádkozott, gyönyörű verseket költött, és ezekkel fejezte ki Bahá’u’lláh iránti szeretetét.

A helyzetük egyre nehezebb lett, amikor végre megérkezett az a magasrendű kormányzati képviselő, aki kihallgatta őket. Részeg volt, és erőszakos. Szörnyűséges dolgokkal vádolta meg őket, mire ők nyugodtan válaszoltak minden kérdésre, és állították, hogy ártatlanok, senkinek sem ártottak. A tisztségviselő egyre dühösebb lett, hiszen csak annyit kellett volna mondaniuk, hogy ők nem bahá’iok, és akkor, ha megtagadják hitüket, el is engedték volna őket.

De Rúhu’lláh, és az apja nem hazudtak, nem tagadták meg hitüket. Végül ordítva kérdezték tőlük, hogy melyiküket öljék meg először? A férfi nyugodtan válaszolt, hogy neki már úgyis mindegy, őt öljék meg. Ezt hallva, odament hozzá a tisztségviselő, és szörnyű kegyetlenséggel, azonnal meg is ölte.

A fiú erre azt kiabálta, hogy – Apám, apám, vigyél magaddal! -Teljes szívéből kívánta követni apját, még ha ez a halálba vezet is. Ezután a tisztségviselő kedvesen próbálta meggyőzni a fiút, hogy csak azt kell mondania, hogy ő nem bahá’í, és akkor nem csak elengedi, hanem még segíti is,hogy fontos pozícióba kerüljön.

 De a fiú hajthatatlan volt, nem tagadta meg a hitét. – Nem akarok magas rangot, és pénzt, én csak az apámmal akarok menni. Ezután a fiút felakasztották, és a két holttestet a kútba dobták.

 Így lett hős egy 13 éves gyermek a bahá’í hit korai szakaszában, amikor is szörnyű üldöztetések vártak a Perzsiában élő bahá’iokra, mert a Hit ellenségei el akarták taposni ezt az új vallást, de semmilyen erőszakos cselekedettel nem tudták megállítani a Hit terjedését, mert a bahá’iok a haláluk árán is kitartottak eszméik mellett.