„A Vele való találkozás, beszélgetés, illetve az Ő meghallgatásának számos alkalma során mély és állandóan egyre mélyebb benyomást tett rám az a módszer, amellyel a lelkeket tanította. Ez rá a szó. Nem pusztán az elmét kísérelte meg elérni. A lelket kutatta, a valóságát mindenkinek, akivel találkozott. Ó, mennyire logikus, sőt tudományos tudott lenni egy érv előterjesztésekor, amint ezt folyton bemutatta több előadásában, amelyeket Tőle hallottam, és a még többen, amelyeket olvastam. De nem a tanár logikája volt ez, sem az osztályterem tudománya. Legjelentéktelenebb szaván, egy lélekkel való legcsekélyebb kapcsolatán keresztül is egy olyan fényt árasztó ragyogás villámlott keresztül, ami a hallgatót egy magasabb tudatszintre emelte. A szívünk lángolt bennünk, amikor Ő beszélt.” 

„Többször említettem egy mindent átölelő szeretet benyomását, amit minden alkalommal gyakorolt rám. Mily ritkán keltenek bennünk ilyen érzéseket a körülöttünk lévők – még a legközelebbiek és legdrágábbak is, akiket mindnyájan ismerünk. Úgy tűnik, minden emberi szeretetünk alapja az én, és még annak legmagasabb kifejeződése is csak egy vagy néhány emberre korlátozódik. Nem így az a szeretet, ami ’Abdu’l-Bahából sugárzott. Mint a nap fénye, mindenkire egyformán áradt, és mindenkit, akit megérintett, fölmelegített és új élettel ruházott föl, miként a nap.” 

„Mindegy milyen témát hoztak föl, tökéletesen otthonosan mozgott annak megtárgyalásakor, ugyanakkor a beszélgetést mindig áthatotta a szerénység és a mások véleménye iránti szerető figyelmesség. Korábban már beszéltem kiapadhatatlan udvariasságáról. Tényleg több volt az, mint amit a szó jelentése általában magában foglal a nyugati értelem számára. A perzsa nyelvben ugyanazt a kifejezést használják a tiszteletre és az udvariasságra. ’Abdu’l-Bahá ’az Ő Mennyei Atyjának Arcát látta minden arcban’ és mélyen tisztelte a lelket mögötte. Hogyan is lehetne valaki udvariatlan, ha egy ilyen hozzáállás mutatkozna mindenki iránt!”