Boldogság
Ya Bahá'u'l-Abhá
     
Bahá'u'lláh tanításai
     
A Báb szentélye, Haifa
A Báb szentélye, Haifa
     
Bahá'í naptár
     
Panama
Panama
     
Bahá\'í témák
     
Sydney
Sydney
     
Történetek
     
Samoa
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
     
Türelem

Az alábbi történet Shaykh Hasanról, egy korai hívőről jól példázza a türelem értékét: Shaykh Hasan a Báb odaadó követője volt, aki sok éven keresztül Karbila városában élt.

A Báb utasította Shaykh Hasant, hogy menjen Karbilába és maradjon a városban, mert ott a saját szemével fogja látni a „megígért Husszein csodálatos orcáját”.

A „megígért Husszein” alatt Bahá’u’lláht értette a Báb.

Abban az időben Bahá’u’lláh még nem nyílvánította ki, hogy Ő Minden Korok Megígértje, ezért Állása még nem volt ismert az emberek számára.

 A Báb, aki maga is Isten Megnyilvánulása volt, természetesen tudta a rejtett igazságot.

Így hát Shaykh Hasan letelepedett Karbilában. Napok, hetek, hónapok teltek el és nem találkozott a Megígérttel, ő mégsem adta fel a reményt. Bizonyos volt benne, hogy eljön a nap, amikor a Színe elé járulhat.

 Shaykh Hasan egyszerű életet élt. Írnokként dolgozott, és bár a fizetése nem volt sok,és nélkülöznie is kellett, ő mégis elégedett volt. Vigyázott, hogy ne beszéljen túl sokat a Bábról, mert a Hitnek sok ellensége volt Karbilában akkortájt, akik készen álltak, hogy bajt okozzanak a bábiknak, amikor csak tudnak. De ami még fontosabb volt, nem beszélt senkinek sem a Báb neki tett különleges ígéretéről.

És aztán eljött a nap, amikor Shaykh Hasan tekintete Bahá’u’lláh orcájára esett.

1851 ősze volt és Bahá’u’lláh Karbilába utazott. Bahá’u’lláh magasztossága, szívélyessége, mosolyának édessége mély hatást tett Shaykh Hasan lelkére.

Akkor már idős ember volt a kortól meggörnyedt háttal. Bahá’u’lláh szeretően megfogta a kezét és humorosan azt mondta az idős embernek: „Ezen a mai napon az a célom, hogy bábiként ismertté tegyelek egész Karbilában.” Még mindig a Kezében tartotta a kezét és úgy folytatta a beszélgetést vele. Végig sétált vele a piac utcáján, szeretettel és gyengédséggel árasztotta el. Shaykh Hasan magán kívül volt a boldogságtól. Tele volt a szíve örömmel, de nem értette, hogy miért.

 Azután Bahá’u’lláh egy olyan hangon, ami egyszerre volt erőteljes és szeretettel teli, azt mondta neki: „Dicsőség Istennek, hogy Karbilában maradtál és megláttad a saját szemeddel a megígért Husszein orcáját.”

Shaykh Hasan azonnal tudta, hogy a Báb ígérete beteljesedett. Valóban a megígért Husszein orcáját nézte.

Türelmének hűséges éveiért az ajándékok legnagyobbikát kapta jutalmul: felismerhette Istennek a mai kor számára rendelt Megnyilvánulását.

 

     
Gyűrűszimbólum
     
Üdvözöllek!

 

"A Magasztos Lény így szól: Ó szeretetteim! Az egység szentélye felállítatott; ne tekintsétek hát egymást idegeneknek. Ti egy fa gyümölcsei és egy ág levelei vagytok. Reménykedünk, hogy az igazság fénye beragyogja a világot és megtisztítja a zsarnokságtól. Ha a föld uralkodói és királyai, kik Isten hatalmának szimbólumai, magasztaltassék az Ő dicsősége, felemelkednek és elhatározzák, hogy annak szentelik magukat, ami az egész emberiség legfőbb érdekeit szolgálja, akkor az igazságos uralom bizonyosan létrejön az emberek gyermekei között, és fénye beragyogja az egész földet."

 

 Bahá'u'lláh

     
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
     
Uganda
Bahá'í templom Ugandában
     
Menü
     
India
India
     
Számláló
Indulás: 2006-11-04
     
German
Frankfurt
     
Oldalcímek
     
Bahjíban
     
Honlapról:

Indulás: 2006.11.04. Az idézetek és imák a Bahá'í Írásokból származnak, Bahá'u'lláh-tól, A Bábtól, 'Abdu'l-Bahától, és Shoghi Effenditől.

     
Virágok a Kertben
     
Különlegességek
     
Bahjíban
     

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.