„Abban az időben, mikor a tudatlanság, az isteni világ iránti közöny és az Istentől való elfátyolozottság koromsötét éjszakája borította a földet, ragyogó hajnal hasadása festette meg a keleti égboltot. Majd felkelt az Igazság Napja, és a Királyság dicsőségének sugarait árasztotta keletre és nyugatra. Azok, akiknek szemük volt a látásra, örvendeztek az örömhírben, és emígyen kiáltottak: ’Ó, áldottak, áldottak vagyunk!’, és megmutattatott nékik minden dolgok belső lényege és feltárultak előttük a Királyság misztériumai. Majd pedig képzelődéseiktől és kétségeiktől megszabadítván meglátták az igazság fényét, és olyannyira megmámorosodtak az Isteni szeretet kelyhének kóstolgatásától, hogy tökéletesen elfeledkeztek a világról, és önnön énjükről. Örömtáncot lejtve siettek vértanúságuk helyére, és ott, ahol az emberek a szeretetért meghalnak, eldobták maguktól fejüket, és szívüket. 

De azok, kiknek nem adatott látó szem, megdöbbentek a sokadalom miatt, és így kiáltoztak: „Hol a fény? Nem látjuk! Nem látunk semmilyen felkelő napot! Ez nem az igazság, ez képzelődés, semmi egyéb!’ És denevérként menekültek a föld alatt honoló éjszakába és ott, saját elképzelések és gondolkodásuk szerint némi biztonságot és békét találtak. 

Ez azonban csak a hajnal hasadása, és az emelkedő Igazság-Nap még nem szórja teljes erővel sugarait. Ha delelőre ér, oly erősen fog égetni, hogy még a föld alatt furkálókat is felriasztja; és bár nékik nem adatik meg, a hogy a fényt meglássák, a hőség őrült rángatózásra indítja majd őket. 

Ezért hát, ó, Isten szerettei, adjatok hálát, hogy a hajnalhasadás napján orcátokat a Világ Fénye felé fordítottátok, és megláttátok ragyogását. Részt kaptatok az igazság fényéből, és az örökkön tartó áldások porcióját élvezitek. Hálaadásként ezért a nagylelkűségért ne pihenjetek hát egy pillanatig sem, ne üljetek csöndben, hanem vigyétek el az embereknek a Királyság örömhírét, s terjesszétek messze földön Isten Szavát. 

Cselekedjétek, amit az Úr tanácsol, vagyis oly módon és olyan tulajdonságokkal felruházva álljatok a világ elé, hogy ezáltal egy élő lélekkel gazdagíthassátok annak testét, és elősegíthessétek az emberiség, e kicsiny gyermek felnőtté válását. Amennyire csak képesek vagytok, gyújtogassátok a szeretet lámpását minden összejövetelen, és örvendeztessetek meg és vidítsatok fel minden szívet szelídségetekkel. 

Viseljétek gondját az idegennek, mintha sajátotok lenne; mutassátok ugyanazon szerető kedvességet az ismeretlen lelkek felé, mint amivel hű barátotokhoz fordultok. Ha valaki ütlegelni akar, törekedjetek arra, hogy barátjává legyetek; ha szíven döf, legyetek gyógyír sebeire; ha kötekedik veletek és gúnyolódik rajtatok, forduljatok szeretettel feléje. Szórjon rátok vádakat – t dicsérjétek; adjon halálos mérget – ti kínáljátok a legédesebb mézet cserébe; és ha éltetek fenyegeti, adjatok néki olyan balzsamot, mely mindörökre kigyógyítja őt. Ha maga a megtestesült fájdalom legyetek orvossága; ha tüskebokor, legyetek rózsái és illatos füvei.  Talán az ilyen cselekedetek és szavak ragyogtatják fel végre a nappalt e sötét világban, teszik e sárgolyót mennyei otthonná, s ez ördögi börtönt az Úr királyi palotájává – hogy mindörökre elmúljék a háború és széthúzás, s a szeretet és bizalom verje fel sátrát a föld magaslatain. Ez Isten intelmeinek lényege, ezek röviden Bahá Kinyilatkoztatásának tanai.”  ’Abdu’l-Bahá