|
17. Fenség hava:
Ima:
Ó Istenem, Uram, én Mesterem! Bocsásd meg nékem, kérlek, ha más örömöt keresek, mint a Te szereteted, más vigasztalást, mint a Te közelséged, más boldogságot, mint a Te jókedved és más létezést a Véled való kapcsolaton kívül. a Báb
Idézetek:
"Ó, fenség fia!
Örök életre hívtalak, s te mégis a múlandót keresed. Mi térített le a Mi utunkról, hogy a magadén járj?" Bahá'u'lláh
"Ó, szépség fia!
Szellememre és kegyemre! Irgalmamra és szépségemre! Mindaz, amit kinyilatkoztattam előtted az erő nyelvén és megírtam számodra a hatalom tollával, a te képességeidhez és értelmedhez van mérve, nem pedig az Én fenséges lényemhez és hangom dallamához." Bahá'u'lláh
"Ó, múló árnyék! Hagyd el a kétely kietlen állomásait, és emelkedj a bizonyosság fenséges magasába. Nyisd fel szemed az igazságra, hog megpillanthasd a leplezetlen Szépséget és felkiálthass: Áldott legyen az Úr, minden teremtők legfelségesebbje!" Bahá'u'lláh
"Minden dicsőség Isten egységének és minden tisztelet Néki, a Felséges Istennek, a világ páratlan és nagy dicsőségű Uralkodójának, Aki a semmi végtelenségéből megalkotta minden dolgok valóságát, Aki az ürességből életre keltette a legaprólékosabb és legmívesebb elemeit az Ő teremtésének, valamint, Aki megmentve az Ő teremtményeit a magányosság megaláztatásaitól és a végső kihalás veszedelmétől, befogadá őket múlhatatlan dicsőségű Királyságába." Bahá'u'lláh
"Megteremtvén a világot, s mindazt, mi abban él és mozog, Ő, az Ő mérhetetlen és fennséges akaratának egyenesen tőle eredő irányításával úgy döntött, hogy az emberre ruházza azt a páratlan jutalmat és képességet, hogy ismerje és imádja Őt - a képességet, melyet úgy kell tekintenünk, mint azt az ösztönző lökést és legfőbb célt, mely az egész teremtés alapszelleme..." Bahá'u'lláh
| |