Nehéz szavakat találni.
Kóvályog a fejem a nemalvástól, za ürességtől.
Volt egy ló akit ajándékba kaptunk a sorstól. Aki ismerte, vagy követte az eseményeket, tudja niért írom így. Általa értelmet nyert sok minden.
Azt hiszem nem csak én, de többen érezzük, jobbak lettünk általa. Értelmet nyert az önzetlenség szó.
Halálos betegségében barátságokat kötött meg, olyanokkal, akik nem is ismerték egymást.

Mint tudjátok Debrecenben voltam, iskolában.
Kitartott, amíg vizsgáztam. Jöttem haza, mikor Don felhívott: rosszul van a kislány, nagyon. Haldoklik. Nem tudom szavakba önteni, amit éreztem: tehetetlenséget, dühöt, fájdalamat egyszerre. Hívtam Orsit, nem vette fel, konferencián volt, butaság, de arra gondoltam, ha el kell őt kísérnie valakinek, akkor csak Orsi lehet az. És ott kell lennem. Ezért leszálltam a buszról, párom elémjött és eszeveszett tempóban rohantunk Üllőre.
Az autóban végig csönd volt, de hallotuk egymás gondolatatait. Tudtam, hogy esetleg döntést kell hoznom: ítélkeznem, hogy szenvedésre kárhoztatom esetleg, vagy elveszem a maradék kis életét. Iszonyú volt.
Felkészültem, hogy egy gyötrődő, fájdalomtól elkínzott, egy másik Madfit fogok találni, aki szinte nincs tudatánál. Számítottam egy sebes, ödémás csúnya látványú lóra. Be kell vallanom gyáva voltam, elgondolkodtam, hogy nem biztos, hogy látni akarom. De ez csak rövid ideig tartott. mivel valami nagyon megrémített: örökre hiányozni fog a lelkemnek az utolsó ölelés!!!
Nem tudom félnek e az állatok a haláltól. de tudják, hogy mikor sújt le rájuk, tudom, hogy tudják. És akkor tudtam: nem hagyhatom egyedül a legnehezebb percekben.
Ahogy beléptünk az istállójába és meghallott minket, azonnal köszönt: mintha azt mondta volna: végre, nagyon vártalak már!" És valóban várt, megvárt.
És ahogy ott feküdt, gyönyörű száraz lábakkal, ödémák nélkül, szép kisimult szőrrel, azt mondtam magamban, nem nem lehet, hogy feladta. Már csak néha emelte fel a fejét, hozzáérintette az arcomhoz, én pedig csak puszilgattam simogattam és próbáltam meggyőzni, hogy van még remény, úgy láttam.
Vártuk Orsit. Rettegve, mint a gladiátor a földön fekve, aki a császárra néz, hogy lefelelé, vagy felfelé mutat e az ujja.
Megérkezett csinos ruhában, magassarkúban.
Cipője sarka vészjóslóan kopogott. Madi is felemelte a fejét, őt is megbökte. Megismerte, akárcsak minket.
Orsi arca beszédes volt. Nem "csak" állatorvosa volt.
Láttam, hogy ideges, aggódik. Nem mondott semmit, csak vizsgált.
Vért vett, amivel idegőrlően sok időre eltüntek.
Addig megint hármasban maradtunk. Megnyugtattam Madit, hogy nincs mitől félnie, megígértem, hogy nem fogja bántani.
Mikor visszajöttek, nem mondott semmit, csak ingatta a fejét.
elmondta, hogy leesett a kalciumszintje, ez okozhatta a gyengeségét.
illetve a vérsejtjei kezdenek szétesni.
Két lehetőséget adott: elaltatja, vagy kap egy utolsó nagy lökést, cukrot, vitamint és tápanyagokat, illetve kalciumot.
Lefekedtem Madihoz és kérdeztem tőle:Menni akarsz, vagy maradni?
Emelgette a fejét kapált a lábával, de nem értettem mit akar mondani.
Hát ki vagyok én, hogy dönthessek? Hiszen rég el volt döntve, hogy mit akar az Univerzum.
Szégyellem, de nem vállaltam, hogy én legyek a gyilkosa.
Megpróbáltuk.
És elkezdett csöpögni az infúzió.

Néha rátettem a kezem a vezetékre és elképzeltem, ahogy áramlik belé az életerő. Vártunk.
Madi pedig szaladt. Az egyik első lába le volt merevedve, de idővel az is egyre jobban mozgott.
SAjnos a pulzusa is egyre emelkedett. Orsi hazament, de telefonkapcsolatban voltunk.
Kapott Madikám nyugtatókat, hogy maradjon ereje reggelre.
Közben számtalanszor felmerült, jól döntöttem e. Vajon szenved e.
Vajon tudja e mennyire szeretjük.
A pulzusa emelkedett. A nyugtatók ellenére.

Utoljára felhívtam Orsit. Istvánom szorította a vállamat. És Orsi kimondta: legyen elég. Érezte, hogy milyen nehéz, de mondta, ne féljek a jó döntéstől.
És akkor szóltam az ügyeletesnek: segítsünk neki meghallni. Gergő elment, hogy elkészítse a gyógyszereket, megnyugtatott, hogy csak elalszik, nem fog fájni neki.
Odakuprodtam a kis fejéhez. rámnézett fátyolos tekintettél és utolsó erejével picit felemelte e fejét, beletette a karomba. István pedig a nyakát simogatta. Folyamatosan mondtuk neki, mennyire szeretjük.
És egyszer csak nyújtózott egyet és elment. Magától. Megértette, hogy most már lehet. Nem vergődött szép csendesen.

Arra gondoltam, hogy megváltó volt Ő.
Feloldozott engem, nem kellett gyilkosává lennem. Nem akart egy számára idegen kéztől meghalni. akkor akart elmenni, amikor mi voltunk csak ott.
Mi aki szerettük, ti aki szerettétek.
Miattunk élt, mert tudta, hogy ezzel okoz örömet.
Furcsa, de amikor az utolsó három szívdobbanását éreztem, az jutott ezsembe, mikor egyetlen egyszer leestem róla. Nem akart valamit megcsinálni és letett a  földre.
Most is ezt éreztem: azt üzente: ha menni akarok, akkor magam megyek, nem kényszerített rá senki.
sokáig még ott maradtunk vele. Olyan békés lett az arca, olyan szép volt.

Megértettem, hogy ajándékba kaptuk őt a sorstól. Őt a csodalovat.
Lényével még betegségében is hitet adott, békét adott, szeretetet adott.
Nagyon nagy űr maradt utána. Mert Madi nincs többé.
És mégis velünk lesz, mindannyiunkal. Nehéz elfogadnom, hogy nem tudom többé megsímogatni, de a lelkemben mindig Ő lesz a LÓ.
Nem kaptam senkitől ekkora bizalmat. Veszélyes hatalom ez.
Sokan nem értették, miért csinálom, pedig olyan egyszerű. Ekkora hatalommal nem élhettem vissza. Megtanított valamire, amire most jöttem csak rá:
Ha szeretsz valakit, ne felejtsd el szeretni. Mindig, mégha rettenetesen nehéz is.
Ezekben a nehéz pillanatokban gondolj arra, hogy az időd véges, sokszor fájdalmas szeretni, de muszáj, mert minen pillanatot bánni fogsz, amikor nemn szeretted eléggé.
Ez a sorsunk, élőknek: az első levegővételünk a halálos ítéletünk.
Nincs sok időnk, és nincs sok időnk boldognak lenni az életnek nevezett rohanásban.
Madi megtanított szeretni. Szerintem nem csak engem. Boldog vagyok, hogy szerethettem. Bár lehet, hogy úgy gondoljátok, többet kellett volna látogatnom.
De higgyétek el távolról is nagyon szerettem és ő tudta. Sokkal többet tudott nálunk. Varázsló volt. Most is varázsol. Fájdalamamat átszínezi boldogsággal.

Nagyon köszönöm nektek, hogy kitartottatok mellettünk, szerettétek Őt.
Köszönöm a látogatóknak, a távolról segítőknek. Egyedül nem ment volna.
Köszönöm az állatorvosoknak, hallgatóknak áldozatos munkájukat.
Orsiról nem is tudok mit mondani. Nem tudom, hogy van e ilyen orvos, legyen akár ember, vagy állatorvos, aki ennyit megtesz egy betegért.
Talán hónapokban lehet kifejzni az időt, amit összességében a sok ember Madi gyógyulásának lehetőségeinek felkutatásával töltött.
Különösen köszönök mindent azoknak, akik bennem tartották az erőt. Olyan sokan vagytok, hogy nem is tudom felsorolni!!!!
Szeretnék mindannyiótokkal találkozni, ha egy picit csillapodik a fájdalom.
Egy jókedvű BARÁTI összejövetelen.
Szeretnék Madinak ületeni egy fűzfát és egy szép kővel egy emlékhelyet kialakítani neki Kesznyétenben, mivel eltemetni nem volt lehetőség.
Illetve szeretném, ha a neve nem merülne feledésbe, ezért egy versenysorozatnak szeretném, ha Ő lehetne a névadója.
így szeretnék tisztelegni egy csodálatos élőlény előtt, aki "csak" egy jegytelen kis pej kanca volt.