Hétfő

Tanyán szeretnék élni. Ettől semmi nem tántoríthat el.
Ilyen tántorítós nap volt például a HÉTFŐ. A hétfővel ugyebár eleve komoly problémák vannak, főként egy dolgozó ember számára, hát még egy tanyán élő dolgozó ember számára. 7 körül végre elhúz a közép-kelet európai régióból ideutazott összes ügyfeled, akik a hétfő délutánnál nem is találhattak volna alkalmasabb és meghittebb időpontot egy beszéljük át a jövőt mítingre (talán csak a péntek délután tudta volna ezt überelni). Közben megtanultad kiejteni a lengyel kolléga 6 betűs nevét, amiből 5 mássalhangzó, ráállt a füled a kockás cseh-angolra, valamint végighallgattad, amint a főnököd koncepcióról, stratégiáról és komplexitásról beszél, bár te tudod, hogy halvány fogalma sincs, mit csinálsz egész évben, hiszen a forgalmi adatok exponenciális növekedésén kívül nemigen tudja felizgatni semmi. Mindeközben egykedvűen rágcsálod az ügyfélnek szánt pogácsát, megállapítod, hogy az ügyfél-kávé jobb, mint a konyhai és akkor egyszer csak a lehúzott reluxa párhuzamos fénysávjai között kitekintve észreveszed, hogy bizony odakint történik valami. Furcsán sötétedik, majd villanást látsz és aztán csak azt, hogy mintha egy vízszintes tó került volna az ablak elé.
Azon kapod magad, hogy a koncepciót lassan megtörik olyan gondolatok, hogy vajon ha 2 lóval több van, mint amennyi hely a nyitott beállókban, akkor hány ló fog elázni, ebből kap-e tüdőgyulladást valamelyik, mert bár nem épp nyápic jószágok, de ki tudja, ez az idő már több mint nedves kontinentális.
Próbálod magadban tartani asszociatív gondolataidat a rendszer szó hallatán, mint például KARÁM, hiszen ez furán jönne ki, bár a főnöködön kívül szerencsére senki nem beszél magyarul. Aztán végre heves mosolygás és köszöngetés, ígérgetés, kölcsönös bájolgás után rájuk csukod az ajtót, nem kíséred le őket, hanem megkönnyebbülten arra gondolsz: vár a tanya! És még nem is sejted, hogy Mikrztkjh kolléga nevét háromszor elismételni sokkal egyszerűbb, mint szakadó esőben, sötétben, pipa nélkül penicillint szúrni a lovad farába.

Szóval…
Közel 13 km/h átlagsebességgel haladsz az aszfalton, nem érted, hogy az angolok hogy a jóégbe tudtak olyan autót gyártani, amin nincs turbó-ablaktörlő, hogy kilásson az ember, ha szakad le az ég. Ezek sose néznek időjárás-jelentést, mondjuk Londonról?! 

Aztán a faluban fél óráig kergetsz egy riadt kutyát, aki az út közepén ügetve menekül a villámok elől. Elővéve minden team-penninges tapasztalatodat, elakadásjelzővel próbálod rábírni az állatot, olykor szlalomban, olykor side passban, hogy a járdán próbáljon meg haladni, közben a mögötted ordító dudákból egyértelműen veszed, hogy vannak, akik nem szeretik a team-penninget…sőt, egyáltalán semmilyen penninget.
A kutya nyomát elveszíted persze az esőben, a sorsra bízod, hogy hazataláljon. Közeledsz a tanyához, de a szélvédőn továbbra is árad a Missouri, nem látsz semmit, aggódni kezdesz, hogy hát ugyan terepjáró, de vajon hidroplan-e?
Nem az, ez gyorsan kiderül, mindjárt az első vízmosásnál. Megáll, felező aktivál, majd felmegy. Egyszerű ez.

Fent fura látvány fogad. Egy furcsa lény mozog a karámok körül. Nézegeted, méregeted, de az autóból azért nem mersz kiszállni, mert a lény egyrészt zöld, másrészt nincs arca, talán csak szeme, olykor fura hangokat hallat és furcsán jár, meg a lába is nagyobbnak tűnik a kelleténél. Előkerül még egy, ekkor lenyomod a központi zárat is, sose lehet tudni. A másik példány barna, bár a lába kisebb és világosabb. Ennek csak szája van.
Aztán amikor a zöld egyed 2 vödörrel a kezében jelenik meg, a barna pedig egy vezetőszárat szorongat, rájössz végre, hogy a zöld lovat etet, vagyis csak a Hugod lehet, aki a helyi mezőgazdasági bolt michlein babájaként talpig gumiban óvja a tisztább, szárazabb érzést, arca az összehúzott kapucni miatt hiányzik, a barna pedig egy, az időjárás foglyaként itt ragadt bértartó (hogy melyik, azt nem tudom, hiszen nincs arca), aki a te waxosodban és kalapodban, ámde bézs cicanadrágban harcol az égi lé ellen, akkor végre megnyugszol és kiszállsz a járgányból, hiszen akárhogyan is néznek ki, ártalmatlanok.

Tudja mindenki, hogy az igazi tanyán nincs áram. Se víz, se légkondi, és az emésztőrendszered végtermékeit is a pottyantósba lehet csak irányítani, miután lepókhálóztad a deszkát. Viharos időben ott ülhet a család egy küzdőszellemű mécses mellett, melynek lángja el-el halványul az ajtó alatt húzó légmozgás offenzívájának engedve, apuka pipázik, néha böffent egyet, anyuka a csetressel harcol. Na, aki látott már tanyás-farmos filmet, vagy járt már IGAZI tanyán, az tudja miről beszélek. Sokszor elképzeltem, hogy egy ilyen helyen töltöm el az időmet, távol a civilizáció toxinjaitól, de szégyenkezve el kell ismernem, kudarcot vallottam félkomfortból is, nemhogy nomádiából. Őrbottyánban van víz, ikea-sztájlban berendezett takaros kis ház, fűtés, zuhanyzó és angol vécé, ámde az áramot szélturbina és napelem szolgáltatja, több-kevesebb sikerrel. Környezettudatos énedet simogatja, hogy megújuló energiát használsz, a kasszát sem izgatja feleslegesen az ELMŰ, független vagy és önálló és ez jó. Kevésbé jó viszont a szélcsend-este kombináció. Ilyenkor ugyanis a napelem nyugovóra tér, a szélkerék meg egy idő után feladja, hogy befogjon egy épkézláb fuvallatot és akkor nincs más választásod: vagy átállsz a sötét oldalra, vagy beröffented a tartalék aggregátort és lőn világosság. Az aggregátor hősiesen talpon tartja a tanyát bevilágító reflektort is és te nyugodtan nekiállhatsz átgondolni, hogy hogyan próbálj egyensúlyt találni a lovak száma és a száraz beállók adta véges számú lehetőség között. Mert persze hétfőn kezdődött volna a gyerektábor, ezért hoztatok plusz két lovat, akik elvannak a legelőn, míg kész lesz a nagy beálló, hiszen nyár van. Természetesen hamar kiderül, hogy hétfőtől max búvártábort rendezhetsz, így a plusz két kölcsön ló feladat nélkül marad. Kicsit átkozódsz, de a probléma fennáll továbbra is. A bértartott lovak helyére nem pályázhatsz, akkor sem, ha a nyavalyásoknak eszük ágában sincs bemenni a tető alá, így maradnak a sajátok. Van egy félig üres…vagy félig teli szénatároló, ami alá be lehetne kötni 2 lovat, míg a dézsaszerű égi áldás elcsendesedik, hiszen szegények ott állnak és lelki terror alatt tartanak a szomorú hajléktalan arckifejezésükkel. Megpróbálod a két új lovat: egy közepes és egy apró póni, pont elférnének. Te már térdig állsz a trutyiban, odarakod nekik az abrakot, szénát, épp csak puha párnákat nem hordasz köréjük, de két nyüves csak horkant és vergődik, kiborítja a zabot, összetöri a vödröt, kifordul és úgyis elázik. Feladod. Új lovak be, saját lovak a szénatároló alá. A vízszint növekszik, menni már nem lehet, csak úszni, egy búvárszemüveg után áhítozol, miközben szomorúan konstatálod, hogy a két saját ott nem fér el. Nagy tehenek lettek és mivel a tároló csak félig üres, vagy félig van tele, a franc se tudja már, a lehetőségek korlátozottak. Semmi kedved 200 bálát kirámolni így C terven gondolkodsz. Ló, ami nem bértartott, de kis helyet foglal és nem hisztizik. A pónik! Saját lovak be, saját 2 póni ki. Az egyik póninak nincs jobb szeme, így őt csak jobb oldalara lehet kötni, hogy ne pánikoljon, ha nem látja mi van mellette. A másiknak 2 szeme van, de nincs agya, neki tökmindegy hol áll, veri magát szét, rágja a tárolót, kapál és sárlik egyszerre...az eső meg csak szakad. Az összes páratlan ujjú ellenséged a karámban áll, természetesen rohadtul nem érdeki az eső, ami elől te menekíteni akarod őket, ellenben élénk érdeklődéssel és nagy kerek szemekkel figyelik ügyefogyott ténykedésedet.
Ebben a drámai pillanatban két nagy böffenés kíséretében elhal az aggregátor, eltűnik a fény. Felmentek üzemanyagot tölteni bele, amikor is arcul csap a puszta valóság: az üzemanyagos kanna üres! Nem félig, hanem teljesen. A tanyát ekkorra már körülölelő tó, vagy folyó, vagy szökőár vagy mi gyorsan lebeszél titeket, hogy elinduljatok benzinért…és akkor elpattan valami…a Hugod és te (az ott ragadt bértartó a lakásban várja fejleményeket, te végre lehántottad róla a waxost) egyszerre fekszetek hanyatt a sárban, az égre néztek és amikor a zsebedben lapoló telefon is 2 sípolással jelzi az akkumulátor haláltusáját, akkor már vonyítva röhögtök. Arra gondoltok, hogy a tanyasi élet a legszebb és küzdeni mindig élvezet, az ELMŰ pedig le van tojva.
Aztán fogtok egy zseblámpát, 2 fecskendőt, egy kötőféket, a pipát nem találjátok és elindultok a lovad napi betevő penicillinjét a farába juttatni. Talán mondanom sem kell, hogy abban a kritikus pillanatban, amikor bele kéne vágni a tűt, a zseblámpa jelképesen elpusztul: fénye megremeg, majd eltűnik a semmiben. Még káromkodni sincs értelme. Nézed a michlein-hugodat, fogod a lovad fejét, aztán tapintás útján megtaláljátok a tűnek való optimális helyet. Azt, hogy a szer csípős és ahogy szétárad a lópopóban, a popó tulajdonosa felszökken az égbe, már észre sem veszed.
Visszasétálsz a felhők alól bátortalanul tündöklő csillagok fényétől kísérve a tárolóba kötött pónikhoz, akik addigra lebontották helyetted a bepakolt kazlat, és ellenkező irányba fordulva vígan álldogálnak az esőben, és akkor komoly döntést hozol, Sancho szavai csengenek a füledbe: „dögöjjjön meg mind ahun van”. Pónik vissza, sajátok vissza, újak a legelőre és a franc egye meg ezeket az ostoba jószágokat.
Miután megcselekedted, amit a tanya megkövetelt, bezárod végre a nyergest, elindultok fölfelé, s természetesen ebben a szent minutumban elvágja valami az eső útját. Egy árva csepp nem esik attól a perctől kezdve, hogy sötét sárcsíkot húzva magad után végre becsúszol a lakásba…Ahol a bértartó feltesz egy kérdést: Akkor be tudtok vinni Pestre? (azóta már megettük az illetőt, a maradék csontokkal a kutya játszik, a nagyobb darabokat elástuk)

Szóval tanyán akarok élni. Ettől nem tántoríthat el semmi. Se cunami, se az ELMŰ, se a munkahely, se a pónik, se a penicillin.