Becsvágyó (xx)
Nos, ő egy telivér. Ez a tény nálam, bevallom, nem az előnyös tulajdonságok között szerepel. Nem, nem vagyok rasszista, tényleg, de....normális telivér egész egyszerűen nincs. Pende esküdözik, hogy az övé az, de hiszem, ha látom
Persze attól, mert nem normálisak, még lehet őket szeretni, egy ismerősöm is, aki a neurológián volt nővér, sokat mesélt a kedvenc bolondjáról, aki hol Einstein-ként, hol búvárként, hol John Lennon-ként ébredt reggelente, és annak megfelelően is viselkedett egész nap. Annak azért örültek, hogy tömeggyilkosként egyszer sem kelt fel az osztályon.
Becsvágyó számtalanszor bizonyította, hogy az agya nem csak formájában emlékeztet egy meghámozott dióra, hanem méretében is. Néhány emlékezetes eset:
Talán június vége lehetett, amikor néhány elszánt, a neve ellen lázadó májusi cserebogár egykedvűen utazgatott a nyári szellő-vonattal. Mit ad isten, útvonaluk Becsvágyó karámja előtt is elhaladt, aki éppen délelőtti pihenőjét töltötte a földön elnyúltan heverésző csikójával. A lovak passzívan belesimultak a napsütéstől remegő tájba, épp csak a farkukkal suhintottak egyet néha, vagy egy bágyadt prüszkölésre telt erejükből. Egy bátrabbnak tűnő rovar ekkor közelebb repült a sziesztázó telivérhez, és a szárnyai által gerjesztett roppant menetszél megérintette a lovat.
Becsvágyó felvágta azt az ék alakú fejét, kimeresztette a szemeit és figyelmeztetésként idegesen fújt egyet. A bogár ennek ellenére még mindig a környéken röpködött, ami a ló lelki nyugalmát (eleve abszurd kifejezés egy telivér esetében) erőteljesen irritálta. Becsike veszett farok csapkodással folytatta kibontakozó harcát az intim szférájába betolakodó ízeltlábúval szemben, majd gúvadt szemekkel és előre kimerevített nyakkal látszólag a semmibe meredt. Azután hátravágta a fejét, először jobbra, aztán balra, aztán jobbra...balra...jobbra...balra. Közben toporzékolt, a levegőbe rúgott, rángatta a bőrét, fújtatott és őrült vágtába hajszolta magát. Az őrjöngés tetőpontján egyszercsak eldobta a testét a földön, majd innen hirtelen felugrott a levegőbe és megint futott, mint akit egy démon üldöz. Amikor rugdosódva nekivágódott a karámnak, akkor már valószínűleg egy hatalmas termetű, fél méteres fogait csattogtató, nyáladzó húsevő cserebogár képe borította be megbomlott elméjét. A többi karámban, ahol valószínűleg szintén megfordultak ilyen vérszomjas cserebogarak, mindeközben a következő események zajlottak:
Ouzo bágyadtan megrázta a fejét.
Bendegúz lustán a hasa alá rúgott egyet.
Mokány besétált a bokszába.
Fanny a földön elterülve mély álomban süttette a hasát.
Penge lenyomta az önitató gombját.
(Mondjuk, lehet, hogy a telivér minél öregebb, annál hülyébb, mert például a csikó, aki akkor 5 hónapos lehetett, épp csak felemelte a fejét anyja vitustánca láttán.)

Vagy amikor az új tanyára költözéskor a lovakat először engedtük ki a területen. Az összes nem telivér egyed nagyokat horkantva, lassan lépkedve, óvatosan ismerkedett a hellyel. Becsvágyó (akinek származásából adódó hátrányos tulajdonságait tovább súlyosbítja a tény, hogy 2 évet futott a galoppon is) szét se nézett, hanem a számára egyetlen ismert jármódban, csutka vágtában iramodott neki felderíteni az ismeretlent. A televér-kór sajnos ragályos a lovakra nézve és akut tüneteket okoz, így (Zsurmó kivételével) az összes, addig óvatosnak tűnő, nem telivér is loholni kezdett utána. Becsit leszámítva 5 perc után szerencsére valamennyi lónak lógott füle-farka és lassítani kezdtek. Becsvágyónak viszont kiakadt a lendkereke, 80 km/h-val folytatta felfedezőútját. Egy idő után sikerült becserkészni, majd gyorsan bezártuk és csak akkor engedtük ki ezt a futóbolondot, amikor szemmel láthatóan visszatért közénk.

Kétszer szakadt eddig szét a villanypásztor, mindkét esetben Becsvágyó gabalyodott bele (és mindkétszer éjjel 2-3 körül kedveskedett nekünk egy kis szabadtéri programmal). Ez csak furcs véletlen lehet, biztos vagyok benne.

Van aztán egy furcsa, kényszeres szokása: a fejét lassan hátrafordítja, lendületet vesz, majd meglódítja előre. Ezt szokta a karámban álldogálva vagy akár lovaglás közben is művelni. Néha csak áll, és látszólag minden ok nélkül mered az égre. Mondjuk ezzel nem árt senkinek.

Minden marhaságát leszámítva viszont amióta szabadon van tartva, hízott egy csomót, odadobott szárral lehet vele vágtázni, már nem rúgja le a fejünket, ha mondjuk a lábán lévő sérülést kezeljük, nem tépi el magát, amikor kikötjük abrakolni, és akármilyen szélsőséges volt is eddig az időjárás, egyszer sem ment be a tető alá, viszont még egyet sem köhintett. Messziről nézve már teljesen ló formája van, közelről azért még van rajta néhány kitömni való terület, de úgy alapvetően megkedveltem. Valójában nincs vele semmi baj. Lehet hogy nem is hülye minden telivér?

Hát, majd meglátjuk mi lesz májusban, ha kirajzanak a vér-cserebogarak