Most értem haza...
....a világ legnagyobb örömével gazdagodva.
A lovardában jártam, egy csodálatos lónál. Rajta ülök már két hónapja, hetente kétszer. Azt hittem, hogy boldog vagyok...és azt hittem hogy boldog ő is.
Aztán szólt. Azt mondta, ő nem boldog. Ő nem szeret velem lenni, nem akarja, hogy a hátára üljek.
Szólt ő finoman, kis jelekkel...De én süket voltam. Aztán erősödtek a jelei, és most már kiabált. Nagy hibákat kellett elkövetnem ahhoz, hogy meghallhassam, és magamba kellett néznem ahhoz, hogy megérthessem.
A hétfői lovaglás aztán egy mérföldkővé magasodott. Tudtam, mindent én rontok el, ő tökéletes. Keresgéltem a régi edzőm telefonszámát, segítsen, mit rontok el? Mit rontok el?
Aznap éjjel eljött hozzám Rozmaring. Messze állt, rámnézett. Csak suttogott, és én nem értettem mit mondd. Csak suttogta titkát...de én nem hallottam. Kértem, próbáltam rájönni...aztán eltűnt...
Ahogy felébredtem, az éjszaka közepén felpattantam az ágyamból, a könyvespolchoz sietve. Lerángattam az összes régi lovasújságot, és minden lovas könyvemet az ágyamba hordtam. Olvastam egész éjjel - két hónap kihagyással elfelejtettem lovagolni?- aztán másnap reggel a fizika és a kémia könyvem helyett Pat Parelli könyve és az "elrontott ló utóidomítása" került a táskámba...Olvastam, minden létező hiba után kutatva, vissza-vissza gondolva a lovaglásokra, hogy kezdetben minden szép volt, és most már nem boldolgulok ezzel a lóval...
Egy cikket találtam a 2002-es lovaséletben, és amíg a történelemóra tartott, én a pad alatt tartva a lapot, titokban olvasva egy új világba kerültem...
Egy világbajnok lovas mesélte el, hogy is jött rá, hogy egész eddigi életében tévedett a lovakat illetően, és azt hitte a lovaival van a gond, de mindvégig vele volt...
Ma úgy döntöttem megfogadom a tanácsot. És. Meghallgatom, ha suttog is.
Beléptem a boxba, és eszembe jutott egy olvasott "teszt" >figyeld meg, ha belépsz a lovadhoz odajön-e vagy elfordul< Hát lesúlytott, ahogy láttam, hogy Rozmaring nemhogy elfordul, de egyenesen a farával fenyeget. Nagyon (nagyon) vigyáztam a nyergelésnél, a lehető legfinomabban feltenni a nyerget, és most az egyszer nem elsietni-elkapkodni semmit. Csak besétáltunk a fedelsebe...A szél úgy fújt,azt hittem lekapja az épület tetejét...és a kanca mindentől megilyedt. Nagy nehezen tessékeltem a lépcsőhöz, ahol fel szoktam szállni- tudta mi vár rá, és nem volt odáig érte. -egy órás szájbarángatás, össze-vissza menés és határozatlanság.
Az egyik dolgozó kérdezte mi újság velem mostanában. Azt hallotta, mostanában nem boldogultam a lóval. Mi a baja?
Ó. A lónak semmi. Én vagyok rossz lovas.
Nagyon meglepődött. Valószínűleg még sohasem találkozott olyannal aki akár egy kicsit is magában kereste a hibát és nem a lovában...
Felszálltam:
-Én hallak. Már értelek. Ne félj.
Csak lovagoltam...de figyeltem. Elolvastam mindent - talán könyvekből nem lehet megtanulni lovagolni, de mégis sikerült,mert....
Kaptam valamit.
Bizalmat.
Támaszkodást.
Én azt hittem ez a ló nem is képes ilyenre, én azt hittem vele nem lehet összhagban, egyenesre állítva, elengedve, támaszkodva...lovagolni.
Hogy milyen fantasztikus volt ez a nap, hogy én ma mekkora ajándékot kaptam....
Tudom, hogy a lovaglás után nem a jutalom reményében követett, tudom, hogy nem azért bújt hozzám, mert meg akart harapni. Csak kaptunk valamit egymástól- bizalmat, ami a legfontosab, ami a legnehezebben elérhető és a legkönyebben elveszíthető...
És én egyszer már elvesztettem, de tudom, hogy ezentúl csak jobb lehet. Hogy tanulni fogunk még egymástól, és hogy mindíg fejlődnöm kell.
Hogy mi a tanulság vagy hogy mért írtam ezt le?
Hát figyeljünk egymásra, és tanuljunk. Bízzzunk és akkor a világ legszebb ajándéka lehet a miénk - egy igaz barát.
Hogy meghalljam, ha csak suttog.... |
AJÁNLOM AZ OLDALT
