Raksha

Raksha vagyok, 19 éves fiatal ám annál több élettapasztalattal rendelkező lány. Nemesi családba születtem bele. Egy testvérem volt csupán, egy bátyám, akivel sosem volt jó a kapcsolatom. Ő apám természetét örökölte, míg én anyámét. Apám, mindig is vére szerinti kegyetlenséggel bánt a minket szolgáló emberekkel, míg anyám próbálta enyhíteni fájdalmukat. Bátyám Rakhon sem volt különb. Ha alkalma volt rá, mindig bűntette a szolgákat. Akasztás, máglya, karóba húzás, korbács. Néhány azok közül, amiket szívesen alkalmazott. Emlékszem, milyen borzalommal az arcomon néztem végig egy-egy ilyen kínzást. Rengeteget veszekedtem ez ügyben fivéremmel. Gyűlöltem tetteiért, ő, pedig gyűlölt engem azért a szeretetért, amit a szolgáktól, vagy anyámtól kaptam. Engem is elfogott néha a düh, amiért apámnak soha nem feleltem meg, soha nem voltam számára elég kemény. Lassan megbékéltem sorsommal, s elfogadtam, hogy ilyen barbár családban kelljek fel, minden új napon, kivétel anyámat. Lotus továbbra is meg maradt a szerető, és gondoskodó embernek. Emlékszem, hosszú időn keresztül képtelen voltam megérteni, hogy Minerot és Lotus, hogy képesek ilyen különbségekkel is tisztán szeretni egymást. Anyám válasza erre az volt, hogyha szeretsz valakit, akkor elfogadod azt, mindenével együtt, és nem figyeled, mikor, mennyit hibázik. Hát mi, erre bátyámmal soha nem voltunk képesek. 17 éves voltam, mikor egy új szolgáló került a házunkhoz. Zeiracho 2 évvel volt csak idősebb nálam, és ahogy észrevettem teljesen más volt, mint a többiek, pedig egész életében volt gazdája vagy úrnője, akiket mindig hűen szolgált. Az én családommal sem tett másképp. Igazán művelt volt, pedig ez ritkaságnak számított, nemhogy a szolgák, de az urak/úrnők körében is. Rakhonnak természetesen nem tetszett az új jövevény, hisz nem tudott belekötni. Nekem viszont talán túlságosan is megtetszett. Apám tiltása ellenére is beszélgettem vele, hosszú éjszakákon át. Így tudtam meg, hogy még egyetlen családban sem találkozott olyan úrnővel, mint anyám, és egyetlenben sem volt olyan megértő fiatal lány, mint én. Nem mellesleg azt is elmesélte, hogy soha életében nem volt még szabad ember. Éjszakáim már másból sem álltak, csak Zeirachoval való beszélgetésekből. Aztán kis idő múlva elcsattant az első csók, később meg jött a többi. Fél év után szintén titokban, de egymáséi lettünk. Szerettem, és ő is engem. De egy ilyen éjszaka alkalmával, bátyám Rakhon meglátott bennünket. Több sem kellett neki, mindenfajta könyörület nélkül, még azon éjjelen szólt apámnak, aki Zeirachora halált szabott ki, mondván megtisztátlanította lányát, engem, pedig rabszolgasorba taszított, anyám minden tiltakozása ellenére. Az egyik bizalmasának adott el, azóta nem is láttam családom, kivéve egyetlen alkalommal, mikor szerelmemet kivégezték. Felakasztották, s miként, hogy én voltam a másik bűnös, végig kellett néznem. Az utolsó szavaival is szerelmét bizonygatta, de én tudtam valamit, ami miatt ő is és én is mosolyogtunk. Szabad ember lett. És ez a szabadság, ha még halállal is járt, isteni szabadság volt, egy kegyetlen, és puszta élet után. Utolsó rúgásait, hangtalan kiáltásait, kettétört szívvel, könnyező szemekkel néztem végig. Aztán, gazdám, „új otthonomba” vitt. Már értettem a szolgák érzéseit, főleg, hogy nap-nap után bántalmaztak, megaláztak. A fájdalom élesen lüktetett szívemben, ahányszor leszállt az éj. Eltelt egy év, mikor is egy öregember megvásárolt, mondván jó munkaerő vagyok. Ez az ember más volt. Kedves és megértő. Megtudtam, hogy ő volt halott szerelmem legelső gazdája. Mint kiderült Zeiracho apját, vámpírok gyilkolták meg, majd annyát a gyermek születése után elragadták, és fajtájuk bélivé tették. Így történt, hogy a fiút, akit szerettem, rabszolgának született, de szabad emberként halt meg. Gyűlöltem, hogy már nincsen velem, de túltettem magam elvesztése fájdalmán. Minden rendben ment az öregnél, egészen 19 éves koromig. Egy vámpírnő tört ránk az éjjel, és az öregtől prédát követelt. Csak én voltam neki, de azt mondta, ragaszkodik, ahhoz, hogy én is átváltozzak, így a nő, megölte az öreget. Végigmért, majd egy bólintással jelezte, hogy életben hagy, azért hogy vámpír lehessek.

Belsőm: Megtanultam türelmesnek lenni, szolgálni, hűnek lenni. Odafigyelek másokra, tisztelem azokat, akik szintén tisztelettel néznek rám. Szívem enyhülése, nem tudom lehetséges-e még, de azt igen, hogy az az egyszerű rabszolgafiú, örökké bennem marad.

Külsőm: Hosszú szőke hajam van, kékeszöld szemeim, hozzá törékeny arcom, de belsőn annál keményebb. Erős alkatom van, ugyanakkor nőies.