Ízisz kapuja

  

 

  

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók
Indulás: 2005-06-29
 

 

 

Salome

 

A nevem Salome. Indiában születtem, egy zsúfolt, városban. Édesanyámat sajnos nem ismerhettem, mivel szülési komplikációk léptek fel nála, s már nem élte meg, hogy karjaiban tarthasson. Apámmal, ki kereskedő volt, eleinte jól megvoltunk. Pénzünk is elegendő volt, ami ezekben, az időkben nagydolognak számított, ám minden rosszra fordult.

Apám elkártyázta össze pénzünket. Nem maradt semmink, s minden szeretete ellenére, végül rajtam is tovább adott. Egy gazdag, indiai férfihez kerültem. Igaz még csak 13 éves voltam, mégis háremében helyezett el. Akármily szépen is fogalmazok a lényeg ugyanaz…Szajha lettem.

Az első éjszakám volt a legborzalmasabb. Az úr magához hívatott. Ellenkezést nem tűrve megragadott és időt sem hagyva a földre lökött.

Minden tiltakozásom és erőlködésem ellenére a magáévá tett. Iszonyú fájdalom és megalázottság kerített hatalmába. Ez sem volt neki elég. Nem hagyott ott. Miután kielégült, bevonszolt egy ablaktalan szobába és hozzáláncolt egy vaságyhoz. Itt sem kímélt. Ismét megmutatta ki is a főnök. Miután úgyvélte, hogy eleget szenvedtem, magamra hagyott.

A többi hárem tag jött értem. Gondoskodó, szeretetre méltó, nők voltak, egytől-egyig. Mindenre megtanítottak, amit egy nőnek tudnia kellett/ lehetett. Gyorsan tanultam. A házimunka mellett, rengeteg dologhoz értettem, hisz megannyi minden érdekelt. Szívesen festettem, szőttem, mégis kedvenc foglalkozásommá a tánc nőtte ki magát. Kénytelen voltam megtanulni, mert egy háremhölgynek tudnia kellett szórakoztatnia urát. A hastánc technikám, talán kissé merész, és hivalkodó volt, de elértem hogy szabad kijárási jogot kapjak. Mondanom sem kell, hogy az első adandó alkalommal megszöktem.

Az utcán egy lány nem sokat várhatott, de többé nem adtam a testem. Koldulni túl büszke voltam, így hát maradt a remete élet, távol a nyüzsgő várostól. Egy erdőben találtam magamnak menedéket, egy öblös barlangban. Nehezen tudtam elviselni ezt az új helyzetet, de ami ezután következett megváltoztatta az életem…

Kiderült, hogy gyermeket várok. 13 évesen ott álltam, minden nélkül, terhesen.

Az erdőben bogyókon és tojásokon éltem. Utolsó heteimben, már nem tudtam felkelni. Ilyen fiatalon nem voltam felkészülve, egy gyermekre.

Az éhhalál szélén álltam, mikor útjaimat egy egyiptomi férfi keresztezte. Ételt szerzett nekem. Egy szót sem szólt hozzám, csupán minden nap megetettet, azután elment.

 

Eljött az idő. A fájások minél inkább erősebbé váltak. Felsikoltottam, s mint egy varázsszóra termett mellettem. Ölbekapott, s egy közeli patakhoz rohant velem. Nyugodtan megfosztott alsó ruházatomtól, majd halk, de annál inkább szigorú hangon bíztatott. Nem kapkodott csak azt hajtogatta: „Nyomj”.

Megtettem. Órákba telt, de végre megszűnt a szenvedés. Azt hittem mindenen túl vagyok. Csakhogy a lányom - mivel lányom született- nem sírt fel. Keserű hangon szólt hozzám a férfi. Elárulta a nevét. Yael-nak hívták, majd mellém, fektette a gyermekemet. A nyakára volt csavarodva a köldökzsinór. Nem ismerhette meg az életet, már halva született.

Torkom mélyéről üvöltöttem fel. Yael a kislányom apró testét a folyónak adta. Ő maga mellém feküdt. Átkarolva próbálta lefogni, sírástól rángatózó testemet. Nem emlékszem meddig feküdthedtünk így, de ezalatt az idő alatt végig gondoltam, sanyarú sorsomat. Meg akartam halni.

Mintha hallotta volna gondolataimat, belém mélyesztette fogait. Életemben nem találkoztam hasonló lénnyel. Mint kiderült vámpír volt. Elsötétült minden. Biztosra vettem, hogy ez már a halál. Tévedtem.

 

Egy ablaktalan könyvtárban tértem magamhoz. Csekély bútorzata mindössze egy ágy, egy mindenesnek használt szekrény, egy ütött-kopott fotel, és egy kis asztal együtteséből állt. A helyiség összes többi terét zsúfolt könyvespolcok uralták, labirintust alkotva szoros egymásutánban álló hosszú kanyargó soraival.

Yael itt élte mindennapjait a nap elől rejtőzve, s mindössze vadászni járt a felszínre. Sokat foglakozott velem. Tanított, és óvott.

15 éves koromig együtt maradtunk. Ekkor azonban vadászatra indult. Sokáig vártam rá, de nem tért vissza. Felkerestem, tehát azokat a helyeket ahová mehetett és kiderítettem a szörnyű igazságot. Yael meghalt.

Bosszútól vezérelve, indultam Egyiptomba, Yael szülőföldjére. Megtudtam, hogy Yael halála előtt visszatért ide, hogy otthont teremtsen kettőnknek. A sors végül ebbe a csodásnak induló szerelembe is beleszólt, rabszolgafelkelés formájában, kik végeztek kedvesemmel. Végezni akartam gyilkosaival, de Yael nővére, Isadon már megtette. Hallott rólam, s mikor megtudta, hogy Egyiptomba érkeztem szárnyai alá vett. 17 éves koromig maradt velem. Ezalatt bemutatta a világát. Vámpírként sem volt felhőtlen élete, de jól boldogult. Történeteibe akaratlanul is beleszőtte hogyan válhatok vámpírrá. Kaptam az alkalmon és búcsút intettünk egymásnak, tudván hogyha sikerül vámpírrá válnom, még biztosan keresztezzük egymás útjait.

 

Most 17 éves lányként, a vámpírráválás reményében érkeztem ide. Itt talán meglelem mérhetetlen fájdalmam csillapításának módját.

 

Jellemzésem: Akaratos, öntudatos 17 éves Indiai lány vagyok. Alacsony törékeny testalkatom, karcsú. Hosszú egyenes éjfekete hajam, és sötét tónusú szemem van. A bőröm az évek alatt, amit az ablaktalan szobában töltöttem hófehérré fakult, habár Indiai származásomhoz is jócskán köthető színem. Viseletem általában Indiai kelme, mely még szülőhazámban töltött háremhölgyi időszakomból való.

 

Üdvözlettel: Salome

Ízisz Kapuja

 


Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!