Ízisz kapuja

  

 

  

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók
Indulás: 2005-06-29
 

 

 

Naliah

 

Üdvözöllek!       

 

Nevem Nailah, elmesélem röviden az életem…

Az életem alatt, már 3-szor is megölhettek volna, de valahogy a sorsnak köszönhettem, hogy mindig nagy szerencsém volt.

     18 éve láttam meg a napvilágot Athénban.

A szüleim, egyiptomiak voltak, de pár évvel érkezésem előtt megszöktek az egyik felkelő rabszolga csoporttal.

Athénban kézművesként keresték kenyerüket, s engem is kezdtek tanítani a mesterségre, kiemelkedő tehetséget mutattam a festészetben. Nagyobb festő művészek is elismerték néhány alkotásomat. Ezeknek a sikereknek mindig nagyon örültem és sok díjat is nyertem. Szerettem itt élni, voltak barátaim és velük együtt jártam tanulni a görög kultúrát és művészetet. A szüleim sose meséltek arról, hogy miért jöttek el Egyiptomból.

     Épp betöltöttem a 14 évet, mikor egyik este haza felé tartottam a kézműves foglalkozásról.  Hatalmas ordításokra lettem figyelmes, amik a házunk felől hallatszottak.

Oda siettem, és mikor benyitottam ott láttam anyámék holttestét élettelenül heverni, úszott minden a vértől. Teljesen elsápadtam, nem tudtam, mihez kezdjek annyira megijedtem és féltem. 3 sötét alakot láttam elsuhanni az ablak felé, utánuk siettem, de eltűntek, mint a kámfor s mikor visszamentem a holttestekhez, letérdeltem és elkezdtem sírni.  A hideg futott végig a hátamon, mikor lépteket hallottam. Egy újabb sötét alak jött elő a sötétségből, arca halottasan fehér volt, szeme szikrázott a dühtől, szemfogai nagyobbak voltak, mint az emberé. Egyből tudtam, hogy ez egy vámpír és egyenesen felém tartott. Meghátráltam, de az gyorsan előttem termett s leütött majd magával vitt Egyiptomba.

     A következő, amire emlékszek, hogy egy öregember és felesége próbál ébresztgetni. Ők voltak a nagyszüleim. Ők nem tudtak elmenekülni a lázadáskor. Nagyapám elmondta, hogy megölte azt a vámpírt, ami engem el akart vinni, hogy később vámpír eleségnek szolgáljak nekik. Nagyszüleim befogadtak s elmeséltek mindent erről a társadalomról és a vámpírokról és az itt élő rabszolgákról. Döbbenten hallgattam végig őket, most már tudtam, hogy a szüleim mért nem meséltek erről sose és mért hagyták itt Egyiptomot.

    Több évig rabszolgaként dolgoztattak minket, én próbáltam segíteni mindenben de sokszor túl sokat követeltek és nem bírtam… Kis házakban éltünk, alig tudtunk elférni benne. Szomszédunk egy erős fiatalember volt, Akilnak hívták, aki ismert különféle harcművészeteket. Barátságot kötöttünk. Esténként gyakran mentünk ketten a Nílus partjához, ahol harcolni és a fegyverekkel bánni tanított. Az íjjal tudtam különösen jól bánni.

Elmesélte, hogy ő minden áron vámpír szeretne lenni, azért eddzi magát mindennap. Én nem értettem vele egyet, nem szerettem volna ilyen vérszívó lenni, csak a szüleim gyilkosait akartam megölni. Akkor éreztem igazán, hogy mi az a bosszúvágy. Azt mondták, hogy szüleim gyilkosai a legerősebb vámpír harcosok közé tartoznak. Ezért tanultam szorgalmasan a harcművészeteket…

    Sok íjász versenyeken is részt vettem. Elég jó helyezéseket értem el, messziről is sokszor sikerült pontosan a célba találnom. Nagyszüleim mindenben támogattak, mindig elviccelődtünk, de örömünket részben elvette a rabszolgamunka. Nagyapám kovácsként dolgozott, engem is tanított a mesterségre, de ez inkább férfiaknak való munka volt. Rengeteg fegyvert készített a vámpíroknak. Egy napon a 18. születésnapomra kovácsolt nekem egy teljesen egyedi szamuráj kardot, erős és nemes fémek ötvözetéből. A nevem jelentése (szerencsés) a pengéjébe gyönyörűen bele volt vésve. Nyele is szépen ki volt dolgozva mindenféle összhangban lévő mintákkal. Először csak ámultam, használni se mertem, de rávettek, és elkezdtem tanulni a kardforgatást is Akillal. Persze jobban az íjászat érdekelt. Akillal nagyon jóba voltunk, mindig támogattuk egymást, és jókat nevettünk együtt.

     Nyár felé, kora hajnalban nagy vitatkozásra ébredtem. A szobám résnyire nyitva volt, így hallgatóztam.

 A nagyszüleim két vámpírral vitatkoztak, akik meg akarták venni nagyapám műhelyét az összes fegyverrel és nyersanyaggal együtt, persze nem sok pénzt ajánlottak érte. Nagyapám semmi pénzért sem adta volna el a műhelyét, hisz a kovácsolás volt egyben a munkája és szenvedélye is. A vámpír megunta ezt és egy gyors mozdulattal tőrt szúrt nagyapám szívébe, majd mamám felé fordult. Ezt látván én ordítva futottam oda. Így mamámat, a tőr csak a hasánál érte. A Vámpírok mondták, hogy egy nap még megfizetek, de menniük kellet hisz a nap már felkelőben volt. Ekkor nagyon nagy szerencsém volt. A nagy zajra Akil átsietett a szomszédból, nem kérdezett semmit, csak segített ellátni mamám sebét. Nagyapámat eltemettük. Mamámat nagyon megviselte ez az egész. Mély sebe nem akart gyógyulni, szervezete teljesen legyengült, majd a temetés után 3 nappal ő is meghalt. Utolsó szava hozzám az volt, hogy " őrizd meg emberi érzéseidet, ne vakítson el a bosszúvágy!"…

   Teljesen összetörtem, nem tudtam, mihez kezdjek, de ott volt Akil, aki mellettem állt mindig. Összeköltöztünk, továbbra is támogatott, nem is tudom mi lett volna velem nélküle. Lassan 2 éve, hogy együtt éltünk. Több volt, mint barát a számomra, de érzéseimet sose mutattam ki, amit most már bánok. Egy napon nem találtam otthon, napokig nem láttam és nem is hallottam felőle. Lassan kezdtem bepánikolni.

Egyik este a Nílus partján mikor gyakoroltam, rám támadt az a két vámpír, aki megölte nagyszüleimet. Harcoltam velük, ahogy bírtam, de túl erőben voltak. Nagyon kimerültem, láttam, hogy az egyik a kardját épp felém emeli de mikor lesújtott volna, valaki gyorsan ott termett előttem és a kard őt találta hátba.

Először nem láttam ki az, majd felismertem, Akil volt az. Vámpír lett belőle. Láttam, ahogy elszáll belőle az élet, a vámpír olyan kardot használt, ami megöli az embert és a vámpírt is egyben. Ilyen kardot csak igen kivételesek kapnak. Kihasználva a helyzetet, amíg a két vámpír döbbenten tér magához Akil haldoklásán, gyorsan elfutottam onnan, ahogy bírtam. Mindössze kardom és íjam volt nálam.

    Elmenekültem arról a környékről, próbáltam feledni a múltat.  Máshol telepedtem le, más vámpíroknak dolgoztam. Féltem, hogy a nagyszüleim gyilkosai visszajönnek, de a mostani vámpír gazdáim számára értékes munkaerő voltam, szerettek is, ezért mondták, hogy megvédenek bárkitől.

Egyre erősebbre képeztem magam, és jól tudtam a harcművészetet alkalmazni. Bár rabszolga voltam, a bánásmód sokkal emberiebb volt, mint a másik helyen.

Továbbra is itt élek és szolgálok. Szemre valóbb és csinosabb nővé fejlődtem…

 

Külsőm: Viszonylag magas növésű, világos bőrű, karcsú izomzatú, vékony, hajlékony testtel rendelkezem. Hajam fekete, derékig érő. Szemem sötét barna, mint anyámé. Olyan ruhákat szeretek főleg hordani, amiben jól és gyorsan tudok mozogni, ez fontos a harc közben.

 

Belsőm: Általában nyugodt, csöndes, visszahúzódó természetű vagyok, nehezen tudnak feldühíteni. Érzelmeimet ritkán mutatom ki és megbízni senkiben sem merek. Szorgalmas és kitartó vagyok. A cél érdekében elszántan bármit megteszek, még ha eléggé elrettentő is. Ezt apámtól örököltem.

Ízisz Kapuja

 


Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!