Káma

A nevem Káma, emberként 22 éve láttam meg a napvilágot, vámpírként két éve az éjszakai égboltot. A városban születtem tehetős családban, de nem voltunk gazdagok. Férjül adtak egy kereskedőhöz, akinek a támogatásával húgom, Nefertiri Ízisz istennő papnőjének készülhetett, az volt minden vágya, hogy őt szolgálja. Az ő kedvéért viseltem csak el ostoba férjemet és a házasságot vele. Sajnos nem ütött ravasz kereskedő apjára. Gyermekem a négy évig tartó házasságból nem született. Férjemet és családját ez nagyon dühítette, de főleg a családját.

Napnyugta közeledett és hazafelé tartottam éppen egy sétámról, amikor megtámadott néhány férfi, megerőszakoltak és több késszúrás érte a testemet. Véremben fekve hagytak ott, alig pislákolt bennem az élet.

Egy árnyék vetült rám, már csak a közeli házakban égő fáklyák világítottak, a nap már régen eltűnt. Homályosan láttam csak az ember körvonalait, akihez az árnyék tartozott. Próbáltam segítségét kérni, de nem tudtam megszólalni, a következő, amire emlékszem, hogy fölém hajol, és a nyakamba is fájdalom hasít.

Egy ágyban tértem magamhoz, iszonyatos fájdalomra és egy sós folyadék ízére, vérre. Vérrel itatott megmentőm, hiába próbáltam nem lenyelni, elfordítani a fejemet, erőszakkal szétfeszítette a számat, befogta az orromat és így kényszerített, hogy igyak.

Átváltozásom a szokásos módon zajlott, de nekem megrázó volt. Többet nem láttam a napot, hozzá szoktam az éjszakához,  egy lettem a sötétség gyermekei közül. Mesterem sok mindent elmesélt nekem fajtánkról, néhány hónapig segített boldogulnom, aztán különváltak útjaink. Nem is bántam, jobban kedveltem a magányt, és örömmel fedeztem fel, hogy életemben először szabad vagyok.

Miután mesterem magamra hagyott, felkutattam támadóimat. Nem volt könnyű dolgom, de hála annak, hogy hallottam a halandók gondolatait, megtaláltam őket. Igaz, addigra nem is egy bűnözőt nyírtam ki, abban a reményben, hogy végre a gyilkosaim egyikét fogtam el. Mire rájuk bukkantam, a környék majdnem teljesen bűnözőmentes lett.

Megbízójuk kilétét is könnyen kiszedtem belőlük. Később nem értettem, hogy nem gondoltam rájuk. Az apósom, férjem apja volt az.

Hihetetlen düh és gyűlölet öntötte el szívemet, egész lényemet átjárta ez a vörös köd. Bosszút akartam állni, de úgy, hogy nem megölöm, hanem a lehető legnagyobb fájdalmat okozzam neki.

Egy éjjel megöltem a fiát, örökösét, férjemet. Kitéptem a szívét és azt vittem el apósomnak. Őt megfosztottam férfiasságától egy tőrrel könnyedén, megetettem vele a fia szívét és otthagytam, nem öltem meg. Még mindig él, habár bolondnak hiszik, mert azt hangoztatja, hogy miután hónapokkal azelőtt eltemettek engem, /illetve szétszórták hamvaimat a sivatagban, ami holttest nélkül eléggé érdekes lehetett/ feltámadtam és borzalmas dolgokat műveltem vele. A gyógyító megállapította nála, hogy valószínűleg ő csonkította meg magát, és hogy megőrült. Most koldusként tengődik az utcákon, mindenét elvesztette, vagyonát, házát, feleségét, józan eszét…

Ezzel bosszút álltam magamért, törlesztettem az adósságot. Miután láttam mindössze egy hónap alatt összeomlani mindazt, amit féltett, elégedetten vetettem magam bele az éjszakába. Az okot is megtudtam, miért akart megöletni. Nem szültem unokákat….

Most két éve vagyok vámpír, élvezem a halhatatlanságot, nagyon is. Az élet iróniája, hogy míg én vállaltam húgomért a rabságot és a családi kötelezettségeket, hogy ő szabadon tehesse, amit akar, és ne kelljen neki is férjhez mennie, ha nem akar… ehhez képest én vagyok szabad, az örök élet birtokosa, ő pedig egy szentély mélyén eltemetve él, ha ezt életnek lehet nevezni. Szerintem én jártam jobban, és minden nappal remélem, hogy boldog ott, ahol most van.

Fekete vállig érő hajam van és zöld szemem, alkatom arányos, domborodik, ahol kell. Mindig én voltam a vadabb lánya szüleimnek, néha meggondolatlanul cselekszem, de vállalom a következményeket tetteimért. A két éve rám törő nagy szabadság alatt sokkal magabiztosabb lettem, már nem engedem, hogy akárki irányítgasson. Ha valaki utasítását követem valaha is, azt nem félelemből fogom tenni, hanem bizalomból és hűségből, netán barátságból.

Káma