Volt egyszer valahol az ezüsttenger közepén egy aranysziget, az aranysziget közepén egy rézerdő, s annak a közepén egy faházikó. Abban a házikóban lakott Nap anyó unokájával, a pici Emőkével. Emőke egy tündér volt, de olyan pici, hogy Nap anyó még nagyítóval is alig látta. Így hát nem tudott neki segíteni. Búsult is ezért Tündér Emőke! Szeretett volna ő is olyan lenni, mint nagyanyja, hogy ő is tudjon segíteni másokon. Egyszer így szólt hozzá Nap anyó:
   
   Na Emőke, mivel látom, hogy nagyon szeretnél segíteni másokon, utadra engedlek, de amíg nem segítesz öt élőlényen, addig ne gyere vissza! Ha elvégezted a dolgodat, gyere ide, és én megjutalmazlak! De vigyázz, figyelni foglak!
   
   Ahogy ezt Emőke meghallotta, elöntötte szívét a boldogság. Másnapra már árkon bokron túl járt a rézerdőből.
   
   Csakhamar találkozott egy egérrel, akinek lyukasak voltak a fogai. Emőkének megesett rajta a szíve és betömte a fogait. Miután végzett ezzel, az egér megköszönte a segítséget és Emőke tovább sétált.
   
   Nemsokára találkozott egy elefánttal, aki folyton tüsszögött. Tündér Emőke főzött neki gyógyteát és odaadta a zsebkendőjét is.
   Nem olyan messze volt egy oroszlán, aki csapdába esett és szomorúan nézett Emőkére, aki nagyon megsajnálta és kiszabadította. Na, de az oroszlán ahelyett hogy megköszönte volna, hamm, bekapta. Szegény Emőke azt sem tudta mit csináljon. Ahogy ott kapálódzott megcsikizte az oroszlán szájpadlását, és a nagy fenevad kiköpte őt. Emőke pedig futott ahogy a lába bírta .

 Ahogy futott szembe találta magát egy anyakutyával és kölykével. Az anyának tüske ment a lábába, kölyökkutya pedig most született és már meg is vágta magát. Emőke először az anyakutyához ment és kihúzta a tüskét a lábából, aztán a kis újszülött kutyához és bekötözte a sebét, mire ezzel is végzett, már este is lett. Egy fa alatt talált menedéket. Másnap indult volna haza, amikor találkozott egy boszorkánnyal. A boszorkány meg akarta enni Emőkét, de Emőke se volt olyan buta. Fogta magát és felkúszott a boszorkány szoknyáján és elkezdte csiklandozni addig, amíg az szét nem robbant a nevetéstől. Aztán elindult hazafelé.
   
   Nap anyó már várta. A jutalma az volt, hogy olyan nagy lett, amilyen mindig is akart lenni.