|
A kicsi tündér vidáman feküdt egy kis dombon.
Úgy húsz centi hosszú, zöldes bőrű kicsi lény volt, éppen egy napsugár melegét élvezte. Törékeny testét virágszirmokból font finom ruhácska fedte. Hátából négy hártyás szárny meredt .Arca, mint egy tíz éves kislányé. Két aranyzöld szeme szinte az egész arcát befedte, de most a nap miatt csukva volt. Arcán pajkos mosoly játszott, amiből arra lehetett következtetni, Hogy egy újabb tréfán töri a fejét. De most más okozott örömöt a csöpp lénynek; Az előző csíny járt a fejében. Pár perce esett áldozatul három ork a mókáknak. Hú, milyenek voltak a végén!
Talán egy órája léptek be a tündér - név szerint Tűzszirom - erdejébe. Nagyok voltak és büdösek. Előreugró álkapcsukból sárga agyarak meredtek fölfelé, torkukat morgó hangok hagytak el. Tűzszirom e hangokban egy ronda ork nyelvet vélt felismerni. A szavakat alig értette, de egy szót felismert: Geroaan. Ez az erdőmelletti város; sok ember ment oda és sok jött onnan. Sok ember, akiket meg lehet tréfálni. Na de mindegy, ezek az orkok mentek az ösvényen, és a kis tündér figyelte, hogy mikor lehet őket is átverni. Már a nyelvén voltak a varázslat szavai, mikor valami váratlan történt: de a lények letértek az ösvényről, és Tűzszirom rájött, hogy a pici veteményeskerje felé tartanak. A kert éppen egy bokor alatt volt elrejtve az erdei állatok elől, de szörnyek a növényzeten áthaladva mégis ráléptek. A tündér rémülten nézte, ahogy édes manóbogyói, nyúlszemmagvai és ribizlijei egyetlen csizma alatt eltűnnek. A pici lény éktelen haragra gerjedt; varázslatai csak úgy kirobbantak kezeiből. Az első ork orra akkorára dagadt, mint egy érett dinnye; a másiknak a testét támadta meg égető viszketés. A harmadik lába egyszer csak lebénultak; a földre esett, mellé a hatalmas orrú dőlt, mert nem tudta megtartani az egyensúlyát. A három orkot hirtelen darazsak és méhek hada lepte el, testük pár pillanat alatt telelettek égő csípésekkel. Majd Tűzszirom ujjaiból pici lángocskák csaptak ki, és meggyújtották az orkok büdös ruháját és zsíros szőrét. Hú, hogy szaladtak ki az erdőből! De most már mindegy; egy pici ribizlipalánta megmaradt, és az újraültetett magok egy kis varázslat segítségével holnapra kinőnek.
- Még most is nevetnem kell rajta - gondolta a tündér - ahogy szaladtak - és hangosan kacagott egy jóízűt. De a nevetés közben felfigyelt egy dobogó zajra.
A lovas iszonyúan hajszolta a lovát, át az erdőn. Tűzszirom felröppent a magasba. Á, hagyom, úgy is szinte az összes mágiámat ellőttem arra a három bolondra - gondolta a tündér. Figyelte, ahogy a ló száguldott az ösvényen. De a lovas hírtelen megfordította a lovát, majd letért az ösvényről a tündér kertje felé. Tűzszirom fel sem tudott kiáltani, a ló patái máris beletiportak a veteményesbe, majd az egész földarabot hátrarúgta. Ezen a káron már a mágia sem segíthet! Tűzszirom hebegett, majd irtó dühösen a lovas után zúgott a levegőben.
- Igen!? Na ne félj, még van neked egy trükköm - kiáltotta, és a kezében egy maroknyi szikra jelent meg. Jól megmarkolta, majd a lovas felé hajította a forró, pici gömböket. Úgy célzott, hogy a szikrák belefúródjanak a bunkó pasas fenekébe. Sajnos a szikrák lepattantak a lovas hátára szíjazott kerek pajzsról, és a ló farába fúródtak. A forró kis pöttyök mélyen beleégették magukat az állat húsába. Az eddig rémültre hajszolt ló most megbokrosodott, és halálos iramban élesen jobbra kanyarodott. A lovas megpróbálta lefékezni, de a ló tovább vágtázott a sűrű, átláthatatlan növényzeten át. Hirtelen a bokrok szétnyíltak, és a mögöttük feltáruló szakadékba zuhant az állat és a gazdája.
- Hoppá - mondta Tűzszirom, és elrepült.
Két nappal ezelőtt
A futár lélekszakadva rohant át a táboron. Ügyesen kerülgette a sátorokat, meg a harci készenlétben lévő katonákat. Végül elérte a pányvarengeteg közepén álló parancsnoki sátrat. A hadvezér felnézett az asztalra kiterített térképekből, midőn a férfi lihegve beesett a sátor ajtaján.
- Nos, mik a hírek? - kérdezte a futártól.
- He... he... egy pillanat - lihegett - Szóval, a kémek jelentése szerint az ork hadsereg elpusztította Hoboriont és Sárkányvárost, és Geroaan felé tartanak. Körübelül három nap alatt éri el a várost a sereg, de már felderítőket küldtek előre. Az embereik előremennek, és biztosítják a hegyeket és az erdőket.
- Nem lehet igaz! - csapott az asztalra a hadvezér - Azonnal értesíteni kell a várost! Ha Geroaant elfoglalják, egyenes út áll nekik a Királyi Városra! A legjobb futárt kell küldeni! Én magam indítom el!
Öt perc múlva a kiszemelt futár már a lovát nyergelte. A hadvezér melléállt, és átnyútotta a lepecsételt sratégiai levelet.
- Vágtass, ahogy bírsz, érted! Azonnal menj Geroaanba, és vigyázz, mert az úton ork íjászokkal és felderítőkkel találkozhatsz!
- Értem, uram - mondta a futár, és felszíjazta a hátára a kerek pajzsát.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
