II. fejezet

A kocsi úton volt Orsiék háza felé, az autóban nagy csend volt, még a légy zümmögését is hallani lehetett volna. Nem sokkal később megérkeztek a házhoz, ahol Orsi lakott. Jenny és barátnője elbúcsúztak egymástól, de úgy, hogy közben egymásra sem néztek. Orsi kiszállt a kocsiból… a nagymama megszólalt:

- Na akkor irány a reptér!

- Most komolyan elutazunk???? De hova? Mennyi időre? És mi lesz a sulival, meg a barátaimmal?

- Jenny! Neked most kik a fontosabbak? A családod, vagy a barátaid??

- Hát… a családom – mondta szégyenkezve Jenny.

- Na énis így gondoltam! Amúgy 20:00- kor indul a repülő, úgyhogy 2 óránk van, hogy elérjük a repülőt.

- Repülő?? Jesszus! Én még nem utaztam repülőn!

- Most sajnos eljött az a helyzet, hogy kell.

Majd nagy csend lett… Jenny szinte minden második percben sóhajtott egy hatalmasat.

1,5 óra múlva…

A sok autózás után megérkeztek a reptérre. A kocsit biztonságos helyre vitték, csomagjuk alig volt…hisz nem volt idő a pakolásra,csak Jennynél volt  pár ruha,a nagymamánál pedig egy kevéske étel. A repülőre nem vártak sokat, szerencsére csak 5 percet késett, így nem volt idő az idegeskedésre, hogy mi lesz akkor ha nem jön a repülő. Jenny nagyon izgatott volt, hiszen nem tudta elképzelni, hogy milyen egy repülő belülről, és milyen rajta utazni. Hosszú, 6 órás út állt előttük. A repülőn sokszor kicsordult mindkettőjük könnye. Jenny nagyon el volt ragadtatva a látványtól, amit a repülőről látott.

6 óra múlva…

A repülő leszállt… eljött az idő, hogy Jennyék felkeressék a kórházat, ahol szülei feküdtek. A kórház címe egy lapon volt remegő kezű mamája kezében. Elsétáltak a kórházhoz. Már mindekettejük remegett, de nagy erőt vettek magukon, és tudták, hogy ha belépnek majd a szobájukba meg kell próbálniuk mosolyogni, és jókedvűnek lenni, mert ez is segíthet a betegek lelkiállapotán. Nagyon furcsa volt, hisz Spanyolországban voltak, és egyikük sem tudott ezen a nyelven, egyedül Jenny tudott angolul, és ő kérdezett mindent (már amit meg tudott). Az édesanya a 6. emeleten  a 14-es szobában, édesapja a 3. emelet 5. szobájában feküdt.

Tehát először édesapjához mentek… lifttel megérkeztek a 3. emeletre. Nagy volt az izgalom, Jenny próbálta lassítani a tempót, mert nagyon félt, hogy hogy fog reagálni, ha meglátja szüleit. Már az 5. szoba előtt álltak… egy nővérke jött ki, de Jenny nem mert hozzászólni, mert nem volt biztos benne, hogy el tudja mondani angolul amit szeretne kérdezni. Beléptek az ajtón, majd hirtelen megpillantotta az apukáját. A feje be volt kötözve, lába felpócolva, és infóziót is kapott. Jenny rohant feléje, legszívesebben megölelte volna, de tudta, hogy ebben az állapotban nem tanácsos. A nagymama és Jenny is pityergett, egyrészt azért, mert szomorúak voltak, másrészt viszont örültek, hogy az apa nincs kómában. Egy ideig beszéltek az apának, de nem igazán volt eszméleténél, vagy csak mélyen aludt.

-         Apa! Itt vagyunk! Eljöttünk! Hidd el, hogy nem lesz semmi baj! Szeretünk! – Jenny ezeket hajtogatta egyfolytában.

-         Most egy percre felugrunk Valihoz is (Jenny anyukájához) De hamarosan jövünk, ne aggódj kisfiam!

Gyors léptekkel kisiettek a teremből, és a lift felé vették az irányt. Beszálltak, majd irány a 6. emelet. Megérkeztek, s már mindketten magabiztosak voltak, így gyorsabban mentek,és végre megérkeztek a 14-es szoba elé. Bementek, körülnéztek, de Valit sehol sem találták… egyből pánikba estek… Jenny nagymamája rohant ki a betegek fürdőszobájába, hogy hátha jobb lett az állapota, és egyedül kiment . Az összes helyiségbe benyitott, de sehol sem találta! Jennyből kitört a sírás. Szaladt ki a folyosóra keresni egy orvost, s közben azon gondolkozott, hogy hogyan tudná megkérdezni, hogy mi történt az édesanyjával, és most hol van? . Szembe jött vele egy jóképű, fiatal, barna hajú orvos, s nem vesztegette az időt, rögtön rákérdezett. A doki mondott valamit, de Jenny nem tudott még profi szinten angolul, így nem minden szavát értette. Csak annyit értett, hogy elvitték, de hogy hova azt nem értette, többször is megkérdezte, de nem értette. Mégegyszer benéztek a terembe, majd Jenny a portára szaladt, hogy megkérdezze, hogy jó termeben jártak-e. A válasz igen volt… De akkor mégis hova tűnt Vali??? Újból lementek Ferihez (Jenny apukájához) , de nem akarták elmondani neki, nehogy ő is izgalomba jöjjön, s ez rontson az állapotán. Beszélgettek egy ideig, de végig kicsit vidámabb dolgokról, szerencsére ekkor már nyitva volt Feri szeme, de beszélni nem volt ereje. Ekkor bejött egy nővérke. Jenny tőle is megkérdezte, hogy nem tudja-e hogy hol van édesanyja, Vali. Azt felelte, hogy a 14-es teremből egy asszonyt elvittek a műtőbe, mert leállt a szíve,és sűrgősen műtésre szorul,mert a halál szélén van. A családtagok vagy fél percig csak csodálkoztak, majd siránkoztak, hogy ez nem az ő Valijuk. Pedig mivel a 14-es termeben összesen volt 2 nő, és közülök csak egy volt ott, aki nem Vali volt,ezért kiderült, hogy mindez igaz volt…

Hogy mi lesz Valival, azt a következő részben tudhatod meg!

FOLYTATÁS KÖVETKEZIK…