És a te lelkeddel...
Béke veletek .... Meg ez a novemberi csend, ami éppen most váltja fel a nyugati égbolton a bíbor alkonyt, és őszi szántást barázdál Lelkemen. Hallom, amint tesz még egy hasítást a földszagú éjben... és elszórja a jövő magjait. Idáig hallom sóhajtásod, amint magadra ölelsz egy tavaszi álmot. Ott vagyok benne(d). Minden mozdulatodba belesimulok. Észre sem veszed, annyira természetes, hogy ketten vagyunk. Mindig is így volt. S ahogy halkul az ima, melybe nevemet fontad, álomba fordulsz... háttal a világnak.. Ajkadról csendben nyál csordul. Érzem, oh, mily' édes! Nyelvem hegyére veszem... És fohászkodom érted ... És a te lelkeddel |