Irene szeme nagyra kerekedett. - Ezt meg hogy érted?

Úgy, hogy vannak itt a Tisztáson olyanok is, akiket te nem láthatsz sohasem, bár most én sem látom őket. Ők a letört, elöregedett gallyakat, ágakat összegyűjtik , és a fák oltalma alá helyezik vissza. Ők, a fák maguk döntenek arról, hogy kiknek adják. Ha arra érdemesnek találnak téged, akkor vihetsz belőle.

- Na és hogyan kérjem én a fákat?

- Csak menj, sétálgass közöttük . Ők tudják, hogy mire van szükséged. Ne kapkodj, ne siettesd őket, nekik is idő kell ahhoz, hogy kiismerjenek. Ha úgy találják, hogy nem vagy méltó a jutalmukra, akkor azt sem engedik, hogy sétálgass, de ha megtisztelnek a barátságukkal, akkor könnyedén lépkedhetsz közöttük, és eléd tárják maguktól, amit keresel.

Irene úgy tett, ahogy Leowin javasolta. Már nem lepődött meg semmin, egy tündér tanácsai alapján járkál fák között, akik dönteni készülnek a felajánlott barátságáról. Legszívesebben kinevette volna magát. Felmerült benne, hogy álmodik, valószínűleg annyira kimerült a betegágynál, hogy éppen ráborulva alszik, és mielőtt meglelné a tűzifát, még azelőtt felriad a a rideg valóságra, hogy nemhogy zöldellő tisztás nincs, de még tűzrevaló sem, és nemhogy nincs egy aprócska tündér sem a közelében, de még olyan ember sem, aki szóba állna vele.

De egyelőre úgy tűnt, az álom nem akar végéhez érni. A fák először nem mozdultak, Irene szinte érezte a feszültséget a levegőben közöttük lépkedve, majd egyre inkább úgy érezte, hogy helyet kínálnak neki, hadd jusson közelebb mindhez, Kinyújtották felé ágaikat, és lágyan megérintették... - Gyönyörű itt – gondolta magában Irene – Békés, és szeretetteljes. De olyan fenséges érzés mégis, mint amelyet csak hatalmas templomokban jártaktól hallottam – nemsokkal később egy fa lehajló ágai hirtelen megemelkedtek, és az asszony alatta tökéletesen rendbe rakott , katonás sorrendbe fektetett gallyakat talált. Olyan sokat, hogy arról szó sem lehetett, hogy mind elviszi.

- Ne aggódj! Végy annyit, amennyit most elbírsz. Ez mindig meglesz neked, egészen addig, ameddig a fák nem kényszerülnek csalódni benned, amit én erősen kétlek. - mosolygott bíztatóan a tündér.

- Köszönöm! - felelte hálásan Irene, majd amennyit bírt, összeszedett a gallyakból, hálásan odabiccentett a fák felé, majd a lombok ismét eltakarták a szeme elől a tüzelőnek valót. - Ideje indulnunk barátom! - suttogta a tündérnek.

- Nemsokára hazaértek. A kislány már mélyen aludt az ágyban. A tűz már régen kialudhatott, a ház teljesen kihűlt. A gyermek lehelete fagyos dérként rebbent fel minden légzésnél. Az asszony gyorsan begyújtott, és a parányi ház nemsokára felengedett.

- Ahogy elnézem, ez a tüzelő sem fog sokáig tartani - sóhajtott fel.

- Nem lesz több szükséged tüzelőre - mosolygott a tündér. - Megtanítlak, hogy hogyan csinálj meleget a szeretetedből, amit a gyermeked iránt érzel. Nincs már mitől tartanod! A tündér ekkor a kislány felé fordult. Az édesdeden aludt, arca kipirult a kellemes melegben. Sokáig nézte szótlanul a gyermeket, majd mélyet sóhajtva megszólalt:- Szerencse, hogy találkoztunk! Nagy - nagy szerencse! - A nő értetlenül nézett rá:

- Persze, hogy nagy szerencse, kis barátom! Kedves vendég vagy a háznál! - nevetett. - De miért e nagy sóhaj?

- Több oka is van! Holnap sok dolgunk lesz. Idejekorán útra kell kelnünk gyógyfüvekért. Vissza kell mennünk a tisztásra. Velem kell tartanod, mert a szárnyam sérült. Mégpedig azért ilyen sietősen, mert a kislányod állapota, ameddig távol voltál válságossá vált. Ahogy elnézem, reggelre ismét komoly láza is lesz.

- Ó, Teremtőm! - sikoltott ijedten az asszony, és gyorsan gyermekéhez rohant homlokára téve kezét.

- Ne félj! Meg fog gyógyulni. De van itt nagyobb baj is! Lana a tizenegyből a harmadik gyermek. A testvéreim egyhamar nem jönnének vissza, és ha én is velük tartottam volna, akkor a gyermekre gyorsan rátalált volna a boszorkánymester királyné. Nagy szerencse, hogy itt vagyok!

- Honnan látod, hogy ő az? - hitetlenkedett a nő.

- Csodaszép kék fény veszi őt körül - mosolygott a tündér, majd az asszonyra nézett: - Ez a kék fény az emberiség új reménye.