Szivárvány a kéken. Görbült mosoly ívelődik sírás és vigasztalás között az égen. Mintha a mégsem lehet nem lehetje a végtelen színeiben a mindenség cseppjein nevetne. Nem rajtam, nem a világon. Tündérkéz érintés a valón, s az álmon
A festmény Sánta Kíra munkája a Tündérkéz ihletése nyomán.
Ha szereted a kalandot, a törpéket, a tündéreket, és más különleges, eddig sohasem hallott lényeket...
Ha hiszed azt, hogy a rossz nem használhat eszközként, és hiszed, hogy van értelme ellene küzdeni...
H kedveled a hősöket, azokat, akik sohasem hitték, hogy valaha hősök lehetnek...
Ha hiszel az igaz, sohasem múló szerelemben, és annak erejében...
Ha kíváncsi vagy egy eddig titokzatos, mindent körbeölelő világra...
Edith Piafról szóló kis megemlékezésem egy nagyszerű barátnőm írásával szeretném méltóvá tenni.
Sinka Zsuzsanna:
EDITH PIAF
A kis verébről (mert a neve ezt jelenti), csak elhomályosult szemmel tudok beszélni. Amikor a hatalmas párizsi tömeg 48 évesen a koporsóba helyezett tetemet szinte a vállán vitte, mindenki tudta, a pillekönnyű asszony mázsás köveket visz még a halálba is.
1915 – 1963 október 11. Egy aprócska asszony életének határdátumai.
Ez a nő mindent elkövetett maga ellen, amit egyáltalán nem szabad. Csodával határos, hogy egyáltalán 48 évre futotta. Utcai mutatványosok gyerekeként születve a papával járta a macskakövet. Mami hamar lelécelt. Hétévesen megvakult. Tíz éves korában teljesen visszanyerte a látását. Innen volt az a megfellebbezhetetlen szokása, hogy fontos döntés előtt azonnal Lisieux-be utazott, Szent Terézhez. Ő gyógyította meg.Tőle kapta a tanácsokat,ha kérte. Nagyon fiatalon összeállt egy vagánnyal és született egy kislánya. A gyerek nagyon hamar meghalt. Nem volt miből eltemetni. Akkor olyanra vetemedett, amit se azelőtt, se azután soha nem tett. Szobára ment egy elegáns idős úrral: -Mit akar itt,kislányom?- kérdezte a bölcs úr. -El kell temetni a gyerekemet.-válaszolta. Az idős úr az összeget az asztalra helyezte és távozott.
Akkor fogadta meg, hogy soha nem tagadja meg a segítséget. Londonban óriási sikerű koncertet adott. Az ötözőben egyszer gyeresírásra lett figyelmes. Még utána tudott futni a zokogó anyának, aki térdreborulva vallotta ki, hogy lehetetlenné válik az élete, botlása miatt. Edith hatalmas összegről szóló csekket állított ki a nevére. Később levelet kapott Párizsban, hogy az angol lány jól van, férjhez ment és a kislányt Edith-nek keresztelték. Mivel az utca nevelte, egyik nap a másik után éltek, nem tanult meg bánni a pénzzel, nem is törődött vele.
Állandóan beteg volt. Folyton operálni kellett valami miatt. Erre jött az ivászat, a drog, semmit ki nem hagyott. Imádták a férfiak, ő sem vetette meg őket, voltak férjek, kiktől békén megvált. Az ökölvívó nagyon nagy szerelem volt. Bár a férfinak felesége és fia volt, elhatározták, hogy összekötik az életüket. Koncertezett, mikor jött a hír, lezuhant a repülőgép, rajta az imádott kedves. Mégis befejezte a műsort.
Volt olyan állapotban, hogy sem beszélni, sem járni nem tudott.
Ráadták kis fekete ruháját. Szószerint feltették a színpadra. Megszólalt a zene és énekelt. Azt mindenki tudja, hogyha valaki énekest akar hallani, az operaházba megy (Leonard Cohen is így gondolja).
Ennél a műfajnál az előadó szuggesztív lénye, az általa képviselt és megelevenített utcai varázslat, a hétköznapok bája zseniális.”L’Accordéoniste”,
„Bravo pour le clown”,”Bal dans ma Rue”- ezek mind az élete darabjai, a harmonikás, a bohóc,az utcabál. Varázslatos az alázata, ahogyan a tehetséget felismerve útra indított sok fiatalt. Személyesen körbetelefonálta Párizst, hogy az ő kedvéért hallgassák meg az Olympia színpadán a debütáló Yves Montand-t.
Charles Aznavour-t is ő indította el. Szemben laktak, nyitva volt az ablak.
-Most jöttél,gyere lakjál nálam!- mondta Aznavournak és kemény munkával készítette föl a színpadra. Csodálatos a duettjük „Les Amants”, ahol engedi a férfihangot érvényesülni, később belesimul az ő hangja is a dallamba. Az igazi művészt a feltétlen alázat fémjelzi a másik tehetsége előtt. Mivel folyton beteg volt, egyszer az északi államok egyikében, talán Svédországban nagyon rosszul lett. Kibérelt egy repülőgépet, mert ő csak és kizárólag Párizsban volt hajlandó meghalni. Akkor ez még nem következett be. A házával se nagyon tudott mit kezdeni. Telerakta a barátaival, ő meg a házmesterlakásba ment le. Ennyire nem érdekelte. Egyszer egy ismeretlen nagyon lángra lobbantotta a szivét. Szokásával teljes ellentétben neves szalonban vagyont érő ékszekollekciót vásárolt magának. A pali harmatgyengének bizonyult, nem ért semmit.
Ez a csepp mérgében lehúzta a vagyont érő holmit a klozeton.
Ezeket a rá jellemző dolgokat egy kórházi ágyon mesélte diktafonba valakinek, akiben megbízott, hogy írja meg, ha akarja,milyen az isteni Piaf, színfalak nélkül. Amikor rámdől a ház,akkor
„Mon Dieu”, ”Hymne á l’amour”, ”Non,je ne regrette rien” szól, ilyenkor kővé meredek. El kell hinnem a hitét, el kell hinnem, hogy a szerelemnek himnusz jár és bizonyságot lelek, hogy én sem bántam meg semmit.
A „Mylord” az utcalány diadala a fizetett szerelmet koldulók fölött.
Meg kicsit tiszteletadás annak a kedves, idős úrnak… Már halálos betegen talált rá a legképtelenebb szerelem, ami a földön létezik.
Ő 46 éves volt és alig tudott járni, a görög isten 26. Bonyolult görög nevét ő Theo Sarapo-ra keresztelte. Meg volt győződve, hogy énekest csinál belőle. Az Olympia színpadán énekelnek egy bájos, semmitmondó számot
„Mi a szerelem”. Annyira ragyog a szeme, annyira segíti, annyira akarja a sikerét, hogy fökzúg a taps. Ennek láttam a televízió által készített felvételét. A cseppség a görög istennek a derekáig ér. Amikor az ember szerelmes, nem hallja meg, mert nem akarja meghallani, hogy nazális, erősen átlagos hangról van szó, minden művészi fűtöttség nélkül.
Nem is hallottunk róla azóta. Enneka fiúnak Párizs mellett lakott a családja, szülei,két huga. Az apa a görög borbély aggódva kérdezte a náluk mindig nagy szeretettel látott menyjelöltet – lesz-e valami a fia törekvéseiből. Ő azt szerette volna, ha tőle átveszi a boltot. Edith megnyugtatta, tehetséges, ő segíti mindenben. Az anyósa fiatalabb volt, mint ő.Minden vasárnap hivatalosak voltak ebédre, majd nagy gyümölcskosárral bocsájtotta őket haza a család. Az esküvő előtt az összes kétség ráomlott. Ordítva zokogott: -Nem mehetek hozzád!
Te szép vagy és fiatal, én egy rom vagyok, alig tudok fölkelni! Nem megyek hozzád!- A fiatalember tántoríthatatlan volt: -Látod, most megint meg kell igazítanom az arcodat, meg is kell fésüljelek, hogy időben odaérjünk!- Megfésülte a pici asszonyt, rendbeszedte.
Elhajtattak a városházára. Edith halálosan félt, mit fog erre szólni a KÖZÖNSÉGE, akikért élt. A szertartás után kimentek a városháza balkonjára. A tömeg már várta őket. Zúgott az éljenzés:
-Éljen Edith,éljen Theo!- s a kicsi asszony ekkor lett igazán madame… akárkicsoda, mert a görög nevet képtelen vagyok megjegyezni.
Meg kell még említeni, a házasága előtt is elment Lisieux-be, meghallgatni Teréz tanácsát. Terézke jóváhagyta, ennek ellenére tört fel benne esküvő előtt a kétség. Ha valaki sandán arra gondol, hogy naná, persze a pénz miatt, akkor nagyon mellétrafál. Edithnek nem volt pénze. A jogdíjakkal nem tudom mi a helyzet, de ehhez a kapcsolathoz nem illendő ilyen gyalázatosságokat társítani. A temetés közvetítésekor egy pillanatra mutatták az özvegyen maradt férj gyönyörű arcát.
Nagyon meg volt törve.
1963 október 11.-én elszállt a világ legcsodásabb kicsi verebe. Vele szállt az érdes hang, a szívet mélyen bemaró csodát, emberséget, hitet, szerelmet utánozhatatlanul, egyszerien hírdető nagy művész.
Nevelte az utca, tanította a sors, arculcsapták, felállott, agyonmérgezte magát, megmaradt. Éltette a közönsége, akik mindig szívszakadva és teltházakkal várták mindenhová. Mikor fölteszem, mindig a Theo-val énelelt duett képe jelenik meg előttem. Az a mosoly maga volt a boldogság, a maradék élet, a legeslegutolsó csodás ajándék, amit az élettől sokszorosan kiérdemelt. Kegyeltjei vagyunk a sorsnak, hogy hallhatjuk őt. Azt a fiatalembert pedig sokszorosan áldja meg az isten az egész jóságos görög családjával együtt. A mi kismadarunknak az életébe őáltaluk költözött be a magánélet felhő nélküli ragyogó napsugara.
Béke veled kismadár, hallgatunk, ne félj, itt vagy velünk és most is segítesz, mint életedben annyit megtetted.
Az oldal jelenleg csak mint virtuális könyv szolgál a saját írásaim tárolásához. Láthatóan elavult, nélkülöz minden új elemet, ennek az oka, hogy több mint tíz éve szinte hozzá sem nyúltam érdemben.