Selevir nemsokára magához tért. Shrahina, és Sella már ott várták a szobájában, az ajtóban pedig Gragorus álldogált. Selevir első pillantása Sellára esett. Belefúrta szemeit annak szemeibe, és megszólalt:

- Sella. Ki tette ezt Lanával?

Sella átkarolta Selevir nyakát, majd könnyezve mesélni kezdett. Shrahina végig mellettük csendben ült. Mikor Sella befejezte, Shrahina megszólalt:

- Lassan egy hete fekszel öntudatlanul. A király kért, hogy amint felébredsz, üzenjek érte. Lorena valószínűleg holnap megtámadja Visradot.

Selevir ekkor Sellára nézett. – Eljött hát végre az ideje annak, hogy megfizessek mindenért!

- Látod fiam kár volt siettetned! – lépett be Balthasar – tedd, amit tenned kell, és mi mind mögötted állunk. Nézz ki az ablakon!

Selevir felkelt az ágyból, és az ablakhoz ment. A királyi hálószoba ablakából messze el lehetett látni, és ameddig csak Selevir látott, onnan mindenfelől lovasok, és gyalogosok jöttek Visrad felé.

- Mi ez Balthasar? – kérdezte meglepetten Selevir

- A haditanácsban mindent elmondunk majd . Egyelőre elég ennyi is jó hírnek. – nevetett Balthasar – Hogy érzed magad fiam? Képes vagy rá, hogy velem gyere most a királyhoz?

- Persze. Jól vagyok. Mintha csak felébredtem volna. – gyorsan felöltözött majd Balthasarral kiment a szobából. Gragorus is köszönteni akarta, de Selevir elhárította

- Ne, most kérlek! – mondta, miközben szinte rá sem nézett Gragorusra – Sietős a dolgom!

Gragorus hosszan nézett utána, míg elhaladt a folyosón, majd kicsit újra összehúzta magát, mint régebben, és enyhén csoszogó léptekkel visszament a szobájába.

Lorena idegesen járkált fel-alá a szobájában. A csend volt. Feszült, várakozással teli csend. Egyszerre a szoba sarkából hideg fuvallat érkezett, majd beborította az egész szobát. Lorena megállt, és felsóhajtott. – Végre! – Ugyanott abban a sarokban aranyszínű köd bontakozott ki, és a ködből kilépett három sötét árnyalak.

- Megjöttetek hát! – szólalt meg Lorena – Az asrivinai-árnyak! Milyen régen nem láttalak már benneteket. Elhoztátok?

- Igen – felelte az egyikük – Hangja jéggé dermesztett mindent, ami csak körülötte volt. – Előkészítetted a helyet, mert csak addig maradhatunk, ameddig a hideget tartani tudjuk.

- Minden a legnagyobb rendben! Gyertek utánam! – azzal a királynő egy, a szoba falába mélyesztett könyvespolcot óvatosan eltolt, és mögötte egy ajtó volt, amelyet kinyitott. Az árnyak a ködből ekkor kiemeltek egy gyermek alakot, és könnyedén felkapva a királynő után vitték. Bent a szobában felravatalozva várta Anoth herceget új helye. Az árnyak gyorsan dolgoztak, s amint letették, azonnal távoztak is. Lorena bent maradt fia mellett.

- Végre újra mellettem vagy! – sóhajtott fel – Hamarosan át is ölelhetjük egymást újra gyönyörű gyermekem!

Shrahina kint ült a padon, és nézte a Holdat, vagy talán a csillagokat. Selevir meglátta, és leült mellé.

- Holnap – mondta a hercegnő csendesen

- Igen, Shrahina holnap. Holnap jön el az időm, hogy megfizessek a tartozásaimért.

- Nagyon sajnálom Selevir, ami Lanával történt – hajtotta le a fejét – Küzdött, az utolsó erejéig küzdött – könnycseppek jelentek meg a szemében

Selevir arca megkeményedett. Szemében a gyűlölet minden formája megjelent, az izzó, és könyörtelen gyűlölettől kezdve a hirtelen felindultságig minden.

Shrahina szomorúan nézte őt: - Ha képes lennél megbocsájtani Lorenának.., ha képes lennél rá, akkor nem emésztene el holnap a harc! Most azt teszed, amit ő akart! – szemeit Selevirre függesztette – Kérlek Selevir! Bocsáss meg neki! Ne add át magad az akaratának!

- Te nem értheted Shrahina! – mondta Selevir – Lanát mindennél jobban szerettem. Minden jót neki köszönhetek, és az uralkodónő elvette tőlem! Nem tudok neki megbocsájtani! Ha felemészt, hát felemészt! Senkim sincs már! Még csak azt sem tudom, hogy a gyermekem fiú lett volna, vagy lány!

- Fiú is, és lány is – felelte csendben a hercegnő

- Honnan tudod? – kérdezte meglepetten Selevir

- Onnan, hogy élnek. Többet nem mondhatok.

Selevir hirtelen elnémult, majd dühödten sétálni kezdett

- Erről én miért nem tudtam Shrahina?

- Nézz magadra Selevir! Nincs már benned semmi, ami nem a királynőtől volna! Ha eláruljuk hollétüket, te magad adod a kezére ugyanolyan sorsot szánva nekik, mint a magadé!

Selevir megtörten ült le.

- Valamit mondanom kell neked Shrahina! Jobb is így. Valahol, mélyen bennem, nagyon szeretném őket látni, de most csak dühös voltam, hogy becsaptatok. – felemelte szemét ő is az égre, majd folytatta – Minden olyan távoli már, ami abban a pár szép hónapban történt Lanával, mint azok a csillagok ott fent az égen. Elrepült minden. A gyerekek..., nincs most számomra fontosabb, mint az Uralkodónő. Ez az igazság.

- Tudjuk Selevir. Éppen ezért nem szóltunk róluk. Tehát nem bocsájtasz meg. Értük sem.

- Éppen értük nem hercegnő.

- És értem?

Selevir felállt majd háttal a hercegnőnek mondta ki a szavakat: - Nem tudok már szeretni. Boldog lehet a férfi, akár halandó, akár nem, aki rabul ejti a szíved, és hitvány aki eldobja. Legyek hát hitvány hercegnő, de még érted sem bocsájtok meg. Azért, mert valaha annyira szerettem, hogy elkárhozni érte is csak csekély fizetség.