Lojzi

Lojzi nagyapám sógora volt. Tőlünk háromtanyányi járásra laktak feleségével, hadiözvegy lányával, és négy unokájával. A földműveléssel már régebben felhagyott. A tanya körüli földet haszonbérbe adta és ő teljesen a pákászatra rendezkedett be. Hatvanévesen fordított egyet élete köpenyegén és úgy gondolta, most már a maga ura akar lenni. A büdös tavon lévő úszólápon épített magának egy pákászkunyhót. A kunyhó szellős volt és tágas. Elfért benne Lujzi, Pemete a félszemű korcs eb, és a felszerelés.

Ők is Tiszasűlyről származtak. A harmincas években vettek itt egy tanyát Szolnok és Tószeg között a senki földjén. Mégiscsak közelebb voltak a nagyvároshoz, mint Sülyön. Mivel mi meg beköltöztünk a hozzájuk közel eső Fodor tanyára. Újra felelevenítettük a rokonságot velük és összejárt a két család. Mi, gyerekek Lojzi unokáival sűrün bekukkantottunk Lojzihoz. Felesége hetente tisztaruhát, főtt ételt küldött neki általunk.

Vidáman, könnyű szívvel, életörömmel eltelve ballagtunk a réten, a nádasban megbúvó Büdös tó felé. Mellettünk futkosott a két korcseb: Fickó és Csöpi. Ők meg Pemetéhez jöttek velünk látogatóba. Ragyogott felettünk a nap, az égen bárnyfelhők úsztak. A lekaszált fű, a száradó széna illata elbódított bennünket. Most már tudom, hogy kaszálás után a fűből kumarin illóolaja válik ki, és ez, mint esszencia illatosítja be a levegőt. Ebből készül az illatszerboltokban kapható széna kölni. Mi egyelőre bukfenceket hányva vidáman hemperegtünk az illatot árasztó széna között. Aztán észrevéve egy-egy megiramodó nyúlfiat utána vágtattunk és csoportosan vadászva, addig-addig kergettük, még valamelyikünk el nem kapta és tarisznyájába nem gyömöszölte őkelmét. Vittük Lojzinak. Főzzön belőle ebédet magának! Beérve a mocsárszélre összekapkodtuk a bíbicfészkek tojásait, és azt is vittük Lojzinak. Csak nem illik üres kézzel vendégségbe menni! Lojzi egyenként feltörte őket, megsózta, s egyhajtókára kiszürcsölte tartalmukat.

A mocsár tulajdonképpen úgy keletkezett, hogy a cukorgyár hatalmas nyárigátakkal körülvett ülepítő kazettákat épített ki a répalé, és a zagy ülepítésére. Amikor egyik kazetta megtelt, áthelyezték a zagyszállitó szivattyú csövét a másikba és éveket vártak amig tőzeggé alakul a zagy. Ezt a tőzeget baggerokkal kibányászták, amit a lakosok ingyen hazahordtak tüzelőnek. És így egymásután gazdálkodtak a hét darab hatalmas zagykazettákkal.

Mivel a zagykazetták a koronagát mögött az ártéren helyezkedtek el, a nagyobb áradáskor elöntötte őket a Tisza. Az ár visszahúzódása után itt maradtak a kishalak. A lápon található compók, nádi pócok, csíkhalak, kígyók-békák, piócák eltartottak egy pár pákászt. Sőt még számtalan vízimadarat is. Voltak ott bíbicek, búbosvöcskök, vízityúkok, gémek, vadkacsák. Nem beszélve a hatalmasra nőtt kecskebékákról, melyek méretes combjai kiváló éteknek bizonyultak.

Miután megszedtük tarisznyánkat vadmadártojással, beúsztunk a lápba vágott csatornán a Büdös tóig. Ott már várt bennünket Lojzi. Illendően köszöntöttük, mire ő megszíva csibukját, kiköpött egy hegyeset és ravaszkásan ránkkacsintva a foga közül mormogta felénk: bújjatok be! A kutyák is barátságos farkcsóválással üdvözölték egymást. Átadtuk Lojzinak zsákmányunkat, ő meg jéghideg bodzaszörppel kínált bennünket viszonzásul.

Ez a büdös tó ott volt már időtlen idők óta. Hogy került oda, senki sem emlékszik. Egyszer csak itt termett és itt van az óta is. Beszélik, lehet hogy az ördög műve. Belzebub helyezte ki ide a kénköves pokolból. Azér bugyog belőle fel a kéngőz. Még amikor a cukorgyárnak, hire-hamva sem volt már a törökök is ide jártak a reumájukat kezelni a büdös tó kénes, meleg vizére. A helyi lakosok a tó másik partjára egy rönkfákból ácskapcsokkal összeeszkábált stéget készítettek és ide jártak bajaikat gyógyítgatni. Lojzi magányát meg-megtörte egy-két gyógyiszappal és gyógyvízzel magát kuruzsló ismerős érkezése. Szívesen beszédbe elegyedett velük olyankor. Hozták-vitték a híreket.

Nem mondhatni, hogy Lojzi egy kellemes jelenség volt, de imádtuk a humoráért. Az ilyen emberre mondják arrafelé, hogy olyan rút, hogy az oroszlán ríva enné meg!

Feketére cserzett arcbőréből sárgán villantak ki pipára harapó sárga tépőfogai. Apró, szúrós, fekete disznó szemeivel a vesénkbe látott. Kitalálta még a legtitkosabb gondolatainkat is. Hogy tette? Rejtély. Horgas orra karvaly csőreként ugrott elő keselyű arcából. Vékony, inas nyakán imbolygó kottafejszerű zanzafeje búbosvöcsökre emlékeztette az emberfiát. Iszonyú erő, hatalmas elszántság lakozott ebben a mokány kis kun emberben.

A legnagyobb ajándék az volt számunkra, mikor hetente egyszer kinn aludhattunk nála. Ugyanis hajnalban tudtuk felszedni az egész héten át kinn levő, lerakott varsákat. A beletévedt halakat a nagy hentes-gyékény szatyorba pakoltuk és hazacipeltük Lojzinéninek. Ő pedig eladta a piacon. Este körbeültük a bográcsot és az égre szálló füstbe nézve elmerengve hallgattuk Lojzi meséit. Általában öhömöt főzött. Ez öreglebbencs, tarhonya, paprika, só és vöröshagyma keverékéből készült a büdös tó vizében felforralva. Ilyen ételeket, ami itt készült még a királyok sem fogyasztottak. Mondtuk neki olyankor– Lojzi bátyám még a Mátyás király is, megnyalná a szájszélét ez után az étel után!

Az már csak hab volt a tortán, ha pácolt békacombot, ürgét nyársalhattunk. Vagy izzó kövek közé muharba, sáslevélbe csomagolt csíkot, vízi pócot. Volt úgy, hogy tavasszal kosárnyi éti csigát gyűjtögettünk a réten és elvittük Lojzinak. Azt a csigaperkeltet nem lehet elfelejteni. A Gundel is megirigyelhetné, az már biztos!

Míg a vacsora a bográcsban rotyogott Lojzi pipára gyújtva elgondolkozva fújta a füstöt az égre. Így teremtve kapcsolatot a jó istennel, égiekkel, angyalkákkal és Szentpéterrel. És folyt ajkáról a szó. – mesélek nektek a Fehérló fiáról, jó lesz, gyerekek?– kacsintott ránk huncutul, kis disznó szemeit összecsippentve. És amikor elkezdődött a mese eltűnt a nádas, eltűnt a jelen nyomorúsága. Ott lebegett felettünk a kunok istene, Lojzi.

– Valamikor, réges régen, van annak már ezer éve is tán, a messzi keleti sztyeppéken lévő Kunországot nagy veszedelem fenyegette. A mongol-tatár hordák maguk előtt nyomták a fehér és fekete besenyőket, az úzokat, azok meg ránk zúdultak. Mit tehettünk, befogadtuk őket. A kunok királya Bököny feleségül vette a fehérbesenyő fejedelem legszebbik lányát, Aranymenyétet. Ebből a nászból született Fehérló. Fehérlónak apja halála utáni fejedelemmé választása napján született meg fia, akit csak egyszerűen így szólítottak: Fehérlófia. A sámán megjósolta, hogy ez a fiú, táltos lévén hét évig szopik, majd és ő lesz a világon a legerősebb, legokosabb férfi. Ő fogja a kunokat megmenteni.

Így is történt. Amikor már Kunországban nem volt maradásuk, a frissen fejedelemmé választott Fehérlófia vezetésével, az úzokkal és besenyőkkel közösen bebocsátást kértek nagy Magyarországba. És Béla király nekik adta az egész Tiszahátat. Legeltessenek, éljenek úgy, mint Kunországban. Így alakult ki a kis és nagykunság. Aztán Besenyszög, Besenyőtelek környéke a besenyők szálláshelyévé vált, ott élnek utódaik mai napig is.

Fehérlófia feleségül kérte Bélától leányát, Ágotát. A menyegzőt hatalmas pompával, világra szóló lakodalommal ülték meg. A vitézi tornán a magyarok fenegyereke Fanyüvő kihívta párbajra Fehérlófiát. Ebből lett a baj, mert Fehérlófia legyőzte és megölte Fanyüvőt. Ebből egy kis harag támadt a két király: após és vő között. Így, aztán amikor a tatárok megszorongatták a magyarok nyakát, a kunok ölbetett kezekkel nézték, mint pusztítják el a tatárok a magyarok házait, prédálják fel jószágaikat. Fűzik rabszíjra fehérnépeiket, s megbecstelenítve rabszolgaként hurcolják magukkal Tatárországba őket.

A kunoknak nem volt veszteni valójuk, mert nem voltak házaik, portájuk. Úgy zúdult át rajtuk a tatár horda, mint búzatáblán a vihar. Kitértek előlük. Mikor aztán megkezdődött az ország újjáépítése, akkor Béla letelepítette a kunokat és a besenyőket. Azóta élünk itt békességben egymással. Bizony már majdnem teljesen elmagyarosodtunk fiaim.

Fehérlófiát honalapító nagy királyunkként tiszteljük. Amikor meghalt, itt a közelben, a kunhalom alatt temette el népe hatalmas pompával, temérdek kincsekkel együtt. Senki sem meri bolygatni nyugalmát. Aki rossz szándékkal közelit a kunhalom felé, azt azonnal agyonvágja a villám, ami a földből csap ki rá. Minden évben a nyári nap-éj egyenlőség éjszakáján a kunok népünnepélyt tartanak Fehérlófia tiszteletére a kunhalom körül. Ilyenkor van a tűzugrás. De, hiszen ezt már ti is tudjátok, ez mai napig így történik. Na, itt a vége fuss el véle! – fejezte be a mesélést és eltiporva a tüzet a bőséges vacsora után, elvackolódtunk.

Álmunkan Fehérlófiának és Fanyüvőnek képzeltük magunkat és egymással birokra kelve versengtünk az elsőbbségért. Fentről, az égből Lojzi cserzett arca mosolygott ránk biztatóan.