ILLATOK

Május délelőtt. Verőfény. Fejem felett egy rigó túlórázik, trilláival serkenti a tavasz el nem lanyhuló erejét.

Jövök hazafelé és fütyörészek. Különösebb okom nincs a vídámságra, igaz arra sem, hogy némán bandukoljak.

Egyszercsak észrevétlen odacsúszik az öntudatlan csiripelt dallam alá a szöveg is. "De szép egy május éj, ott lenn Hawaiiban, elbódít a mámor, részegít az illat...!"

Nocsak -mondom-, igaz május van, de az éjfél még és már messze van, Hawaii pedig...

Akkor mi a fene csalhatta ki belőlem a dallamot?

Ahogy vizsgálódom, rádöbbenek, hogy a tavasz tömény illata kísér. Sarjadzó fűé, fanyar földé és virágpompába burkolózó fáké. Térdig gázolök, benne fürdök a mámorító, édes illattengerben. Lám, milyen egyszerű a kapcsolat! Belémzuhant, rámtört, rabul ejtett az illatok mézédessége és megindul bennem az emlékezés. Mert erre a giccs-szerű dalra gyermekkoromból emlékszem. Első zondoraóráim egyikén mér kipötyögtettem, és mert tetszett, mert szövegével és bájos harmóniájával egy messze-távoli, misztikus világot idézett, belémfészkelt és bennem is maradt. Kiirthatatlanul. És miközben éppen e dallam kapcsán gyermekkoromra emlékezem, eszembe jut, hogy nekem barátaim az illatok.

A feismerés nyomán, ahogy illik, társgondolatok ébrednek és én újra ott vagyok gyermekkorom kellős közepén. Illatokat érzek és emlékek tolulnak fel bennem.
Tömjénmillatot érzek és látom a püspöki ornátus lila ünnepélyességét, zsomborfű-illatot érzek és kint kószálok a lőrinci erdőn, a frissen születő gomba illata kúszik az orromba, a kacsótai réten bóklászok, köményillatot érzek, a friss kenyér csodálatos illatával a nyári délutánok hűs-aludttejes emlékei jutnak eszembe, dinnyeillatot érzek és Mami képe jelenik meg bennem, fenyőillatot és karácsonyok, koszorúillatot és temetések, rózsaillatot és ünnepek kérnek helyet emlékeimben.

És jön suhanva-rohanva az illatár. Ahány illat, annyi emlék. nyarak, telek, földszagú tavaszok, mustgőzös őszök, cserzettbőrszagú katonaévek, levendulailatú szerelmek, éterillatú kórtermek, klórszagú uszodavizek, esőszagú hajnalok,a szerelemre éhes test hormonokar riadóztató illata, tejszagú unokák, foghagymaillatú zabálások, benzinszagú kirándulások, fogkrémaszagú, álmosító reggelek, mind-mind bennem élnek és felpattantják emlékeim Wertheim-zárait, hogy újra elébem terítsék ízüket, múltjukat és el nem felejthető emlékeiket.

Csoda-e hát, hogy ennyi emléktől megrészegülve fütyörészek? Aligha! Bár mindez csak most jutott eszembe, hogy orrom nyálkahártyáit emlékeimmel piszkáltam fel. Hogy a virgonc neutronok meggondolatlan rohanásaikkal végigszáguldjanak agysejtjeimen, felébresztve újra bennem a gyermekkor csodálatos emlékhadát, megbűvölve az illatok és emlékek mámorító seregétől.

Újra Hawaiit fütyülök és újra meg újra teleszívom magam a tavasz lélekgyógyító erejével.

1989