Minden csoda három napig tart- tartja a szólás.
A ritkábbja esetleg négyig!
Amikor bombaként robbant a hír, hogy skót tudósok génmanipulációval állítottak elő olyan bárányt, amely a donorállat tökéletes mása, megszólaltak a tudósok, antitudósok, szkeptikusok és optimisták, megkondultak a vészharangok és felzengtek a harsonák.
De a csoda tartotta magát a szóláshoz: három nap multán elcsendesedett.
Egy újabb bejelentés azonban felélesztette az elhamvadó érdeklődést. Megtudhattuk, hogy egy többezer éves dinoszaurusz csontdarabkájából kívánnak korabeli és hamisítatlan másolatot klónozni a szakértők.
Ez azért mér nem semmi!
Képzeljük el, amint világunk új Jurassic-parkká nemesedik, ahol ischtiobronto-, dino- és egyéb szauruszok uralják majd a terepet.
Sutba dobhatjuk technikánkat, gépeinket. A nemcsak méreteiben, de erejében és képességeiben is újrateremtett monstrumok fogják szolgálni és kiszolgálni az emberiséget. Aztán hozzáklónozzuk az így kialakuló világhoz a természetet is, amely újra gazdagon, nem vélt érdemek, de szükséglet szerint lát el bennünket mindenféle jóval. (Lásd: Marx és egyéb gondolkodók!)
És újabb klónozással egyre mélyebben hatolunk a múltba, ahol az ember már meggörnyedve jár. Nehezére esik minden lépés, hiszen most jött le a fáról.
Hogy ki fog parancsolni ezeknek a hatalmas szauruszoknak?
Hát Béni és Frédi, a két kőkorszaki szaki Flinstonéktól. Bár ehhez őket is újra kéne klónozni.
Ennél a pontnál azonban elkeseredem. Óhatatlanul arra gondolok, mi történik majd, ha a teremtés eddig ismert és kedves aktusa helyett polgárjogot nyer a tudományosan irányított utódnemzés?
Bár ebbéli aggodalmaimat egy neves genetikus professzor eloszlatta. akként vígasztalta a hozzám hasonlókat, hogy a heteroszexuális reprodukció, magyarul a hagyományos eszközöket felvonultató szerelem olyan erősen belénk rögződött, hogy az a klónozás miatt sohasem fog háttérbe szorulni.
Így már más!
Jöhetnek a szauruszok!