SZÍNDARABOT (SŐT OPERETTET) ÍRUNK!
(Németh Pistával)

"Míg gyermek voltam, felnött szerettem volna lenni.
Mostanság inkább az a gyermek!"
(ego)

Németh Pista írónak vagy költőnek született.

Hogy voltaképpen melyiknek, az sohasem derült ki. Merthogy igazán egyik sem sikerült neki. Pedig mi mindent elkövettünk, hogy a Pegazus hátára vegye s nyargaljon vele egy akkorát, amekkorát Pista álmodott.

Gréti néni óvónő volt Lőrincen. Sokszor kellett beszaladnia az óvodához símuló lakásába az akkor már nagyon öreg édesanyjához. Ilyenkor megbízható kezekben kellett tudni azt a ficánkoló hadat, melynek testi és szellemi fejlődéséért ő volt felelős.

Erre a célra Pista volt a legalkalmasabb. Pista velünk egykorú volt ugyan, de szelleme, fantáziája magasan fölöttünk állt. Spielberg és Metro-Goldwyn Mayer is írígykedve hallgatta volna az általa kitalált meséket, melyekben boszorkányok, sokfejű szörnyek és éjszaka surranó szellemek voltak a főszereplők.

A napfényes kis szobában piciny padokon ülve szorosan egymáshoz símulva, reszkető kézzel és ajakkal hallgattuk Pista meséit, amelyekről sohasem derült ki, honnan varázsolta elő őket.

Aztán beleszeretett a versekbe. Leginkább Kosztolányiba. Napestig szavalta az "Egy kisgyermek panaszai"-t. Később maga is elkezdett rímeket fabrikálni. Ma is beleborsódzik a hátam, ha felidézem: egy középiskolai önképzőköri ülésen Pista Kosztolányiról tartott előadását. Engem beavatott, hogy egy-két maga-farigcsálta versét is bele fogja csempészni az előadásba. Óvtam tőle, miután szigorú és nagytudású főtisztelendő osztályfőnökünk -egyben magyartanárunk- is jelen lesz a szeánszon és azonnal kiderül, hogy Pista hogyan "mocskolja" be imádott példaképét, Kosztolányit.

Nem tudtam visszatartani ettől a merénylettől. Pista teátrálisan, harsány gesztusokkal idézte meg saját verseivel Kosztolányit, miközben a páter a sarokban szunyókált. Minden rendben történt, ma sem tudom, hogy Pista így megszentségtelenítette-e a magyar irodalom egyik fejedelmét vagy sem.

Aztán végigvágott rajtunk a történelem. A társadalom olyanná vált, mint a szódavíz. Átlátszó, világos és buzgott benne a tennivágyás. A háború utáni évek (nem sok, igazán tán csak kettő) felszabadították az embereket a kilátástalanság, a bezártság és reménytelenség béklyóiból.

Lőrincen mindennaposak voltak a közösségi szórakozások. Hétvégén leginkább a Vasutas Otthonban vagy az Iparoskörben jött össze " nép" Így és ott történhetett meg, hogy keresztespusztai zselércseléd együtt tangózott a helybéli orvosnéval, s hogy a falu egyetlen culágere a gusztávművei Biedermann báró szemrevaló lánykájával ropta a foxtrottot.

Erre az eleven zajló-hullámzó tengerre eresztettük le csónakunkat Pistával. Elhatároztuk, kézbe vesszük a falu mulattatását. Kabarétréfákat ástunk elő a háborút megelőző évekből, vállalkozókat toboroztunk, akik megjelenítették a szereplőket. Csak a Hacsek és Sajót tartottuk meg és fenn magunknak. Pista ösztönzésére magunk is megpróbálkoztunk darabírással, így született meg a szentlőrinci Hacsek-Sajó, amely a falu mindennapjainak, eseményeinek szatírikus megjelenítésével aratott sikert.

Nosza, ha mi írni is tudunk, hasznos volna (és tán ideje is) valami nagyobb fába vágni a fejszénket. Először egy egyfelvonásossal kezdtük. Pontosan nem emlékszem a szüzsére, csak annyi emlékem maradt, hogy valami spanyol cigánylányt rajzoltunk meg, biztosan remélve, hogy az innen-onnan összelopott zenével -Horváth Pali (az öregebb!) cigányzenekarának közreműködésével- sikerül valódi andalúziai hangulatot teremtenünk.

Pista szerelmes volt Eszterbe, akinek szívéért és kegyeiért én is szívesen ringbe szálltam volna. Eszerint az egyfelvonásos címe csak "Estrella" lehetett. A darab miatt -melynek férfiszerepét, Lorenzót, magam játszhattam- vastapsot kaptunk a Nagyérdeműtől.

Hát ha ilyen könnyen születik a siker, vágjunk a közepébe! És elhatároztuk, hogy háromfelvonásosat írunk. A zeneszerző -természetesen- én leszek. Nem tudom ez idő tájt Eisemann Mihály és Fényes Szabolcs fejében megfordult-e a gondolat, hogy a korona, amely a sokszoros sikerek révén őket megillette, megingóban van, hiszen ott lenn Baranyában új szerzőpáros kér bebocsájtást a könnyűzene és operett Pantheonjába.

Ettől kezdve nem lehetett elcsalni a zongora mellől. Napestig "zenét szerzettem". Már az ú.n. belépőnél elakadtam, mert annak angolkeringőnek kellett lennie, ám a hirtelen fegyorsult világban nehezemre esett zseniális tehetségem száguldó lovait lassabb ügetésre fognom.

A darab címét sem találtuk. Legyen "Tündérlányok"- mondta Pista.
Jó, válaszoltam, de akkor tündérlukúak legyenek, szemérmetlenül gondolva azokra a vágyakra, melyeket a remélt főszereplők irányában táplálgattunk magunkban.

Nekiálltunk, ám a darab írása és a zene szerzése leült. Helyette inkább plakátokon törtük a fejünket, amellyel közhírré tesszük majd a század egyik legsikeresebb operettjének ősbemutatóját.

A tervezett plakát (hatalmas betűkkel)

MEGTALÁLTÁK HITLERT!

(aztán parányiakkal folytatva):

akit idevonzott a kíváncsiság
a Vasutas Otthonban bemutatandó
"Tündérlányok" c. operett
ekkor és ekkor megtartandó előadására!

A darab -itt és most fel nem sorolható okokból- meg sem született. Ezernyi oka volt. Ezekben az okokban azonban senki ne keresse tehetségtelenségünket. Lustaságunkat annál inkább.

Az angolkeringő dallama azonban bennem maradt örökre.
Egyszer -évtizedek múltán- egy szakszervezeti üdülőben zongorához ültem, hogy újra felidézzem a bennem bújkáló dallamot. Átszellemülten játszottam a dalt, amikor a sarokban sakkozó egyik üdülőtársam elkezdte velem dúdolni azt.
Nofene!
Honnan ismerheti e csodálatos, sosemvolt és soha másutt nem hallható dallamot?
Kérdem, honnan ismered?
Mire ő: hát ez a "Jöjj, szerelmes párom/már csak jöttöd várom...." Neeeem?

Szerényen sütöttem le szememet és arra gondoltam, az okkult tudományokban kéne hinnem, azok hirdetnek efféléket. Hogy tudniillik ezt a dalt, amelyet én oly nehéz gondok és gyötrődések árán alkottam a világnak, valaki hamarabb, egykor, régebben már megálmodta.

Így lettem a transzcendentalizmus máig hű híve.

Pista Ausztráliába távozott. Nem vitt magával semmit, csak a Kosztolányi által nagybátyjának dedikált verseskötetet és ha egy magyar arra vetődvén Kosztolányi-verset szaval neki, ingyen vendégül látja tengerparti hoteljében.