VALLOMÁS (az első "igazi"-hoz) Minden Te vagy: a felleg és a hullám, a part vagy és örvény a part alatt, a tiszta ég, mely kéken boltosul rám és befödsz engem, mint az alkonyat. Te vagy az antik oltáron a bálvány, a hegyek ormán őrtűz fénye vagy, azúros bolton tündöklő szivárvány, s a forgószél, mert fürtjeimbe kap. Fölöttem kéklő, altató sötétség, fürdetsz a fényben, mint a hajnalok, viharbafúló, felleges sötét ég s a villám, amely rajta átrobog. A logika és az önkivület, pokoli gyönyör, égi fájdalom, az öntudat és szikrázó lendület, az ecet s a méz az ajkamon. A gyengeség, a büszke erősség a kétkedés, a hit Te vagy, amely tüzével lángragyújt, a hőség és megdermesztesz, mint a sarki fagy. A mozgás vagy és örökké mozdulatlan, a változó és mindíg örök egy, időtlen és élő minden pillanatban, a szeretet és izzó gyűlölet. Minden rejtélynek bűvös nyitja vagy, a pentagramm s a lidérc a föld alatt, a Mindenségnek rejtett titka vagy s mint csillagok, vezérled sorsomat. Te vagy az ébrenlét, Te vagy az álom,. tavaszi himnusz néma téli éjben, könnycsepp a szememen és mosoly a számon, Te vagy az én kis Édes-Mindenségem! 1986