Vincze Mária emlékére
Vannak anyák
akiket nem lehet eltemetni
repedt szívünk ravatalán
siratjuk őket folyton
akiknek szelídsége ragyog
a csillagoktól rogyadozó
mennybolton
Kezük érintése után vágyva
álmodni fekszünk
a bánatgödrös ágyba
Halottasházuknál
agyvelőnk virraszt
gúzsba kötve
akiknek lábnyomáról
a szél könnyfakasztó
port szór szemünkbe
Vannak anyák
akiknek hangja
torkunkba költözik
üdvösségükért tekintetünkben
örökös fény lobog
lelkünkben kápolnákat
emelünk nekik
vigaszra váró ajtónkon
emlékük kopog