Az esernyő

Esendő esernyő.Az esernyő

Esős, esernyős napok köszöntöttek ránk, parajelenségekkel tarkítva. Köztudott, ha viszel magaddal, nem fog esni, ha nem, esni fog. A dolog természetéből adódóan állandóan ázom. Ám nem vagyunk egyformák. Száraz időben naphosszat egyedül hurcolom esernyőmet, a város utcáin, terein, bánatosan, egyetlen csepp még mutatóban sem hullik. Eredménytelenül kutatok, kémlelek sorstársak után, senkinél még véletlenül sincs ezen alkalmatosság, mindössze nálam, fölöslegesen. A másság zavara nyomaszt, ezért lehet borús az ég, mostanában azért sem viszem magammal, ne nézzenek baleknak! Az elmúlt napokban, rendszeren csuromvizesen tértem haza. A legmeglepőbb, abban a pillanatban, amint elkezdődik az égi áldás, esernyők erdeje vesz körül. Megmagyarázhatatlan honnan kerülnek elő, nem a gömbvillám, ez az igazi parajelenség. Kezdek hinni az okkultizmusban, varázslásban, amit az életben és a szárazon maradáshoz, rajtam kívül, nyilvánvalóan mindenki ismer.
Hazafelé kevésbé kellemetlen, vár a biztos támaszpont az otthon, ahol ledobálom vizes gönceim, hajszárítóval, forró teával ápolgatom magam. Múltkor azonban zuhogó esőben a város másik csücskébe, Újpestre vitt utam, onnan vissza munkahelyemre. Esernyővel természetesen nem rendelkeztem, mivel esett. Hosszas fejtörés után mentő ötletem támadt. A Moszkva téren, mitől alig néhány száz méterre dolgozom, rendszeresen láthatóak ilyenkor esernyőt kínáló élelmes árusok. Amolyan egyszer használatos, eldobható darabnak tűntek, viszont olcsón adták. Miért ne lenne most másképp, okoskodtam. Kockáztatni kell, mi más életünk, mint értelmesen vállalt kockázatok sora, ha bármit is el akarunk érni? Nyakam közé kapva lábaim, rövid, határozott vágtával elértem a metró állomást. S láss csodát, ott vártak az eladók, csábítóan hasznos portékáikat ajánlva. Immár vizesedés elleni védőeszközzel felszerelkezve, kissé csatakosan, ám megelégedetten szálltam fel a villamosra. Első ízben kifogtam elkerülhetetlen sorsomon, az esőn. Megáztam ugyan, de vereségem ideiglenes, stratégiailag biztatóak kilátásaim. Önbizalommal telten, sikeresen elintéztem ügyemet.

Újpest központ végállomástól derűsen, szárazon indultam visszafelé. Déli 12 órakor, ebédidőben, csupán néhány utas lézengett a peronon. A fülkében szinte magam ültem le a pad szélére, melynek másik végén megpillantottam az ottfelejtett esernyőt. Agyamban gondolataim lázasan kezdtek cikázni. Szerencsés napom lesz mégis, bár kényszervásárlást kellett végrehajtanom, csökkenthetem befektetéseim a felével. Közvetlenül ezután megszólalt egy hang, a lelkiismeretemé. Képes lennék eltulajdonítani eme véletlenül ottfelejtett tárgyat? Le kell adnom a metró felügyelőknek, így becsületes! Érvek és ellenérvek sorjáztak gyors egymásutánban elmém kiismerhetetlen, zeg-zugos ösvényein, de kiutat nem leltek. Mire felnéztem, kiderült, már elhagytunk három megállót, a megszaporodott számú utasok közt leendő plusz, vagy leadandó esernyőm, szem elől veszett. Megnyugodtam, a belső konfliktus magától megoldódott. Mint életem folyamán annyiszor, némi időhúzás árán sikerült megszabadulnom a döntés felelősségétől. Lelkileg felszabadultan, megkönnyebbülve folytathattam utam. A Nyugati téren frissen kiszálltam, apró vívódásomra a feledés jótékony homálya borult. A mozgólépcsőn felfelé haladva enyhe, bizonytalan eredetű határozatlanság fogott el. Töretlenül optimista hangulatomat nem befolyásolta. A villamosmegállóhoz vezető feljárónál záporozó esőcseppek fogadtak, rutinmozdulattal nyúltam új esernyőmért, hiába, a szerelvényen hagytam.

/Marci 2005-04-12/