Szonett a szerelemért

Néha feledem, hogy időnk véges,
hogy szeretni itt a földön van jussom.
Míg ver szívem, míg érezni képes,
míg szép szívedbe magamat rajzolom,
míg tegnapom igaz holnapra ébred,
s hinni tanul bennem a kétkedés,
míg köszönni tudlak a sorsnak téged,
s mosolyod örökre elmémbe vés,
addig tudom, hiába nem éltem,
s lelket sem koloncnak adott az ég,
nem baj, ha a vég korán jön értem,
csak téged engedjen szeretni még.

Futnak a napok, s vele az évek,
most kell szeretnünk, nincs másik élet.

Légy oázisom!

Lopd le nekem a Napot a kék égről,
Hogy elhiggyem, fény nélkül nem élhetek,
Tarts távol engem két szemed tüzétől,
Ne vakítson, ha belőled ébredek.

Felhők jönnek néha szép jövőnk felől,
Máskor csábítanak buja Édenek,
Elfutnánk olykor vézna jelenünkből,
De marasztalnak szép emlék-szigetek.

Légy oázisom, hová visszatérek,
Mi mindig visszahív, bárhol is vagyok,
S csillapít, hogyha ezer fokon égek.

Születnek bennem, majd meghalnak dalok,
De hozzád szól minden szerelmes ének,
S minden gyönyörű szót, lám, neked adok.

Kiszakítva

fellobbansz bennem
mint kialvóban lévő kanóc
mit megsimogat
egy apró
váratlan fuvalom
szememben táncolsz
majd könnyű csókod
hagyod meztelen
reszkető vállamon
édes vágy ébred
ölemben
mint csöppenő méz
olvadok gyöngyöző
tested köré
s a vágy ereje
kiszakít a térből
valahová a
végtelen
fölé

(2004. november 25.)

Szívszakadva

...egyszer a legvadabb
táncból is elfogy a lendület
s az akkordokban
megbotlik a lábad
kifulladsz te is
a legjobb táncos
pedig ezer fokon
szívszakadva jártad
hamis már a dallam
s tétován kutatod
emlékeidben a régvolt
szépséges harmóniát
megbicsakló térddel
görnyedsz a földre
s dúdolsz halkan
egy ismerős melódiát
nincs tűz nincs ritmus benned
a zajgó forgatagban
valahol egyszer elveszett
kopott már az egykor fénylő
körben tükör parkett
s nem fogja már senki
görcsbe rándult
erőtlen kezedet
koppan a cipőd
és roppan a hátad
s lám most szteppelhetsz
magadban
új idők jönnek
s új melódiák
te mégis azt a régit
dúlolod könnyek között
halkan