Seuso Bűntény 2 folyt. 

    Bizalmas kincsszemle

Talán sorsszerű volt az a pillanat, amikor a római kori műkincsek a kaliforniai Getty Múzeum raktárában először csillantak meg egy magyar régészprofesszor előtt.
Szilágyi János György professzor a magyar régészek közül elsőként láthatta a Seuso-kincseket. A ma is aktív tudóssal a Szépművészeti Múzeumban lévő dolgozószobájában találkoztunk, ahol több mint ötven esztendeje dolgozik.
- Professzor úr, milyen körülmények között került kapcsolatba az ezüstlelettel?
- Tudományos ösztöndíjjal voltam 1984-ben a Getty Múzeumban. Az antik osztály vezetője, aki régi, jó barátom volt, azt mondta, most volt náluk a vásárlási bizottság, ha szépet akarok látni, menjek, megmutatja. Bár ezt hivatalosan nem tehette, mert akkor még nem döntöttek a vételről. Mint ókori művészettel foglakozó szakember, teljesen gyanútlanul szemléltem az elém rakott ezüsttárgyakat. A Seuso-feliratos tál közepén vízparton lakomázó társaságot láttam, a háttérben erdővel és vadászjelenettel, a tóra pedig az van írva: Pelso. Rögtön megkérdeztem kollégámtól, barátomtól: "Tudod, hogy ez a Balatont jelenti?" Nagyon meg volt döbbenve. Mert ki tudja azt rajtunk, az egykori Római Birodalom Pannónia tartományának területén élőkön kívül, hogy a Pelso a Balaton latin neve. A felirat egyértelműen annyit jelentett, hogy az ezüstedények pannóniai használatra, rendelésre készültek. Később tudtam meg, hogy a Getty Múzeum elállt vásárlási szándékától, mert kiderült, hogy a kincseknek hamis libanoni eredetet igazoló papírjai voltak.
- Tehát az ön véleménye is közrejátszott abban, hogy az amerikai múzeum elállt a vásárlástól?
- Bizonyára, hiszen a kollégám képzett muzeológus volt.
- Mi történt ezután? Hiszen a Seuso-kincsek létezéséről 1990-ben szerzett tudomást a közvélemény, miután Lord Northampton a Sotheby's aukciósháznak is felajánlotta megvételre.
- A dologgal nem akartam foglakozni, mivel a pannóniai kutatásokban nem voltam érintett, én itáliai és görögországi régészettel foglalkozom. Viszont a látottakra itthon felhívtam a már elhunyt Mócsy András professzor figyelmét. Furcsa, de később a rendőrségtől tudtam meg, hogy Mócsynak egy tudományos konferenciára írt előadásának korrektúrájában benne volt, amit elmondtam neki a Seuso-kincsről.
- Hogyan vélekedik a kincslelet bűnügyi vonatkozásairól és a műkincscsempészetről?
- A rendőrséget érintő egyetlen megjegyzésem: ha a kincset Magyarországról vitték ki, ami a legvalószínűbb, akkor elképzelhetetlen, hogy magánember ki tudta volna vinni úgy, hogy sem a szovjet, sem a magyar katonai elhárítás ne vette volna észre. Figyelembe véve azt is, hogy ahol Sümegh József a kincset megtalálta, Polgárdi térségében szovjet rakétakilövő-helyek voltak. Azt tudjuk, hogy a magyarok és a KGB-sek is foglalkoztak műtárgycsempészettel.
- Ön szerint miért vesztettük el 1993-ben a Seuso-kincsek visszaszerzésére indított New York-i pert?
- A per tárgya nem az volt, hogy Magyarországról lopták-e el a kincseket, hanem az, hogy Lord Northampton jóhiszeműen jutott-e az ezüsttárgyakhoz. A nemzetközi törvények szerint, ha nem sikerül bizonyítani, hogy tudta, lopott műtárgyat vesz, akkor csak úgy köteles visszaadni, ha a magyar állam kifizeti az értékét. Mivel a New York-i pert elveszítettük, a kincs továbbra is az angol úr birtokában marad. Kevés a valószínűsége, hogy bármely külföldi múzeum ilyen botrány után megvásárolja tőle, ám egy milliomos magángyűjtő, akinek nincsenek fenntartásai, bármikor jelentkezhet nála vevőként.

Titkok tudói

Polgárdiban még nem halványultak el az emberek emlékezetében a kincsleletről elterjedt hírek. Vannak, akik saját szemükkel látták a római kori ezüstkészlet egyes darabjait, mások a Seuso-edények nyomát keresik.
A 70-es főúton a Balaton felé tartva a legtöbben keresztülautóznak a kisvároson, nem is sejtve, milyen titkokat őriz Polgárdi. Itt élt és itt szőtte hamar szertefoszlott álmait Sümegh József, a Seuso-kincsek megtalálója.
Ma már hiába keresnénk bárkit a Sümegh családból a városban, kevés sikerrel járnánk. Máshol élnek a kincstaláló katona féltestvérei, és néhány éve az édesapja is meghalt. Sikerült azonban beszélni a kisvárosban olyan emberekkel, akik ismerték Sümegh Józsefet.
A régészet, de főleg a régi pénzérmék iránt érdeklődő fiatalembert diákkora óta jó kapcsolat fűzte földrajztanárához, Födelmesi Istvánhoz. Az egykor érmegyűjtéssel foglalkozó nyugalmazott tanárt ma elsősorban megromlott egészségi állapota foglalkoztatja, betegsége miatt csak telefonon tudtuk elérni. A tanár úr a New York-i Seuso-per idején maga is járt az Egyesült Államokban. Úgy emlékszik, a tanúk hiába erősítgették, hogy látták Sümegh Józsefnél a Lord Northampton birtokába került kincseket, állításaikat nem hallgatta meg a bíróság, sőt az egyik tanút haza is küldte. Födelmesi István nemcsak másoktól hallott az ezüstkészletről, hanem Sümegh József két kancsót és egy tálat meg is mutatott neki. A véleményét kérte, mit tegyen a régi tárgyakkal. Ő azt tanácsolta a fiatalembernek, vigye be a múzeumba az edényeket, majd ott megmondják, melyik korból származnak. A volt tanítvány katonaként is megkereste Födelmesit, pápai parancsnokának vásárolt tőle régi pénzeket Horthy Miklós és Ferenc József arcképével.
Talán egészen másként alakul a Seuso-sztori, ha Sümegh József hallgat volt tanárára, és jelentkezik valamelyik múzeumban a Seuso-kincsekkel. De erről már Árvai Zoltán gépészmérnökkel váltottunk szót polgárdi házában. Árvai maga is érmegyűjtő, és a Seuso-rejtélyt kutatja. Véleménye szerint Sümegh József különös dolgokon mehetett keresztül az értékes lelet megtalálásnak pillanatától a haláláig. A Borbély-pincében felakasztott Sümegh pápai katonai szolgálata idején valamelyik elöljárójának bizalmasan elmondhatta, mit talált. Tőle tudhatták meg a titkot mások, akik úgy döntöttek, megszerzik a kincset. Ezek az emberek viszont úgy vélték, csak akkor juthatnak az ezüstkészlet birtokába, ha a katonát elteszik láb alól. A polgárdiak még ma is azt beszélik, hogy Sümeghet követték, amikor leszerelése előtt hazament a civil ruhájáért. Az idegenekkel ment ki a Borbély-pincébe, ahol a kincs el volt rejtve. A társaság italozott, majd az ismeretlenek állítólag benzint injekcióztak áldozatukba. Pár nap múlva a pincében katonakabátjának övére felakasztva találták meg Sümeghet.
Árvai Zoltán barátaival azt tervezi, ha a kincsek nyomára bukkannak, kezdeményezik, hogy Polgárdiban nyissanak Seuso-múzeumot.

Kezében volt a kincs

Polgárdiban Strasszer István többszintes családi háza a Balatoni út mellett magasodik. Szomszédságában élt egykor Sümegh József, a római kori ezüstlelet megtalálója, akivel barátság is összekötötte.
- Már mindent elmondtam a rendőrségnek és a tévéseknek - fogadott bennünket Strasszer István a kapuban, közben az udvaron hatalmas kutya vicsorgott, ugatott, és többször is felénk rugaszkodott, de szerencsére visszarántotta a lánca.
A házigazda már-már zaklatásnak vette látogatásunkat, mert túl sokan kérdezték már a Seuso-ügyben, de aztán csak beinvitált bennünket, és megmutatta az egykori kerítés helyét, ahol Sümegh Józsefhez átjárt. Most fal, az épülő újabb lakrészt választja el a hajdani Sümegh-portán élő szomszédoktól.
Strasszer István nem volt túl közlékeny, de azt azért elárulta, hogy két rézüstben látta a kincseket Sümegh Józsefnél. Barátja megmutatta neki a szürkés-fekete piszokbevonatú edényeket és kisebb kupákat. Láthatóan kőporosak voltak, ezért megkérdezte Sümeghtől, hogy a közeli kőbányában találta-e őket, de nem kapott választ.
Strasszer István a New York-i perben tanúskodva hiába állította a maga igazát a bíróság előtt. A több órán át tartó kikérdezése ellenére úgy érzi: nem akartak jelentőséget tulajdonítani a vallomásának. Pedig a Pelso feliratos Seuso-tálról olyat tud, amit senki más: mivel kíváncsi volt, hogy a Sümegh által mutatott tárgyak miből készültek, erősen lesmirglizte a nagytál szélét. A dörzsölés nyomát, ha lehetőséget kapott volna rá, megmutatta volna a New York-i tárgyaláson.
Strasszer István szerint ma már hiába keresik itthon a Seuso-kincseket, szerinte kizárt, hogy bárki a nyomukra bukkanjon.
- Szerintem minden darabot a két rézüsttel együtt régen kivitték külföldre, hiszen ezért ölték meg a barátomat - vélekedik. - Bizonyíthatunk mi akármit, a kincseket most birtokló lord nem bolond, hogy visszaadja, amire annyi pénzt költött.
Miközben kikísért bennünket, még hozzátette: kár, hogy akik érdemben tehettek volna valamit a Seuso-kincsek hazahozataláért, nem tettek meg mindent.

A csíkos nadrágok titka

Polgárdiban él Harmath József is, aki szintén tanúként szerepelt a Seuso-kincsek visszaszerzésére kezdeményezett New York-i perben. Még ma is élénken foglalkoztatja az ezüstkészlet ügye. A Borbély-pincében a kőbánya munkásai által felakasztva megtalált, leszerelés előtt álló Sümegh József honvédet gyerekkorától ismerte. Harmathot a Polgárdihoz közeli szőlőhegyen találtunk meg, ahol gyümölcsfáit fedte be védőhálóval.
Megtudtuk tőle, hogy a jó szándékú kezdeményezések ellenére a polgárdiaknak sem sikerült a Seuso-készlet újabb darabjára bukkanniuk. Pedig a polgármesteri hivatal épületében még egy ládát is kiraktak, remélve, hátha akad valaki, aki ugyan inkognitóját nem kívánja felfedni, de elhelyez a dobozban egy olyan tárgyat, amely a Seuso-rejtély megoldását elősegíthetné. Sajnos a láda üres maradt.
- Arra leszek kíváncsi, ha most decemberben elévül a gyilkosság, lesz-e annyi becsület valakiben, hogy jelentkezzen, és támpontot adjon a rendőrségnek - mondta Harmath József. - Én egyébként sejtem, hogy ölték meg Józsit. Az egész egy nagy darázsfészek, veszélyes belenyúlni. Szerintem a honvédség hibát követett el, amikor öngyilkosságként zárta le az ügyet. Még arra sem méltatták szegény gyereket, hogy megnézzék, egy mikádóövre volt-e felakasztva vagy kettőre. Sok mulasztás történt, ezért is feltételezhető, hogy komoly katonatisztek keze volt a dologban. Többször láttam, amikor Józsikát csíkos nadrágos emberek hozták haza kocsival. Ennyire azért nem volt jó katona. Annyira pedig nem lehet hülye valaki, hogy néhány nappal a leszerelése előtt felakassza magát, amikor tele volt tervekkel. Építkezni akart, megvolt már minden: a telke, a tégla, a vasbeton gerendák. Egyébként szorgalmas ember volt, sokat dolgozott. Én azt hittem, hogy Jóska csak régi pénzekkel foglalkozik, egészen addig, míg nem láttam nála azokat az edényeket. Az összes tele volt olyan iszapos földdel, mint amilyen a kőbányáé. Ócskaságnak néztem őket, engem csak egy kisebb üst érdekelt, amely jó lett volna bitumen keverésére. Azért a többi edényt is megnézegettem, azt hittük, hogy ónból vagy ólomból vannak, mert nagyon nehezek voltak. Ma már örülök, hogy jobban nem kerültem bel ebbe a buliba, mert aki benne volt, már mind halott.
A Seuso-ügy ma is foglalkoztatja Harmath Józsefet. A kutyáját is a kincs jelenlegi tulajdonosáról, Lord Northamptonról nevezte el. Nemegyszer eszébe jut az 1993-as New York-i tárgyalás is, amelyen délelőtt tíztől délután öt óráig tett fel neki kérdéseket a bírónő.
- Ha most mennék New Yorkba, másként lenne, az ügyvédemet is vinném magammal. Megmagyaráznám a bíróságon, hogy nem hazudni utaztam Amerikába. A Bibliára is megesküdtem, ezrét ne nézzen senki hazugnak. Életemben a New York-i tárgyalás volt az első alkalom, amikor bíróságon jártam. Meglepődtem azon is, hogy a tolmács nem tudott mindent lefordítani, amit mondtam. A bitument is a szótárban keresgette. Mindenki rajtunk röhögött, én meg ott izzadtam. Hogy honnan szerezték a tolmácsot, nem tudom. Kedves hölgy volt, csak magyarul nem tudott. Egy jó szinkrontolmács kellett volna erre a tárgyalásra. Ráadásul a Magyarországot képviselő ügyvéd - aki egyébként nagyon jó gyerek - sem volt szerintem a helyzet magaslatán.

A Sümegh-ház rejtélye

Polgárdiban és környékén sokan ismerik a siófoki Takács Károlyt. A halk szavú ember, aki korábban vándor vidámparkjával járta az országot, évek óta különös szenvedélynek hódol: a Seuso-kincsek elrejtett darabjait keresi.
- Kilenc éve egy pesti gyűjtő barátomtól hallottam először, hogy a Polgárdiban talált ezüstkincseket keresi - meséli Takács Károly. - Ezután egy helybéli géplakatos ismerősömtől érdeklődtem, akinél sok ember megfordult. Sajnos csak annyit tudott, hogy a kőbányában robbantáskor találták meg a római kori edényeket.
Takács Károly ezt követően kezdett el kutatni a kincsek után. Megkereste a rejtély kulcsfigurájának, a meggyilkolt Sümegh Józsefnek a rokonait, majd sorra másokat, akiktől támpontokat remélt. Azóta sok emberrel beszélt, hogy valamilyen nyomra bukkanjon. Ennek eredményéről így nyilatkozott:
- Több helyen ástam, és műszerrel is kutattam. Voltak, akik becsaptak, előre elkérték a pénzt "tanácsaikért". Nagy nehezen sikerült bejutnom a volt Sümegh-házba. Többször jártam az épületben jelenleg élő embereknél, megbarátkoztam velük. Valamennyi fizetségért megengedték, hogy átvizsgáljam a házat és az udvart. Erre az késztetett, hogy Sümegh József egyik nagybátyjától hallottam, a padláson, a kémény mellett van eldugva a kincs.
Természetesen érdekeltek bennünket a kincskeresés részletei, amelynek akadtak sikerrel kecsegtető pillanatai is.
- A házban a falakat is végigműszereztem - folytatta Takács Károly. - Az egyik részen különösen jó hangot adott a fémkereső. Az már csak később derült ki, hogy a falban rabicháló van, amivel a sárfalakat hálózták le régen. Ez a háló ólmozva volt - a műszer szerint pedig az ólom is nemesfémnek számít.
Sümegh Józsefről mást is kiderített a rejtély szenvedélyes kutatója. A fiatalember egyik féltestvérétől tudta meg, hogy rendszeres látogatói voltak, akikkel régiségeket adtak-vettek. Volt köztük egy bizalmasa, ő keltette fel a régészet iránti érdeklődését is. Amikor ő megjelent, az ajtót magukra zárták, és a régiségeket nézegették. Sümegh féltett kincsei voltak a Seuso-készlet mellett azok az aranypénzek, amellyel állítólag az egyik edény volt tele.
Takács Károly eddigi információi szerint a fiatalember több helyen is fizetett az aranypénzekkel, valószínűleg a csikóját és a telkét is az aranyból vette. Az eddigi feltételezésekkel szemben úgy gondolja, hogy a Seuso-kincseket nem a bányában találta a szerencsétlen véget ért katona, hanem egy pince vagy házalap kiásásánál fordíthatta ki a tárgyakat a munkagép. A kőbányában használt géppel Sümegh József és Kolonics György nevű munkatársa rendszeresen dolgoztak épületek szintezésén (Kolonics szintén rejtélyes körülmények között halt meg somlyói pincéjében - A Szerk.) Sümeghet gyűjtőszenvedélye mindenhová odacsalta, ahol nagyobb földmunkát végeztek. Így volt ez a Sárvíz-csatorna kitisztításakor is, amelyet nagy figyelemmel kísért.

Kitört a Seuso-láz

Az utóbbi időben felerősödött kincskeresési hullám kis túlzással Seuso-láznak is nevezhető. Egyre többen erednek az ezüstkészlet még feltehetően Magyarországon lappangó darabjainak nyomába. Vannak köztük jóhiszemű emberek és szerencsevadászok is.
Akadnak külföldiek, akik az Interneten keresztül is keresik a Seuso-kincs darabjait. A www.michelvanrijn.com címen érhető el az egyik külföldi kincskereső, a Scotland Yard egykori informátora. Dézsy Zoltánnak, a Seuso-kincsről készült dokumentumfilm alkotójának kezdeményezésére a www.hunnia.net címen bőséges információt kaphatnak az érdeklődők a római kori lelet történetéről.
- A műkincsekkel foglalkozók között és az alvilágban úgy vagyok elkönyvelve, mint a Seuso-kincsek egyik keresője. De nemcsak én keresem a kincset. Volt, akikkel összefutottam, volt, akikbe belebotlottam. Először azokba a régiségkereskedőkbe, akik fillérekért elkótyavetyélték a birtokukba került ezüsttálakat. Ők később hiába járták az orgazdákat, már nem bukkanhattak az eladott tálak nyomára. Keresik a kincslelet még itthon található darabjait amatőr gyűjtők és "hivatásos" kincsvadászok. Nem véletlen, hogy amikor a régészek befejeznek egy-egy ásatási szakaszt, az egész területet felszórják szeggel. Ez teljesen megbolondítja a kincskeresők detektoros műszereit - hallhattuk Dézsytől.
A Seuso-film korábbi és közelmúltbeli bemutatása után is többen jelentkeztek Dézsy Zoltánnál. Mint elmesélte: voltak, akik javaslatokkal lepték meg, mások pénzt kértek volna tanácsaikért. Akadtak, akik római eredetűnek vélt tárgyakat is prezentáltak. Előfordult, hogy börtönből üzengetők ígértek segítséget abban a reményben, hogy büntetésükből szabadulhatnak.
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának a Seuso-kincsekkel foglalkozó szakemberei egy lakossági bejelentés alapján esélyt láttak arra, hogy rábukkanjanak a késő római kori ezüstkészlet még elrejtett darabjaira. Utánajártunk, mit találtak.
Óriási kráterre emlékeztet Kőszárhegy határában a kőbánya. Közelében békés szőlőskertek sorakoznak kisebb-nagyobb borospincékkel. Az egyik telken augusztus elején titokzatos csapat tűnt fel kutatóeszközökkel és munkagépekkel.
A környéken csupán a kőbánya éjjeliőrét találtuk. Az útbaigazítás mellé elmondta, mit látott az előző napokban: - Nagy volt a felhajtás, sokan jöttek ide gépekkel. Míg a földet túrták, nem engedtek senkit a közelébe. Azzal meg nem nagyon dicsekedtek, hogy találtak-e valamit.
Frissen elsimított földfelület és egy több méter mély gödör, a mellé halmozott földdel - így nézett ki az átkutatott terület, amikor ott jártunk. Az ásatási helyről egyébként rálátni az egykori Borbély-pincére, ahol megtalálták Sümegh Józsefnek, a Seuso-rejtély kulcsfigurájának felakasztott holttestét.
Bánkutiné Hajdú Éva, a Seuso-kincsek miniszteri biztosa nyilatkozott és sajtótájékoztatót is tartott a kutatási munkálatokról:
- A NKÖM tízmillió forintos jutalmáról szóló felhívása után több tucat bejelentést kaptunk. Köztük olyanokat is, amelyek valóságalapját érdemesnek tartottuk ellenőrizni. Egy bejelentő azt állította, hogy a kőszárhegyi kőbánya oldalában van még néhány római kori ezüstedény elásva. Húsz év után megpróbálta megmutatni a domboldalon azt a helyet, amelyről a Sümegh család azóta már meghalt tagjaitól úgy hallotta, hogy ott vannak elrejtve a kincskészlethez tartozó edények. A terület jelenlegi tulajdonosának beleegyezésével, régészekkel és geofizikai szakemberekkel átvizsgáltuk a területet, és ott, ahol a műszerek jeleztek, markolóval kiásattunk egy 20 x 20 négyzetméteres részt. Mivel a talaj erősen vasoxidos, a műszerek többször is félrevezették a kutatókat. Próbálkozásunk, annak ellenére, hogy segítőnk határozott volt a helyszín megjelölésében, sajnos, nem vezetett eredményre. Lehet, hogy a bejelentő rosszul emlékezett, de az is lehet, hogy más is emlékezett erre a helyre, és már elvitte az edényeket.
Azt is megtudtuk, hogy a bejelentő nem akart nyilvánosan szerepelni. Mindenképpen védeni szerették volna, kívánságát tiszteletben tartva kezelték bizalmasan a kutatási munkálatokat is. Csak a rendőrségtől kértek segítséget ahhoz, hogy az illetékteleneket távol tartsák az ásatás helyétől. A miniszteri biztos leszögezte: a Seuso-kincsekkel kapcsolatban a jövőben is komolyan veszik, ha a bejelentő titoktartást kér.
Nem titok, Seuso-ügyben több bejelentést is kapott a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma magánnyomozóktól. Utánajártunk, milyen lehetőségük van a magyar Pinkertonoknak, hogy az ezüstkészlet után nyomozzanak, és vállalkoznának-e a Seuso-rejtély megoldására.
A minisztérium illetékese szerint nem zárkóztak el attól, hogy magándetektívek is bekapcsolódjanak a késő római kori ezüstlelet még Magyarországon levő darabjainak felkutatásába. Nyomozásra eddig egyiküknek sem adtak megbízást, a felhívásukban felajánlott tízmillió forintos sikerdíj azonban magándetektívet ugyanúgy megillethet, mint bárki mást.
Mivel a személy- és vagyonvédelmi tevékenységről, illetve a magánnyomozásról szóló törvénynek nincs olyan pontja, amely kizárná a magánzsarukat a Seuso-kincsek utáni kutakodásból, megkérdeztük egy budapesti és egy székesfehérvári vállalkozás vezetőjét, szakmailag izgatja-e a feladat.
Gyuri József ügyvéd, a budapesti székhelyű Őrnagy és Társa Detektíviroda tulajdonosa szakmai szempontból igazi kihívásnak tekintené a Seuso-rejtély megoldását. Felkérés nélkül is szívesen nyomozna az ügyben, ehhez azonban - mondta - alapinformációkra lenne szüksége, látnia kellene az eddigi nyomozati iratokat. Lehet, hogy egy-két olyan adat is sokat mondana neki, amelyeknek a rendőrség eddig nem tulajdonított jelenőséget. Nyomozása kiindulópontja a kincset megtaláló Sümegh József halálának tisztázása lenne. Úgy érzi, annak is megvan az oka, hogy a rendőrség miért nem ért el eddig eredményt. Ismerve az akkori határőrizeti rendszer szigorúságát, azt is alapkérdésnek tekinti, hogy jutottak ki a külön-külön sem apró ezüsttárgyak a határon.
Gyuri József a kincsek értékét ismerve úgy véli, azért nem érkezett eddig igazán figyelemre méltó bejelentés, mert kevés a felajánlott tízmillió forint. Szerinte többet kellett volna kitűzni, akár százmillió forintot is, és jobban hangsúlyozni kellett volna, hogy az ügyhöz kapcsolódó bűncselekmények elévültek, akkor talán nem félne senki a büntetéstől.
A Privát Plus Fókusz Detektíviroda Székesfehérváron működik, közel ahhoz a helyhez, ahol a kincslelet előkerült, és ahol a vele kapcsolatba hozható emberek nagy része élt vagy él. Csatári Tibor, az iroda vezetője - aki egyben a Fejér Megyei Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara alelnöke, az országos szakmai kamara elnökségi tagja - megbízás esetén örömmel nyomozna a Seuso-kincsek után. Szakmai karrierje megkoronázásnak tekintené, ha eredményt tudna felmutatni. Szerinte a Seuso-ügyben mindent meg kellene mozgatni a siker érdekében. A rendőrségnek nem kellene elzárkózni a magánnyomozókkal való együttműködéstől, akiknek törvényben előírt kötelességük, hogy minden olyan információt átadjanak, amely a nyomozást előbbre viszi. Csatári Tibor szerint figyelembe kellene venni azt is, hogy a magándetektívekhez másképp viszonyulnak az emberek, általában többet mondanak el nekik, mint amikor zsaru kérdezi őket. És azt sem árt tudni, hogy a magánhekusok nyolcvan százaléka rendőr volt, többségük több évtizedes bűnügyi tapasztalattal a háta mögött.

A libanoni kapcsolat

Keveset tudni a Seuso-kincsek külföldi sorsáról és a római kori ezüstlelet ügyében indult angliai Scotland Yard nyomozásról. Mindezekről kértünk tájékoztatást Bánkutiné Hajdú Évától, a kincsüggyel foglalkozó miniszteri biztostól.
- Milyen információi vannak a Seuso-kincsek külföldi érétkesítéséről?
- A 14 ezüsttárgy és a rézüst 1978-1980 között került ki az országból Halim Korban libanoni műkereskedőhöz. (Korbanról ismert, hogy korábban nemegyszer megfordult Magyarországon, a Szovjetunióban pedig diplomáciai szolgálatot teljesített. A műkincsek iránti érdeklődését mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Londonban ikoncsempészésen bukott le. - A Szerk.) Korban 1974-1980 között Bécsben élt, ahol a Hilton Szállóban üzlete volt, majd 1980-ban Londonba költözött. A libanoni műkereskedő baráti és üzleti kapcsolatban állt a szerb Anton Tkaleccel, akinek magyar felesége, és anyósa Magyarországon él. Azt még ma sem tudjuk pontosan, hogy mi volt a szerepe Tkalecnek. Nem világos, hogy ő vitette-e ki a kincseket vagy Halim Korban. Mindenesetre az angol nyomozati anyagokból is tudjuk, hogy a készlet összes darabja átment Korban kezén. A Seuso-kincsek első darabjait egy londoni galérián keresztül ajánlották fel Rainer Zietz régiségkereskedőnek. Neki nem volt nehéz megtalálnia az utat Sir Peter Wilsonhoz, a Sotheby's aukciósház egykori elnökéhez. (Az 1984-ben elhunyt szaktekintélyről csak évekkel a halála után derült ki, hogy Kim Philbyvel együtt a KGB ügynöke volt. - A Szerk.)
- Hogyan bonyolódott le az "üzlet"?
- Az, hogy Korban adta el a Seuso-kincseket, egy libanoni jegyzőkönyvből is ismert. A nyomozók begyűjtötték az összes számlát, amit Korban állított ki, ezek alapján derült ki, hogy minden az ő kezén ment keresztül. Az első műtárgyért, amelyet 1980 november 19-én adott el, 43 ezer fontot kapott (A kincseket megtaláló Sümegh József ekkor még élt! - A Szerk.) Egy másik Seuso-edényre 70 ezer fontos ajánlatot tettek, a harmadikért pedig 1980. december 16-án 225 ezer fontot fizettek. Hogy az ár ekkorát ugrott, abban szerepe volt annak is, hogy az ezüstkészlet darabjait megmutatták a British Museum egyik szakértőjének. A műkincsszakértő azt mondta, a tárgyak akkor érnek nagyon sokat, ha egy készletet képeznek. Miután mindez kiderült a vizsgálat során, és a dátumokat összevettették Sümegh József halálnak időpontjával, a Scotland Yard is komolyan vette a magyar rendőrséggel való kapcsolatot. A kincsek magyarországi származásában korábban kételkedő angol rendőri vezetést meggyőzték a birtokukba jutott információk. Az ügyet azonban lezárták, nem emeltek vádat, mivel nem fűződött hozzá angol érdek.
- Ezek szerint egyenként jutott a felbecsülhetetlen értékű készlethez a kincseket felvásárló Sir Peter Wilson, majd Lord Northampton?
- A Sotheby's egykori elnöke valóban darabonként jutott a kincsekhez, és amikor elfogyott a pénze, Lord Northamptont is bevonta a vásárlásokba. Mindegyik műtárgy nagyon komoly összegért cserélt gazdát, volt olyan, amelyet 525 ezer fontért értékesítettek. A Seuso-kincseket Halim Korban "csepegtette" egyenként. Hogy pontosan Korbannál, Tkalecnél vagy Zietznél volt a raktár, nem tudjuk. Azt sem, hogy ki döntött az eladás sorrendjéről, kialakítottak-e valamilyen stratégiát.

Nyerésben a lord

A nyolcvanas években az angol Lord Northampton birtokába került ezüst étkészletet szakértők a római fémművesség remekének tartják. Ennek megfelelően a Sotheby's aukciós ház 1990-ben meghiúsult árverésén 40 millió angol font volt a kikiáltási ára.
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának szakértője szerint a Seuso-kincs reális piaci értéke ma körülbelül 45 millió USA dollár - több mint 13 milliárd forint - lenne, ha legálisan kerülne a műkincspiacra. Ennek azonban akadálya, hogy nincs hiteles eredetigazolása.
A római kori ezüstkészlet magyarországi megtalálásáról a régészeti kutatásoknak, természettudományi vizsgálatoknak és a rendőri nyomozásnak köszönhetően közvetett bizonyítékaink vannak. A bizonyítékok birtokában Magyarország is pert indított az antik ezüsttárgyak visszaszerzésére. Miután Libanon a hamis eredetpapírok miatt a per kezdetén visszavonta keresetét, a kincsek tulajdonjogáért Horvátország és Magyarország maradt versenyben az 1993 szeptemberében New Yorkban kezdődött polgári perben. A bírósági eljárás tárgya nem a kincs lelőhelyének felderítése, s ezzel a jogos tulajdonos megállapítása volt, hanem az, elegendő bizonyítékot tud-e felmutatni a két felperes ahhoz, hogy a tárgyak birtokába jusson. A pert hatheti tárgyalás után mindkét ország elveszítette.
A perköltségre és a lord által benyújtott kártérítésre Magyarország eddig mintegy 3 millió dollárt költött el. Ez volt eddig a legnagyobb tétel, amit az állam a kincs visszaszerzésére fordított. A kiadások a per elvesztése óta eltelt években tovább nőttek, és mára szerény becslések szerint is meghaladják az egymilliárd forintot.
A New York-i perben a tárgyalást vezető bírónő elutasító magatartása és Lord Northampton ügyvédeinek ügyes stratégiája miatt a magyar fél nem tárhatta az esküdtszék elé közvetett bizonyítékainak láncolatát, s a per során tanúelvonással is sújtották. Máig megoszlanak a vélemények a magyar állam jogi képviseletét ellátó Frank Koszorus ténykedéséről.
Egyelőre úgy tűnik, a kincsbotrány egyedüli nyertese Lord Northampton. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Seuso-titkárságának sajtóanyaga szerint az ezüstkincsre 1999-ig költött körülbelül 12 millió fonttal szemben 26 millió font kártérítést fizetett neki peren kívül egyezség alapján annak az ügyvédnek az irodája (illetve annak biztosítója), aki tudta, hogy a libanoni származási papírok hamisak. Ráadásul New York Állam Fellebbviteli Bíróságának 1994. szeptember 22-i döntése alapján a Seuso-kincs a lord birtokában maradt.